További bizonyságok Jézusról
6. lecke, 4. negyedév 2024. november 2-8
Ossza meg ezt a leckét
Szombat délután, November 2
Emlékszöveg:
„És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonszok.” János 12:32
Azonban nemcsak az ember megváltásának műve teljesül be a kereszten. Isten szeretete megnyilatkozik a világegyetem előtt. Kivettetik e világ fejedelme a mennyből. A Sátán által Isten ellen felhozott vádak hamisnak bizonyulnak. A mennyre hárított szemrehányás örökre tisztázódik. Angyalok, emberek egyaránt vonzódnak az Üdvözítőhöz. “Én, ha felemeltetem e földről, — szólt Jézus — mindeneket magamhoz vonszok” (Jn 12:32). JE 529.5
Sokan álltak Krisztus körül, amikor e szavakat kiejtette, s egyikük ezt mondta: “Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökké megmarad: hogyan mondod hát te, hogy az ember Fiának fel kell emeltetnie? Kicsoda ez az ember Fia? Monda azért nékik Jézus: Még egy kevés ideig veletek van a világosság. Járjatok, amíg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg titeket: és aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. Míg a világosságotok megvan, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek” (Jn 12:34-36). JE 530.1
“És noha ő ennyi jelt tett vala előttük, mégsem hivének őbenne” (Jn 12:37). Egyszer megkérdezték a Megváltót: “Micsoda jelt mutatsz tehát te, hogy lássuk és higgyünk néked?” (Jn 6:30). Számtalan jelt kaptak, de becsukták a szemüket és megkeményítették szívüket. Most, amikor maga az Atya szólt, nem kérhettek több jelt, mégsem hittek. JE 530.2
“Mindazáltal a főemberek közül is sokan hivének őbenne; de a farizeusok miatt nem vallák be, hogy ki ne rekesztessenek a gyülekezetből” (Jn 12:42). Inkább szerették az emberek dicséretét, mint Isten jóváhagyását. Hogy megmeneküljenek a szemrehányástól és a szégyentől, megtagadták Krisztust, visszautasították az örök élet ajándékát. Századok óta milyen sokan teszik ugyanezt! Mindnyájuknak szólnak a Megváltó figyelmeztető szavai: “Aki szereti a maga életét, elveszti azt” (Jn 12:25). “Aki megvet engem — mondta Jézus — és nem veszi be az én beszédeimet, van annak, aki őt kárhoztassa: a beszéd, amelyet szólottam, az kárhoztatja azt az utolsó napon” (Jn 12:48). JE 530.3
November 3., Vasárnap
Alázat - Keresztelő János újabb bizonyságtétele
Olvassuk el a János 3:25-36-ot. Hogyan hasonlítja Keresztelő János önmagát Jézushoz?
„János tanítványai panaszaikkal odamentek hozzá, mondván: „Rabbi, aki veled volt a Jordánon túl, akiről tanúságot tettél, íme, az keresztel, és minden ember hozzá jön.”. János az emberi természet általános gyengeségeivel rendelkezett. Ebben a kérdésben súlyos próbatételnek volt kitéve. Isten prófétájaként minden más embernél nagyobb befolyása volt, amíg Krisztus szolgálata meg nem kezdődött; de az új tanító híre minden ember figyelmét magára vonta, és ennek következtében János népszerűsége egyre csökkent. A tanítványai elhozták neki az igazmondást: Jézus megkeresztel, és minden ember hozzá jön. 2SP 136.4
János veszélyes helyzetben állt; ha a tanítványai féltékenységét egy szimpátiaszóval vagy a zúgolódásukban való bátorítással igazolta volna, komoly megosztottságot idézett volna elő. A próféta nemes és önzetlen szelleme azonban felragyogott abban a válaszban, amelyet követőinek adott:- 2SP 137.1
„Az ember semmit sem kaphat, hacsak nem a mennyből kapja. Ti magatok is tanúskodtok nekem, hogy azt mondtam: nem én vagyok a Krisztus, hanem hogy én vagyok az ő elküldöttje. Akié a menyasszony, az a vőlegény; a vőlegény barátja pedig, aki ott áll és hallja őt, nagyon örül a vőlegény hangja miatt; ez az én örömöm tehát beteljesedett. Neki növekednie kell, nekem pedig fogynom.” 2SP 137.2.
„Ha János csalódottságot vagy bánatot mutatott volna, amiért Jézus háttérbe szorult; ha hagyta volna, hogy szimpátiája a saját javára ébredjen, amikor észrevette, hogy a nép feletti hatalma fogyatkozik; ha a kísértés eme órájában egy pillanatra szem elől tévesztette volna küldetését, az eredmény katasztrofális lett volna a keresztény egyház megalapítása szempontjából. A széthúzás magvait vetették volna el, anarchia tört volna ki, és Isten ügye megfelelő munkások hiányában elsorvadt volna. 2SP 137.3
„János azonban személyes érdekektől függetlenül kiállt Jézus védelmére, tanúságot téve az ő felsőbbrendűségéről, mint Izráel megígértje, akinek az útját előkészíteni jött. Teljes mértékben azonosult Krisztus ügyével, és kijelentette, hogy legnagyobb öröme annak sikere. Ezután minden világi megfontolás fölé emelkedve ezt a figyelemre méltó tanúvallomást tette - szinte a megfelelőjét annak, amit Jézus Nikodémusnak adott a titkos beszélgetésük során:- 2SP 138.1
„Aki felülről jön, az mindenek felett van; aki a földről való, az földi, és a földről beszél; aki a mennyből jön, az mindenek felett van. És amit látott és hallott, azt tanúsítja, és senki sem fogadja el az ő tanúságtételét. Aki az ő bizonyságtételét vette, az megpecsételte, hogy Isten igaz. Mert akit az Isten küldött, az Isten beszédeit mondja; mert Isten nem mértékkel adja neki a Lelket. Az Atya szereti a Fiút, és mindent az ő kezébe adott. Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van; aki pedig nem hisz a Fiúban, az nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta."” 2SP 138.2
November 4., Hétfő
Újdonság a Messiással kapcsolatban
Olvassuk el a János 1:32-36-ot. Mit mond itt Keresztelő János Jézusról, amit az emberek nem vártak a régóta várt Messiásról?
A jeruzsálemi küldöttek kérdőre vonták Jánost: “Miért keresztelsz hát?” (Jn 1:25) — és várták válaszát. János tekintete hirtelen végigsiklott a sokaságon, szemében láng gyúlt, arca sugárzott, egész lényét mély érzelmek kavarták fel. Kinyújtotta karját és így kiáltott: “Én vízzel keresztelek; de köztetek van, akit ti nem ismertek. Ő az, aki utánam jő, akinek én nem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam” (Jn 1:26-27). JE 105.4
Az üzenet, amelyet a Magas Tanácshoz kellett vinniük, pontos volt és félreérthetetlen. János szavait senki másra nem lehetett alkalmazni, csak a régen megígért Messiásra. A Messiás köztük volt! A papok és a vezetők meglepetten néztek körül, remélték, hogy felfedezhetik, akiről János beszélt. Őt azonban nem lehetett észrevenni a tömegben. JE 105.5
Amikor János Jézusra mutatott, mint Isten Bárányára, a Messiás munkája új megvilágításba került. A próféta gondolatai Ésaiás szavaira terelődtek: “Mint bárány, mely mészárszékre vitetik” (Ésa 53:7). A rákövetkező hetekben János újult érdeklődéssel tanulmányozta az áldozati szolgálattal kapcsolatos próféciákat és tanításokat. Nem tudta világosan megkülönböztetni Krisztus munkájának két szakaszát — a szenvedő áldozatot és a győztes királyt -, de tudta, hogy eljövetele mélyebb jelentőséggel bír, mint amit a papok vagy a nép felfoghatnak. Amikor megpillantotta Jézust a tömegben, — amint visszatért a pusztából -, bizalommal nézett rá, azt hitte, hogy jelt ad a népnek, kinyilvánítja igazi lényét. JE 105.6
Emlékeztek a Jézus keresztségekor látott jelenetre is, és nem merték azt mondani, hogy János keresztsége a mennyből való. Ha Jánost prófétának mondják, mint ahogy hitték is, miként cáfolhatnák meg azt a bizonyságtételét, hogy a Názáreti Jézus az Isten Fia? A nép miatt pedig nem mondhatták, hogy János keresztsége emberektől való, mert a nép hitte, hogy János próféta volt. Ezért ezt mondták: "Nem tudjuk." {COL 274.3}
Kedd, November 5
Elfogadás és elutasítás
Olvassátok el a János 6:51-71-et. Mit mondott Jézus, amit az emberek nehezen fogadtak el?
“Én vagyok az életnek kenyere. A ti atyáitok a mannát ették a pusztában, és meghaltak. Ez az a kenyér, amely a mennyből szállott alá, hogy kiki egyék belőle és meg ne haljon. Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké” (Jn 6:48-51). Ehhez a képhez Krisztus most hozzátesz egy másikat. Csakis halála által adhat életet az embernek, s a következő szavakkal halálára mutat, az üdvösség eszközére. Így szól: “Az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem, amelyet én adok a világ életéért” (Jn 6:51). JE 323.5
A rabbik most dühösen kiáltottak fel: “Mimódon adhatja ez nékünk a testét, hogy azt együk?” (Jn 6: 52) Úgy tettek, mintha Nikodémushoz hasonlóan szó szerint értették volna szavait, amikor az megkérdezte Őt: “Mimódon születhetik az ember, ha vén?” (Jn 3:4). Bizonyos mértékig megértették, mire gondolt Jézus, de ezt nem voltak hajlandóak elismerni. Szavait kiforgatták, ezzel akartak a népben előítéleteket kelteni. JE 324.2
Krisztus nem tompította jelképes tanítását. Még keményebb szavakkal ismételte el az igazságot: “Bizony, bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. Mert az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az énbennem lakozik és én is abban” (Jn 6: 55-56). JE 324.3
A hitetlen zsidók a Megváltó szavainak csakis a szó szerinti értelmét akarták látni. A rituális törvény megtiltotta nekik a vér ízlelését, és most Krisztus nyelvezetét istenkáromló beszédnek minősítették, s egymás között megtárgyalták. Sokan még a tanítványok közül is így szóltak: “Kemény beszéd ez; ki hallgathatja Őt?” (Jn 6:60) JE 325.3
A próba túl nagy volt. Lelohadt azok lelkesedése, akik erőszakkal el akarták Őt ragadni és királlyá tenni. Ez a zsinagógai beszéd — mondották — felnyitotta szemüket. Most már nem lehet becsapni őket. Meglátásuk szerint szavai közvetlenül bizonyították, hogy nem Ő a Messiás, és a Vele fenntartott kapcsolat révén semmilyen földi jutalmat nem remélhetnek. Üdvözölték csodatévő erejét, meg akartak szabadulni a betegségtől és a szenvedéstől, de nem tudtak rokonszenvezni önfeláldozó életével. Nem törődtek a titokzatos lelki királysággal, melyről beszélt. A nem őszinték, az önzők, akik azelőtt keresték, többé nem vágyakoztak Utána. Ha erejét és befolyását nem a rómaiaktól való szabadulás érdekében használja fel, akkor semmi közük Hozzá. JE 327.2
Határozatukat sohasem vonták vissza: többé nem jártak Jézussal. JE 327.4
Szerda, November 6
Az Atya bizonyságtétele
Olvassátok el a János 5:36-38-at. Mit mond itt Jézus az Atyáról?
„Nekem pedig nagyobb tanúságtételem van, mint Jánosé; mert a cselekedetek, amelyeket az Atya adott nekem, hogy befejezzem, ugyanazok a cselekedetek, amelyeket én cselekszem, tanúskodnak rólam, hogy az Atya küldött engem. És maga az Atya, aki engem küldött, tanúságot tett rólam. Ti nem hallottátok az ő szavát soha, és nem láttátok az ő alakját. És nem marad meg bennetek az ő szava; mert akit ő küldött, annak nem hisztek.” Az Atya tanúságtétele megtörtént. „Jézus pedig, amikor megkeresztelkedett, egyenesen felment a vízből; és íme, megnyíltak előtte az egek, és látta, hogy az Isten Lelke galambként száll alá, és világít rá; és íme, egy hang a mennyből, amely így szólt: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. ST 1893. november 13., 1893. par. 2
Olvassuk a Máté 3:17, Máté 17:5, Márk 1:11 és Lukács 3:22 (lásd még 2Pét 1:17, 18). Mit mond az Atya Jézusról?
Olyan dolgokat látott szemük és hallott fülük, melyek meghaladják az emberi értelmet. “Szemlélői” voltak “az ő nagyságának” (2Pt 1:16), megértették, hogy Jézus valóban a Messiás, akiről a pátriárkák és próféták bizonyságot tettek, akit a mennyei világ is elismer. JE 358.2
“Mialatt még a hegyen látott jelenetre szegezték tekintetüket, fényes felhő borítá be őket; és ímé szózat lőn a felhőből, mondván: Ez az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm; őt hallgassátok” (Mt 17:5). Amint nézték a dicsfelhőt, amely fényesebb volt a pusztában Izrael törzsei előtt járó felhőnél, amint hallották Isten hangját a maga félelmetes fenségében, mely megremegtette a hegyet, a tanítványok a földre hullottak. Arcukat elrejtették, leborulva maradtak, míg Jézus oda nem jött, megérintette őket, és félelmüket eloszlatta jól ismert hangja: “Keljetek fel és ne féljetek!” (Mt 17:7) Mire felbátorodtak és kinyitották szemüket, látták, hogy a mennyei dicsőség elvonult, Mózes és Illés alakja eltűnt. Egyedül voltak a hegyen Jézussal. JE 358.3
November 7., Csütörtök
A sokaság bizonyságtétele
Amikor Jézus a sátoros ünnepen részt vevő zsidókhoz beszélt, mi volt a tömegben sokak válasza? (Lásd János 7:37-53.)
Napról napra tanította a népet, míg elérkezett “az ünnep utolsó nagy napja” (Jn 7:37). A hosszú ünnepi időszak során e nap reggelére elfáradtak az emberek. Jézus hirtelen szólásra emelkedett, hangja végighömpölygött a templom udvarán: JE 381.1
“Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék. Aki hisz énbennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből” (Jn 7:37-38). A nép állapota igen erőteljessé tette ezt a felhívást. Állandóan a pompás, ünnepi látvány foglalkoztatta őket, szemüket elkápráztatták a fények és színek, fülükben zengett a csodálatos zene, de semmi sem volt a ceremóniák sorában, ami kielégítette volna a lelki szükségleteket, ami csillapíthatta volna a lélek szomjúságát a maradandó dolgok után. Jézus hívta őket, jöjjenek és igyanak az élet vizéből, mely örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbennük. JE 381.2
„Az emberek figyelme megakadt. Az a tiszta, átható hang a gyülekezet legtávolabbi határaihoz is eljuttatta a szavait. Milyen hatást váltottak ki?” ”A nép közül tehát sokan, amikor hallották ezt a beszédet, azt mondták: Bizony, ez a próféta. Mások azt mondták: Ez a Krisztus. Némelyek pedig azt mondták: Vajon Galileából jön-e Krisztus?” Sokakban hitetlenség támadt, mert hamis ürüggyel érveltek. Tudatlanságukban hallomásból vették, és azt feltételezték, hogy Jézus Galileában született. Pedig Betlehemben született. A papok és a vezetők közül néhányan elvitték volna őt, de nem merték ilyen nyilvános módon kezet emelni rá. A nép nem volt ugyanazon a véleményen, mint a papok és a vezetők. Az utóbbiak tiszteket küldtek, hogy elvigyék Jézust, és megállítsák azt a hangot, amely oly nagy érdeklődést keltett abban a hatalmas gyülekezetben. A tisztek a Megváltó jelenlétébe léptek; hallották a szavait, ránéztek az arcára, és az mintha megdicsőült volna. A szavai közvetlenül a szívükhöz szóltak, és elfelejtették a küldetésüket, és Jézus nélkül tértek vissza. A papok és a vezetők megkérdezték: „Miért nem hoztátok el őt?”. A válasz azonnal jött: „Soha senki sem beszélt úgy, mint ez az ember”. ST 1896. július 23., par. 3
November 8., Péntek
További Tanulmányozásra
„A farizeusok, amikor először léptek Krisztus jelenlétébe, mindezt a tiszteletet, mindezt a meggyőződést érezték; elméjük és szívük mélyen meghatódott. Szinte ellenállhatatlan erővel kényszerült rájuk a meggyőződés, hogy „soha ember nem beszélt úgy, mint ez az ember”. Ha engedtek volna a Lélek hatásának, elfogadták volna Jézust, és a világosságból egy még nagyobb világosság felé haladtak volna; de ők az önigazságosság köntösébe burkolóztak, és eltaposták a lelkiismeret meggyőződését. A farizeusok gúnyosan és megvetéssel válaszoltak a tiszteknek: „Ti is megtévesztettek benneteket? Hitt-e valaki a vezetők vagy a farizeusok közül benne? De ez a nép, amelyik nem ismeri a törvényt, átkozott.” Itt volt valaki, aki a zsidó szertartások alapja volt, aki a törvényt alkotta, aki a Sínai-hegyen a törvényt hirdette, aki a törvény minden szakaszát és elvét ismerte. De Izrael vezetői nem ismerték el és nem ismerték el. ST 1896. július 23., 1896. par. 5
„Nikodémus, aki éjszaka ment Krisztushoz, világosságot kapott. Krisztus leckéi olyanok voltak, mint a szívbe cseppentett mag, hogy kihajtanak és gyümölcsöt teremnek. Fény gyulladt ki, amely növekedni fog, és egyre fényesebben fog ragyogni a tökéletes napig. Nikodémus szavainak súlya volt a vezetők és a farizeusok előtt; hiszen ő volt a nép főuralkodója, és magasan állt a Szanhedrinben. Azt mondta: „Ítél-e a mi törvényünk bárkit is, mielőtt meghallgatná és megtudná, mit cselekszik?”. Keserű gúnnyal válaszoltak neki: „Te is galileai vagy? Kutass, és nézz utána, mert Galileából nem származik próféta.” Nem kutatta-e a próféciákat? Nem hallotta-e magát Krisztust? A Jézus letartóztatására küldött tisztekkel együtt tanúsíthatta volna: „Soha senki sem beszélt úgy, mint ez az ember”. A lecke, amelyet azon az éjszakán Nikodémusnak adtak, olyan volt számára, mint a sötétben világító fény, amíg a nap fel nem virrad, és a nappali csillag fel nem kel a szívében. Kik voltak a megtévesztettek: „Azok az emberek, akik elfojtották a meggyőződést, akik elfordították a fülüket az igazság hallásától, és a mesékhez fordultak”. ST 1896. július 23., par. 6