Szombat délután szeptember 20
Emlékezetes szöveg:
„És a felhő befedezé a gyülekezet sátorát, és az Úrnak dicsősége betölté a hajlékot. Mert az Úrnak • felhője vala a hajlékon nappal, éjjel pedig tűz vala azon, az Izráel egész háznépének láttára, egész utazásuk alatt. II. Mózes 40:34, 38
A mennyei templom, amelyben Jézus értünk szolgál, az a csodálatos eredeti, amelynek a Mózes által épített templom csak másolata volt. Isten a földi templom építőit megáldotta Lelkével. Az a művészi képesség, amelyről az építkezés során bizonyságot tettek, mennyei bölcsesség megnyilatkozása volt. A falak úgy néztek ki, mintha tömör aranyból készültek volna. Minden irányba visszaverték az arany gyertyatartó hét lámpájának fényét. A szent kenyerek asztala és a füstölő oltár fényes aranyként csillogott. A mennyezet díszes kárpitja, amelybe kék, bíborszínű és skarlátvörös angyalokat hímeztek, növelte a látvány szépségét. A második függönyön túl volt a szent sekina — Isten dicsőségének látható megmutatkozása —, amely elé csak a főpap léphetett be úgy, hogy életben is maradt. NK 370.1
A földi templom páratlan pompája a mennyei templom dicsőségére emlékeztette az embert, ahol Krisztus, a mi Útnyitónk szolgál értünk Isten trónja előtt. A királyok Királyának lakóhelye, ahol ezerszer ezeren szolgálnak neki, és tízezerszer tízezeren állnak előtte (Dán 7:10); az örökkévaló trón dicsőségével betöltött templom, ahol a szeráfok, a trón fénylő őrzői tisztelettel takarják el arcukat, csak halványan tudta visszatükröztetni nagyságát és dicsőségét abban a pompás építményben, amelyet valaha emberi kéz készített. A földi szenthely és a szolgálati rendszer fontos igazságokat tanított a mennyei templomról és az ember megváltásáért a templomban folyó szolgálatról. NK 370.2
A mennyei templom szent helyeit a földi templom két helyisége szemlélteti. Amikor János apostol látomásban bepillanthatott Isten mennyei templomába, látta, hogy „hét tűzlámpás ég vala a ,királyi szék előtt” (Jel 4:5). Látott egy angyalt, aki arany tömjénezőt tartott, „és adaték annak sok tömjén, hogy tegye mindenszenteknek könyörgéseihez az arany oltárra, amely a királyi szék előtt vala” (Jel 8:3). A próféta bepillanthatott a mennyei templom első helyiségébe, és látta a hét égő „tűzlámpás”-t és a „z arany oltárt”-t, amelyeket a földi templom arany gyertyatartója és füstölő oltára jelképezett. És „megnyilatkozék az Isten temploma” (Jel 11:19), és János bepillantott a belső függönyön túl levő szentek szentjébe. Itt látta „az Ő szövetségének ládáját”, amelyet a Mózes által készített és az Isten törvényét magában foglaló szent láda szimbolizált. NK 370.3
Vasárnap szeptember 21
Az Úr szombata
Olvassa el a 2Mózes 35:1–3-at. Milyen igazságot ismételtek meg itt az embereknek a szentély építésének összefüggésében?
A hatodik napon a nép két ómert szedett minden egyes személy részére. A vezetők azonnal tudatták Mózessel a történteket. Ő pedig ezt felelte: „Ez az, amit az Úr mondott: A holnap nyugalom napja, az Úrnak szentelt szombat; amit sütni akartok, süssétek meg, és amit főzni akartok, főzzétek meg; ami pedig megmarad, azt mind tegyétek el magatoknak reggelre” (2Móz 16:23). Így cselekedtek, és a manna nem romlott meg. „És monda Mózes: Ma egyétek azt meg, mert ma az Úrnak szombatja van; ma nem találjátok azt a mezőn” (2Móz 16:25). PP 251.2
Isten azt kívánja, hogy az Ő szent napját ma is éppen olyan szentül megtartsuk, amilyen szentül megtartották azt Izrael napjaiban. PP 251.3
Azt a parancsot, amelyet Isten a hébereknek adott, az összes kereszténynek Jahve parancsaként kellene megtartani. A szombat előtti napot az előkészület napjává kell tennünk, hogy minden készen legyen a szent órákra. Semmi esetre sem szabad megengednünk, hogy saját ügyeink intézése belenyúljon a szent időbe. Isten azonban a betegek és szenvedők szombatnapi gondozásáról is intézkedett. Az a gondoskodás, amelyet lelkiismeretünk érdekében ezen a napon is végeznünk kell, az az irgalmasság munkája, amellyel nem törjük meg a szombat szentségét. Minden hétköznapi munkát kerülnünk kell. Sokan meggondolatlanul a kisebb munkákat, amelyeket a felkészülés napján elvégezhettek volna, a szombat kezdetére hagyják. Ennek nem szabadna megtörténnie. Azt a munkát, amelyet elmulasztottunk megtenni a szombat kezdetéig, elvégezetlenül kell hagynunk a szombat végéig. Ez a eljárás serkentse a meggondolatlanok emlékezetét, és figyelmeztesse saját munkájuk gondos végzésére a hat munkanap alatt. PP 251.4
Azzal, hogy az embereket a második parancsolat megsértésére indította, Sátán az isteni Lényről alkotott eszméiket akarta lealjasítani. A negyedik parancsolat félredobásával pedig arra akarta indítani őket, hogy teljesen feledkezzenek meg Istenről. Isten azt igényli, hogy az emberek a pogány istenek helyett csak Őt tiszteljék és imádják. Isten ezt az igényét arra alapítja, hogy Ő a Teremtő, és hogy minden lény neki köszönheti létét. Így tárja ezt elénk a Biblia. Jeremiás próféta ezt mondja: „De az Úr igaz Isten, élő Isten ő, és örökkévaló király; az ő haragja előtt reszket a föld, és a nemzetek nem szenvedhetik el az ő felindulását. Mondjátok meg hát nékik: Az istenek, akik az eget és földet nem alkották, el fognak veszni e földről és az ég alól! Ő teremtette a földet az ő erejével, ő alkotta a világot az ő bölcsességével, és ő terjesztette ki az egeket az ő értelmével.” „Minden ember bolonddá lett, tudomány nélkül, minden ötvös megszégyenül az ő öntött képével, mert hazugság az ő öntése, és nincsen azokban lélek. Hiábavalók azok, nevetségre való munka, elvesznek az ő megfenyíttetésök idején! Nem ilyen a Jákób része, mint ezek; mert a mindenség alkotója ő, és Izráel az ő örökségének pálcája; Seregek Ura az ő neve” (Jer 10:10-12.14-16). A szombat Isten teremtő hatalmának az emlékeként úgy mutat Istenre, mint a mennynek és földnek Alkotójára. Ezért a szombat állandó bizonysága Isten létezésének és emlékeztetője nagyságának, bölcsességének és szeretetének. Ha a szombatot mindig szentül megtartották volna, akkor sohasem lett volna senki istentagadóvá vagy bálványimádóvá a földön. PP 294.3
A szombat intézménye az Édenből ered. Éppen olyan idős, mint maga a világ. A pátriárkák a teremtéstől kezdve megtartották a szombatot. Az egyiptomi fogság alatt a munkavezetők a szombat megsértésére kényszerítették az izraelitákat, és ezért e nap szentségének tudata nagyrészt elhalványult. Amikor a törvényt kihirdették a Sinai hegynél, akkor a negyedik parancsolat első szavai így hangzottak: „Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt” (2Móz 20:8). Ez azt mutatja, hogy a szombatot nem akkor és ott rendelte el és vezette be Isten. A szombat eredetét a teremtésnél találjuk meg. Sátán azért, hogy Istent kitörölje az emberek elméjéből, le akarta dönteni a szombat nagy emlékművét. Ha Sátán az embereket rá tudta volna venni arra, hogy feledkezzenek meg Teremtőjükről, akkor nem tanúsítottak volna többé semmi ellenállást a bűn, a gonosz hatalmával szemben és biztosan megszerezte volna zsákmányát. PP 295.1
Hétfő szeptember 22
Adományok és a Lélek
Olvassuk el a 2Mózes 35:4–36:7-et. Milyen fontos tanulságokat hordoz ez számunkra ma?
A szentély felépítéséhez nagy és költséges előkészületeket kellett tenni. A legértékesebb és legdrágább anyagok nagy mennyiségét kellett összegyűjteni. Az Úr azonban csak önkéntes adományokat fogadott el. „Szólj az Izráel fiainak” — mondta Mózesnek — „hogy szedjenek nékem ajándékokat; minden embertől, akit a szíve hajt arra, szedjetek nékem ajándékokat” (2Móz 25:2). Ez volt az az isteni parancs, amit Mózes elmondott a gyülekezetnek. Az Isten iránti odaadás és az áldozatkészség lelkülete volt az első a magasságos Isten lakhelyének készítésénél. PP 302.3
Az egész nép egyhangúlag válaszolt Mózes felhívására: „És eljöve mindenki, akit a szíve indíta, és akit lelke hajt vala, és hozának áldozatot az Úrnak, a gyülekezet hajlékának készítéséhez, és annak minden szolgálatához, és a szent ruhákhoz valókat. És jövének férfiak és asszonyok együtt, mind, akit szíve indított, hozának kapcsokat, függőket, gyűrűket, karperecet, mindenféle arany eszközöket; a férfiak is, mind akik aranyból hoztak: áldozatot az Úrnak. És minden ember, kinek amije vala, hozott kék, bíborpiros, és karmazsinszínű, és lenfonalat, kecskeszőrt, veresre festett kosbőröket és borzbőröket. Minden, aki ezüstöt vagy rezet vihetett, felhozá azt áldozatul az Úrnak, és akiknél sittim-fa találtaték a szolgálat különböző szükségeire, felhozák azt. Az asszonyok közül pedig mind, akik ahhoz értettek, saját kezeikkel fonának, és felvivék azt a mit fontak, a kék, és a bíborpiros, és a karmazsinszínű, és lenfonalat. Azok az asszonyok pedig, akik ahhoz értettek, fonának kecskeszőrt. A főemberek pedig hozának ónix köveket, foglalni való köveket, az efódhoz és a hósenhez. Illatozó szert is és olajat, a mécsbe és a kenethez, és fűszereket a füstöléshez” (2Móz 35:21-28). PP 303.1
Mialatt a szentély építése tartott, az emberek — öregek és fiatalok, férfiak és nők és még a gyermekek is — folyamatosan hozták adományaikat, amíg azok, akiket megbíztak a munka vezetésével azt nem mondták, hogy most már elég, mert már több gyűlt össze annál, mint amit fel tudnak használni. Mózesnek ki kellett hirdetnie az egész tábor területén: „Se férfi, se asszony ezután ne készítsen ajándékot a szent munkára. És megszűnék a nép hordani” (2Móz 36:5). PP 303.2
Az izraeliták zúgolódásait, Isten ítéleteinek a látogatásait, amelyeket bűneik miatt kellett elszenvedniük, figyelmeztetésként a későbbi nemzedékek számára mind feljegyezték. Isten iránti odaadásukkal, buzgalmukkal és nagylelkűségükkel követendő példát adtak mindnyájunk számára. Mindazok, akik szeretnek Istennek szolgálni, és értékelik Isten jelenlétének áldásait, ugyanilyen lelkületet tanúsítanak, ugyanilyen áldozatkészséget mutatnak egy olyan imaháznak a felépítése során, ahol Isten találkozhat velük. Ezek az emberek olyan ado-mányt kívánnak vinni az Úrnak, amely a legjobb mindazok közül, amikkel rendelkeznek. Az Isten számára épített házon nem lehet adósság, mert ezzel az építkezők Istent becstelenítenék meg. Azt az összeget, amely elegendő a munka elvégzéséhez és befejezéséhez, önként kell odaadni, hogy az építő munkások azt mondhassák el, amit a sátor építői mondtak: „Többet hord a nép ajándékba, mint amennyi kell a munka elkészítésére” (2Móz 36:4). PP 303.3
Kedd szeptember 23
A szent sátor elkészült
Olvassa el a 2Mózes 36:8–39:31-et. Mit gondol, miért adtak ilyen egyértelmű utasításokat? Mit tanít ez nekünk arról, hogy Isten mennyire törődik minden apró részletgel?
A szenthely, amelyre Pál itt utal, az a sátortemplom volt, amelyet Mózes Isten parancsára a Magasságos földi lakóhelyéül épített. „Készítsenek nékem szent hajlékot, hogy őközöttük lakozzam” (2Móz 25:8) — hangzott a parancs, amikor Mózes Istennel volt a hegyen. Izrael a pusztában vándorolt, ezért a sátortemplomot úgy kellett elkészítenie, hogy alkalmas legyen a szállításra. Mindamellett rendkívül impozáns építmény volt. Falai vastag aranylemezekkel borított és ezüst foglalatba helyezett függőleges deszkalapokból álltak, a tetejét pedig egy sorozat függönyből, illetve takaróból alakították ki, amelyek közül a külső bőrből volt, a legbelső pedig kérubalakokkal gyönyörűen hímzett fehér gyolcsból. A templomnak pitvara is volt. Itt állt az égőáldozati oltár. Maga a sátortemplom a szentélynek és a szentek szentjének nevezett két helyiségből állt, amelyeket gazdagon díszített függöny, illetve lepel választott el egymástól. Hasonló lepel zárta le az első helyiség bejáratát is. NK 368.3
A szentélyben, a déli oldalon volt a gyertyatartó, amelynek hét lámpája éjjel és nappal világított. Az északi oldalon állt a szent kenyerek asztala. A szentélyt és a szentek szentjét elválasztó függöny előtt volt az arany füstölő oltár, amelyről az illatfelhő Izrael imájával együtt naponként felszállt Isten elé. NK 368.4
A szentek szentjében állt az arany borítású, értékes fából készült frigyláda, amely az Isten által írt törvényt: a Tízparancsolatot megörökítő két kőtáblát rejtette magában. A szent láda csodálatos mestermívű fedele volt a kegyelem királyi széke. A fedél felett tömör aranyból készült két kérub emelkedett, egy-egy a láda két szélén. Isten jelenléte ebben a helyiségben mutatkozott meg, a két kérub közötti dicsőségfelhőben. NK 369.1
A földi templomszolgálat két részből állt: a papok naponta szolgáltak a szenthelyen, a főpap pedig egyszer egy évben a szentek szentjében végezte az engesztelés különleges munkáját: megtisztította a templomot. A bűnbánó bűnösök nap mint nap hozták áldozatukat a templom ajtajához, és kezüket az áldozat fejére téve megvallották bűneiket. A bűnös így jelképesen önmagáról az ártatlan áldozatra helyezte bűneit, majd az állatot megölte. „Vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat” — mondja az apostol. „A testnek élete a vérben van” (3Móz 17:11). Isten megsértett törvénye a törvényszegő életét követelte. A vér az elveszett bűnöst képviselte, bűnét pedig az áldozat hordozta. Az áldozat vérét a pap bevitte a szentélybe, és a függöny elé hintette. A függöny mögött volt a frigyláda, és benne a bűnös által megsértett törvény. E szertartással a bűn a vér útján jelképesen átkerült a templomra. A vért nem mindig vitték be a szentélybe. Egyes esetekben a pap a húst megette, ahogy Mózes megparancsolta Áron fiainak: „Néktek adta azt az Úr a gyülekezet vétkének hordozásáért” (3Móz 10:17). Mindkét szertartás egyaránt azt szimbolizálta, hogy a bűn átkerült a bűnbánóról a templomra. NK 374.1
Ez a munka egész évben nap mint nap folyt. Izrael bűnei így kerültek át a templomra, és eltávolításuk különleges szolgálatot igényelt. Isten megparancsolta, hogy a pap mindkét szent helyiségért végezzen engesztelést: „a szenthelynek Izrael fiainak tisztátalanságai és vétkei miatt, mindenféle bűnei miatt; így cselekedjék a gyülekezet sátorával is, amely közöttük van, az ő tisztátalanságaik közepette.” Az oltárért is engesztelést kellett végezni: „tegye tisztává, és... szentelje meg az Izrael fiainak tisztátalanságaitól” (3Móz 16:16.19) NK 374.2
A pap egyszer egy évben — a nagy engesztelési napon — belépett a szentek szentjébe, hogy megtisztítsa a templomot. Ezzel a munkával lezárult az évi szolgálat körforgása. Az engesztelési napon két fiatal kecskebakot vittek a templom ajtajához, és sorsot vetettek rájuk: „egyik sorsot az Úrért, a másik sorsot Azázelért” (3Móz 16:8). Azt a kecskét, amelyre az Úrért való sors esett, megölték bűnáldozatként a népért. Vérét a pap bevitte a függöny mögé, majd a fedélre és a fedél elé hintette. Hintett belőle a füstölő oltárra is, amely a függöny előtt állt. NK 374.3
„És tegye Áron mind a két kezét az élő baknak fejére, és vallja meg felette Izrael fiainak minden hamisságát és minden vétkét, mindenféle bűneit: és rakja azokat a baknak fejére, azután küldje el az arra való emberrel a pusztába, hogy vigye el magán a bak minden ő hamisságukat kietlen földre” (3Móz 16:21-22). Azázel bakja többé nem jött be Izrael táborába; az embernek pedig, aki elvezette, önmagát és öltözetét meg kellett mosnia, és csak aztán térhetett vissza a táborba. NK 375.1
Szerda szeptember 24
Isten jelenléte a szent sátorban
Olvassa el az Exodus 40:1–38-at. Hogyan ismerték fel az izraeliták Isten jelenlétét?
Körülbelül fél évig voltak elfoglalva a sátor felépítésével. Amikor az építkezést befejezték, Mózes ellenőrizte az építők minden munkáját és a szent sátort összehasonlította azzal a mintával, amit a hegyen mutattak meg neki és azokkal az utasításokkal, amelyeket Istentől kapott. „És megtekinte Mózes minden munkát, és ímé elkészíték azt, úgy készíték el, a mint az Úr parancsolta vala, és megáldá őket Mózes” (2Móz 39:43). Izrael sokasága buzgó érdeklődéssel gyűlt öszsze, hogy megtekintse a szent épületet. Mialatt tiszteletteljes megelégedéssel elmélkedtek azon, amit láttak, a felhőoszlop a szentély fölé vonult és leereszkedve beburkolta azt. „És a felhő befedezé a gyülekezet sátorát, és az Úrnak dicsősége betölté a hajlékot” (2Móz 40:34). Így nyilatkozott meg Isten fensége, és egy ideig Mózes sem léphetett be a szent helybe. A nép elérzékenyülve nézte a kezük munkáját elfogadó jelet. Ünnepélyes félelem és tisztelet nyugodott meg mindenkin. Szívük boldogsága az öröm könnyeiben fejeződött ki és a hála szavait csak halkan mondták el azért a tényért, hogy Isten leereszkedett hozzájuk, hogy közöttük lakozzék. PP 307.1
Mózes földi szentélyt épített a megmutatott minta szerint. Pál apostol kijelenti, hogy a sátor és a templomi szolgálathoz szükséges edények mind a mennyei dolgok ábrázolásai voltak (ApCsel 7:44; Zsid 9:21.23). János apostol azt mondja, hogy ő látta a mennyben lévő szentélyt. Ez a mennyei szentély, amelyben Jézus szolgál érettünk, tulajdonképpen a nagy eredeti szentély. Az a szentély, amelyet Mózes épített, csak a másolata volt ennek a mennyei szentélynek. PP 314.2
Semmiféle földi építmény nem ábrázolhatja nagyságában és dicsőségében a mennyei templomot, a királyok Királyának lakóhelyét, ahol „[...] ezerszer ezeren szolgálának néki és tízezerszer tízezeren állanak előtte” (Dán 7:10), amelyet az örökkévaló trón dicsősége tölt be úgy, hogy még fénylő őrizői, a szeráfimok is elfedik arcukat imá- dás közben. A földi szentély fontos igazságokra tanít a mennyei szentéllyel az ember megváltásáért folyó szolgálattal kapcsolatban. PP 314.3
Csütörtök szeptember 25
Jézus az emberekkel lakozott
Olvassa el János 1:14-et. Hogyan hasonlítható össze Krisztus megtestesülése a sátorral?
Isten Mózes által parancsot adott Izraelnek: „készítsenek nékem szent hajlékot, hogy őközöttük lakozzam” (2Móz 25:8), és a szentélyben, népe között lakozott. A pusztában, fáradságos vándorlásuk egész ideje alatt velük volt jelenlétének szimbóluma. Hasonlóképpen állította fel szentélyét Krisztus az emberiség táborának közepén. Sátorát az emberek sátrai mellé helyezte, hogy közöttük lakhasson, s hogy megismertesse velük isteni jellemét és életét. „És az Ige testté lett és lakozék miközöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki tejes vala kegyelemmel és igazsággal” (Jn 1:14). (A görög szövegben: „És az Ige testté lett és közöttünk sátorozék” olvasható. Erre épül a bibliai idézetet megelőző mondat — a ford.) JE 15.1
Mivel Jézus lejött a földre és köztünk élt, tudjuk, hogy Isten ismeri megpróbáltatásainkat, és együtt érez velünk fájdalmainkban. Ádám minden leszármazottja tudatában lehet annak, hogy Teremtőnk a bűnösök barátja. Minden kegyelmet hirdető tanítás, minden örömről szóló ígéret, minden szeretetből fakadó cselekedet, a Megváltó földi életének egész isteni vonzereje azt hirdeti, hogy „velünk az Isten” (Mt 1:23). JE 15.2
Olvassa el a Jelenések 21:1–3-at. Mit mutat nekünk ez a szakasz?
„És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúltak, és a tenger sem volt többé. És én, János, láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet, amely Istentől jött le a mennyből, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férjének díszítve van. És hallottam egy nagy hangot a mennyből, amely így szólt: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakozni, és ők az ő népe lesznek, és Isten maga lesz velük, és az ő Istenük lesz. És Isten eltöröl minden könnyet a szemükről, és a halál nem lesz többé, sem bánat, sem sírás, sem fájdalom nem lesz többé, mert a korábbi dolgok elmúltak.” Ez az a társaság, amelyben állni szeretnénk. Akkor mutassuk meg ezt cselekedeteinkkel, és távolítsunk el szívünkből mindent, ami kizárja Jézust. Az utóbbi eső Isten népére fog hullani. Egy hatalmas angyal fog lejönni a mennyből, és az egész földet meg fogja világítani dicsőségével. Készen állunk-e arra, hogy részt vegyünk a harmadik angyal dicsőséges munkájában? Készen állnak-e edényeink arra, hogy befogadják a mennyei harmatot? Van-e szennyeződés és bűn a szívünkben? Ha igen, tisztítsuk meg a lélek templomát, és készüljünk fel az utóbbi eső záporaira. Az Úr jelenlétéből származó felfrissülés soha nem érkezik meg a tisztátalansággal teli szívekbe. Isten segítsen nekünk meghalni önmagunknak, hogy Krisztus, a dicsőség reménysége, kialakulhasson bennünk! Szükségem van Isten Lelkére a szívemben. Soha nem tudok előrehaladni Isten nagy munkájában, ha a Szentlélek nem nyugszik a lelkemen. „Mint a szarvas szomjazik a vízfolyások után, úgy szomjazik lelkem utánad, ó, Isten!” A ítélet napja közeledik. Ó, hogy megmoshatjuk jellemünk ruháit, és fehérré tehetjük őket a Bárány vérében! RH 1891. április 21., 11. bekezdés
Péntek szeptember 26
További tanulmányozásra
Az utolsó ítélet nagy napján a halottak „[...] megítéltetnek [...] azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint” (Jel 20:12). Azután Krisztus engesztelő vére minden bűnbánó bűneit kitörli a mennyei könyvekből. Így a szentély szabaddá és megtisztí- tottá lesz a bűn feljegyzésétől. A földi szolgálatban az engesztelés 358 nagy művét vagy a bűnök eltörlését ábrázolták az engesztelés napjának szolgálatai — a földi szentély megtisztítása, amelyből a bűnáldozat vérével kellett eltávolítani azokat a bűnöket, amelyek megfertőzték. PP 315.3
Amint a végső engesztelés alkalmával az igazak bűneit kitörlik a mennyei könyvekből és soha többé nem emlékeznek meg azokról, és senkinek sem jut az az eszébe, úgy itt jelképesen kivitték azokat a pusztába és örökre elkülönítették a gyülekezettől. PP 315.4
Mivel Sátán a bűn szerzője és közvetlen felbujtó minden bűnre, amelyek Isten Fiának halálát okozták, az igazság úgy kívánja, hogy Sátán szenvedje el a végső büntetést. Krisztus műve, szolgálata az emberek megváltásáért és a világegyetem bűntől való megtisztítása, a bűnnek a mennyei szentélyből való eltávolításával záródik majd le. PP 315.5
Ezek a bűnök Sátánra helyeződnek rá, aki elhordozza a végső büntetést. A jelképes szolgálatban a templomi szolgálat évenkénti sorozata a szentély megtisztításával és a kecskebak fején a bűnök megváltásával záródott le. Így a szent sátor szolgálatában és később a templom szolgálatában Izrael népét minden egyes nap Krisztus halálára és szolgálatára vonatkozó nagy igazságra tanította. Évente egyszer pedig gondolataikat a záró jelenetre: Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelemre, a világegyetemnek a bűntől és a bűnösöktől való végső megtisztítására irányította. PP 315.6