A bűn, az evangélium és a törvény
9. lecke,2. negyed,2026. május 23-29
Share this Lesson
Szombat délután, május 23.
Memory Text:
„ Sohasem felejtem el utasításaidat, mert azokkal éltetsz engem. Tied vagyok! Szabadíts meg, hiszen utasításaidat kutatom. Zsoltárok 119:93, 94
„Az Igében kinyilatkoztatott törvényt és evangéliumot hirdetni kell az embereknek; mert a törvény és az evangélium együttesen meggyőz a bűnről. Isten törvénye, miközben elítéli a bűnt, az evangéliumra mutat, kinyilatkoztatva Jézus Krisztust, akiben „testben lakozik az Istenség teljessége”. Az evangélium dicsősége fényt vet a zsidó korszakra, jelentőséget adva az egész zsidó típusok és árnyak rendszerének. Így a törvény és az evangélium összefonódik. Semmilyen beszédben nem szabad őket elválasztani. — 21. kézirat, 1891. Ev 231.3
„A vallásos emberek általában elválasztották a törvényt és az evangéliumot, míg mi viszont szinte ugyanezt tettük egy másik szempontból. Nem mutattuk be az embereknek Krisztus igazságát és nagy megváltási tervének teljes jelentőségét. Kihagytuk Krisztust és páratlan szeretetét, és helyette elméleteket, érveléseket és prédikált érveket hoztunk be. — 24. kézirat, 1890.” Ev 231.4
Vasárnap, május 24
Zavarást okozó tényezők és kísértések
Olvassuk el Samson kísértéseiről a Bírák könyve 14. fejezetében és a Bírák könyve 16:1, 4, 16, 17 versekben. Bár Isten egy konkrét célra hívta el, Samson Istennek szolgált, miközben engedett a kísértésnek. Mit tanít nekünk élete kimenetele?
Ha Sámson hű marad isteni elhívásához, beteljesedett volna Isten célja az Ő dicsőségére és magasztalására. Ámde engedett a kísértésnek és hűtlennek bizonyult a rábízottakban; küldetését vereség, szolgaság és halál által teljesítette. PP 528.2
Sámson testileg a föld legerősebb embere, de önuralomban, be- csületességben és állhatatosságban a leggyengébbek egyike volt. Sokan helytelenül az erősen szenvedélyes embert nagy jellemnek tartják. Pedig valójában gyenge ember az, akit szenvedélye legyőz. Az ember valódi nagyságát a legyőzött indulatok, a fékentartott vágyak nagysága igazolja; de sohasem azok az érzések, amelyek úrrá lesznek az ember fölött. PP 528.3
Sámson felett az isteni gondviselés őrködött, hogy felkészülhessen annak a munkának elvégzésére, amelyre hívatott. Életének kezdetétől fogva testi és szellemi erejét, valamint erkölcsi tisztaságát kedvező feltételek vették körül. De a gonosz társak befolyására elengedte Isten vezető és oltalmazó kezét, s így a rossz áradata magával ragadta. Akik kötelességteljesítésük közben kísértetnek meg, biztosak lehetnek abban, hogy Isten megvédelmezi őket; de akik önként szolgáltatják ki magukat a kísértésnek, előbb-utóbb elbuknak. PP 528.4
Akiket Isten bizonyos cél elérésére eszközül akar felhasználni, azokat Sátán minden ereje megfeszítésével igyekszik tőrbe csalni. Bennünket gyenge pontjainknál támad meg, és jellembeli gyengeségünk által akar uralma alá vonni. De senkit sem kell legyőznie! Az ember nincs magára hagyva, hogy saját gyenge erőfeszítésével küzdje le a gonosz hatalmat! A segítség közel van és minden lélek megkapja, aki valóban óhajtja azt! A Jákób által látott látomásban Isten angyalai, akik fel- és alászállnak a létrán, segítenek mindazoknak, akik segítségüket igénybe veszik. PP 529.1
Hétfő, május 25
Erődítmények az Istenhez fűződő kapcsolatomban
Jézus figyelmeztetett arra, mit kell tennünk, amikor a kezünk, a lábunk és a szemünk bűnre késztet minket. Mire figyelmeztetett minket Jézus? Olvassuk el a Márk 9:42–48-at.
„Lehet, hogy vannak olyan helytelen dolgok, amelyeket úgy ápolunk, mintha a kezünk, a lábunk vagy a szemünk lenne. Ezeket a dolgokat örökre el kell távolítanunk magunktól. Soha nem szabad másokra ráerőltetnünk sajátos, meg nem szentelt elképzeléseinket...” RC 283.4
„Ha bármi is akadályozza, hogy átadjuk magunkat Krisztusnak, még ha olyan kedves is számunkra, mint a kéz, a láb vagy a szem, a mi érdekünkben áll, hogy elengedjük, ahelyett, hogy elveszítenénk az örök életet.” 23LtMs, Ms 47, 1908, 11. bekezdés
„Mindenkinek megvan a maga leküzdendő feladata. Ha a kifogásolható jellemvonást nem győzzük le, a Sátán kihasználja ezt a hibát, és ezzel megrontja az egész embert.” ST 1894. december 24., 7. bekezdés
„Itt Krisztus azt tanítja nekünk, hogy a jellemépítés szoros és gondos figyelmet igényel. Ez az a feladat, amelyet Júdás éles észlelése felismerhetett volna, ha befogadta volna azokat a tanításokat, amelyeket Krisztus meg akart tanítani neki. Akkor a kifogásolható jellemvonásai eltűntek volna, és szelíd és alázatos szívű lett volna, mint Mesterének. ST 1897. május 20., 9. bekezdés
„És ezt a munkát nekünk is el kell végeznünk, akárcsak Júdásnak. Azoknak, akik örökletes hajlamot mutatnak a gonoszságra, azoknak, akik töviságakat hajtanak, hogy megsebezzenek mindenkit, akivel kapcsolatba kerülnek, gondoskodniuk kell arról, hogy a sértő tagokat levágják. Bármennyire fájdalmas is lehet ez a munka, hogy elválasszuk a gonoszt a jellemünktől, meg kell tenni. Az önzés és a kapzsiság, ami bálványimádás; a kemény és kegyetlen szellem, amely szavakban vagy tettekben megnyilvánulva sebeket ejt és lelkeket pusztít, ki kell vágni az életből, különben az egész ember sértővé válik önmaga és Isten számára. Kemény szíve miatt elhanyagolja éppen azokat, akiknek segítségre van szükségük.” ST 1897. május 20., 10. bekezdés
„Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt alá, mégpedig Isten Igéje. És ez az Ige, amelyet az élő hordozók befogadnak és magukévá tesznek, megteremti azt a hitet, amely a szeretet által cselekszik, és megtisztítja a lelket. Levágja a gonoszságra való örökletes hajlamokat és a jellem rossz vonásait, amelyeket a gyakorlás megerősített. Bármennyire is nagyra értékeljük ezeket, jobb, ha most elválasztjuk őket életünk gyakorlatától, minthogy uralkodó erejük bemocskolja és megrontsa az egész embert. És nem csak ez, hanem tönkreteszik a jóra gyakorolt hatásunkat is, és ahelyett, hogy az élet illata lennénk az életre, a halál illata leszünk a halálra.” ST 1897. május 20., 12. bekezdés
Kedd, május 26
A törvény
Hogyan határoznád meg és írnád le a bűnt egy nem kereszténynek? Hogyan írja le a Biblia a bűnt? Olvasd el a Róma 3:20 és az 1 János 3:4 verseket.
Isten törvénye — jellegénél fogva — változhatatlan; Alkotója akaratát és jellemét nyilatkoztatja ki. Isten szeretet, és törvénye is szeretet. A törvény két nagy elve: az Isten iránti szeretet és az ember iránti szeretet. „A törvénynek betöltése a szeretet” (Róm 13:10). Isten jelleme az igazság és az igazságosság; ilyen a törvénye is. A zsoltáríró így nyilatkozik: „A Te törvényed igaz”; „minden parancsolatod igaz” (Zsolt 119:142.172). Pál apostol pedig kijelenti: „A törvény szent, és a parancsolat szent és igaz és jó” (Róm 7:12). Isten törvénye, amely Isten gondolatának és akaratának kifejezése, olyan maradandó, mint a Szerzője. NK 416.1
Amikor az ember megtér és megszentelődik, megbékül Istennel, mert összhangba kerül Isten törvényének elveivel. A bűnös ezáltal megbékül Istennel. Kezdetben Isten az embert a maga képmására teremtette. Az ember tökéletes összhangban élt a természettel és Isten törvényével. Az igazságosság elvei szívébe voltak írva. A bűn azonban elidegenítette Alkotójától. Már nem tükrözte Isten képmását. Szíve harcban állt Isten törvényének elveivel. „A test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti” (Róm 8:7). De „úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta”, hogy az ember megbékülhessen Istennel, és Krisztus érdemei által újra összhangba kerüljön Alkotójával. Az emberi szívnek Isten kegyelme által meg kell újulnia; felülről új életet kell kapnia. Ez a változás: az újjászületés, amely nélkül — mondja Jézus — az ember „nem láthatja az Isten országát”. NK 416.2
Az első lépés az Istennel való megbékéléshez: a bűn belátása. „A bűn pedig a törvénytelenség.” „A bűn ismerete a törvény által vagyon” (1Jn 3:4; Róm 3:20). Hogy a bűnös felismerje bűnösségét, jellemét Isten mércéjével, az igazság nagyszerű zsinórmértékével kell megmérnie. A törvény tükör, amely megmutatja, milyen tökéletes az igaz jellem; elfogadása képessé teszi az embert arra, hogy a saját jellemében meglássa a hibákat. NK 416.3
A törvény rámutat az ember bűneire, de nem gyógyítja ki belőlük. Míg életet ígér az engedelmeseknek, kijelenti, hogy a törvényszegő osztályrésze: halál. A bűnöst csak Krisztus evangéliuma szabadíthatja meg a bűn szennyétől és a kárhozattól. A bűnösnek meg kell bánnia bűneit Isten előtt, akinek a törvényét áthágta; hinnie kell Krisztusban és engesztelő áldozatában. Így kap bűnbocsánatot „az előbb elkövetett bűnök”-re, és isteni természet részesévé lesz. Ő Isten gyermeke; a fiúság Lelkét kapta, aki által így kiált: „Abba, Atyám!”. NK 417.1
Szerda május 27
A törvény és az evangélium
Mit mondott Jézus a törvényről a Máté 5:17–18-ban?
Az ember Teremtője és Törvényadója jelentette ki, hogy nem akarja a törvényt eltörölni. A természet minden tüneménye, a napsugárban szálló kis porszemcsétől kezdve, az űrben lebegő számtalan galaxisig, Isten törvénye alatt tétezik; e törvény iránti engedelmességtől függ a természet világának rendje és összhangja. Ehhez hasonlóan az igazságnak is vannak alapelvei, amelyek az öntudatos lények életét kormányozzák. Az ezekkel való összhangtól függ a világmindenség boldogsága. Isten törvénye már a világ teremtése előtt létezett. HB 51.3
E törvény vezeti az angyalokat is; hogy pedig összhang legyen a föld és az ég között, az embernek is engedelmeskednie kell ezeknek a mennyei szabályoknak. Krisztus már Éden kertjében megismertette az első emberpárral a törvényt „Mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának” (Jób 38:7). Krisztus földi küldetése nem a törvény eltörléséből állt, hanem abból, hogy kegyelme által az emberiséget az isteni szabályok iránti engedelmességre visszavezesse. HB 51.4
Krisztus szeretett tanítványa a hegy lábánál ülve figyelte Mesterének tanítását, s jóval később, Isten Lelkének sugallatára feljegyezte azokat, amelyek a törvény örök érvényét tanítják. „Aki bűnt cselekszik, törvényszegést követ el, mert a bűn törvényszegés.” (1Jn 3:4 — új fordítás). Világosan kijelenti, hogy a törvény, amelyre utal, „előttetek volt kezdettől fogva” (1Jn 2:7), tehát arról a törvényről van szó, amely már a teremtéskor is létezett, és a Sínai-hegyen csak megismételte Isten.HB 52.1
Amikor Jézus a törvényről beszélt, kijelentette: „Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.” A „betölteni” szót olyan értelemben használta, mint amikor Keresztelő Jánossal tudatta szándékát. Így kell nekünk „minden igazságot betölteni”, ami annyit jelent, hogy a törvény követelményeinek mértékét betölteni, példát nyújtani az emberiségnek, hogyan éljenek tökéletes összhangban Isten akaratával. HB 52.2
Küldetése az volt, hogy a törvényt „naggyá” és „dicsőségessé” tegye (Ésa 42:21), hogy feltárja lelki lényegét, hogy bemutassa messze ható alapelveit, és bizonyítsa örökké tartó érvényességét. HB 52.3
Krisztus jellemének isteni szépségét még a legnemesebb és a legszelídebb emberek is csak halványan tükrözik vissza. Salamon király a Szentlélek befolyása alatt mondja róla: „Tízezer közül is kitetszik... és ő mindenestől fogva kívánatos” (Énekek 5:10, 16). És mikor Dávid prófétai lélekkel meglátta Őt, így szólt: „Szebb, szebb vagy az ember fiainál” (Zsolt 45:3). HB 52.4
Csütörtök, május 28
Tudás és cselekvés
Jézus a hegyi beszédet azzal zárja, hogy hallgatóinak egy megrendítő utolsó kihívást ad. Mi volt az? Olvassuk el a Máté 7:24–29-et
Jézus olyan példázattal fejezte be a Hegyi Beszédet, amely meglepő világossággal bizonyította, hogy az általa hirdetett elveket gyakorlatilag is meg kell valósítanunk. Az Üdvözítő körül szorongó tömegben sokan voltak, akik életüket a Galileai-tenger közelében töltötték. Amint a hegy lejtőjén ültek, jól láthatták a vízmosásokat, amelyeken át a víz a hegyekről utat tört a tóhoz. A nyár folyamán ezek a patakok részben teljesen kiapadtak, s csak száraz, homokos medrük volt látható. De az esős téli évszakban e medrek vadul rohanó áradattá váltak, s időnként a völgyeket elárasztva — útjukban feltartóztathatatlanul — mindent magukkal ragadtak. Ilyenkor számtalan olyan lakóház is romba dőlt, amelyet a lakosság nyáron látszólag az árterületen kívül épített. Álltak azonban a dombok tetején sziklára épített házak is. Hegyvidékeken a házakat általában sziklákra építették, s így hosszú évszázadokon át ellenálltak a viharnak és a vizek áradatának. Ilyen épületeket azonban csak a legnagyobb gonddal és fáradsággal lehetett felépíteni. Sokkal megközelíthetetlenebbek voltak, s ezért kényelmetlenebbek, mint a füves lapályon fekvők. Másrészt azonban, ha a sziklára épültek, vihar, áradat és felhőszakadás meg nem ingathatta azokat. HB 152.1
Jézus azt mondta, hogy aki beszédét elfogadja, s azt jellemének és egész életének alapjául tekinti, az hasonló ahhoz emberhez, aki házát a sziklára építette. Már évszázadokkal azelőtt megírta Ésaiás próféta: „Istenünk beszéde mindörökké megmarad” (Ésa 40:8). Péter apostol pedig, évekkel a Hegyi Beszéd elhangzása után, a következőket fűzi a próféta szavaihoz: „Ez pedig az a beszéd, amely néktek hirdettetett” (1Pt 1:25). Egyedül Isten szava maradandó ezen a világon. Isten Igéje a legbiztosabb alap. „Az ég és a föld elmúlnak, de az beszédeim semmiképpen el nem múlnak” (Mt 24:35).HB 152.2
A Hegyi Beszédben kidomborodnak a törvény magasztos elvei és Isten jelleme. Aki ezeket az igéket elfogadja élete alapjául: az üdvösség Sziklájára épített. Ha az Igét befogadjuk, Krisztust fogadjuk be. Csakis azok építenek Őreá, akik ily módon fogadják el Krisztus szavát. „Más fundamentomot senki sem vethet azon kívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus” (1Kor 3:11). „És nincsen senkiben másban idvesség, mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk” (Apcs 4:12). Krisztus az Ige, Isten kinyilatkoztatása; jellemének, törvényének, szeretetének és életének megnyilatkozása az az alap, amelyre jellemünket felépíthetjük Isten országa számára. HB 153.1
Akkor építünk Krisztusra, ha Igéjére hallgatunk. Nem az az igaz ember, aki örül az igazságnak, hanem aki gyakorolja azt. Az életszentség nem az elragadtatás érzése, hanem az Isten iránti tökéletes odaadás következménye, s a mi mennyei Atyánk akaratának teljesítése. Amikor Izrael fiai az ígéret földjének határán táboroztak, nem volt elégséges, hogy az országot megismerték és Kánaánról énekeltek, mert ez nem segítette volna őket a dicső ország szőlőskertjeinek és olajfaligeteinek birtokbavételében. Csak úgy lehetett az övék, hogy elfoglalták; hogy valamennyi feltételnek eleget tettek; hogy Istenbe vetett élő hitük volt; s hogy ígéreteit magukra alkalmazták, s utasításainak engedelmeskedtek. HB 153.2
Péntek május 29
További Tanulmányozásra
Krisztus az igazi fundamentum, az élő kő. Akik Őreá építenek, mindannyian részeseivé válnak életének. „Ti magatok is, mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá” (1Pét 2:5). „Akiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban” (Ef 2:21). A kövek az alappal eggyé válnak, mert ugyanaz az élet hatja át a nagy egészet. Ilyen épületnek a zivatar sem árthat, mert aki életét Istenhez kapcsolja, vele együtt mindent túlél. HB 154.2
Minden olyan épület azonban, amelynek nem Isten szava az alapja, romba dől. Akik Krisztus kortársaihoz hasonlóan emberi eszmékre, véleményekre, külsőségekre és emberek által elrendelt ceremóniákra, Krisztus kegyelmétől független érdemekre építik fel jellemük épületét, azok bizonytalan homokra építenek. A kísértések vadul tovarohanó áradata magával ragadja a homokos talajt, s házát — mint egy roncsot — visszahagyja az idők árjának partján. HB 154.3
„Ezért így szól az Úr Isten: ...A jogosságot mérőkötéllé tevém, és az igazságot színelővé, és jég söpri el a hazugság oltalmát, és vizek ragadják el a rejteket” (Ésa 28:16, 17). HB 156.1
Azonban ma még az irgalom esedezik a bűnös érdekében: „Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy nem gyönyörködöm a hitetlen halálában, hanem hogy a hitetlen megtérjen útjáról, és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz útaitokról! Hiszen miért halnátok meg!” (Ezék 33:11). A megátalkodottakhoz szóló hang az Ő hangja, aki mikor a szeretett városra tekintett, fájdalmában így kiáltott fel: „Jeruzsálem! Jeruzsálem! ki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik tehozzád küldetnek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaid, miképpen a tyúk az ő kis csirkéit az ő szárnyai alá, és ti nem akarátok! Ímé pusztán hagyatik néktek a ti házatok” (Lk 13:34, 35). Jeruzsálem városa az egész világot szimbolizálta, a világot, amely kegyelmét elvetette és megutálta. Ti miattatok sírt, ti dacos szívek! Még akkor is, amikor Jézus a hegyen könnyeit hullatta Jeruzsálem felett, a város megtérhetett volna, s ezáltal elkerülhette volna végzetét. Isten még kegyelmesen várakozott arra, hogy adományait elfogadják. Vonatkozik ez rád is, kedves Olvasóm. Krisztus még mindig szeretettel szól hozzád: „Ímé az ajtó előtt állok, és zörgetek, valaki meghallja az én szómat, és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, és ő énvelem” (Jel 3:20). „Ímé itt a kellemetes idő, ímé itt az üdvösség napja” (2Kor 6:2). HB 156.2
Akik saját erejükben bíznak, a homokra építenek. Még nincs azonban késő, hogy a közelgő veszély elől meneküljetek. Meneküljetek a biztos sziklára, még mielőtt kitör a vihar! „Így szól az Úr Isten: Íme, Sionban egy követ tettem, egy próbakövet, drága szegletkövet, erős alappal.” „Térjetek énhozzám, hogy megtartassatok földnek minden határai.” „Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak.” És „nem vallotok szégyent és gyalázatot soha örökké” (Ésa 28:16; 45:22; 41:10; 45:17). HB 156.3