Szombat délután április 11
Memory Text:
„Mert mindenki, a ki magát felmagasztalja, megaláztatik; és a ki magát megalázza, felmagasztaltatik. Lukács 14:11
Őrizkedjünk mindattól, ami büszkeséghez és önelégültséghez vezet! Ezért ne hízelegjünk, és ne dicsérgessünk! Azt is utasítsuk vissza, ha nekünk hízelegnek, vagy minket dicsérgetnek. A hízelgés Sátán műve. Ő éppúgy dolgozik hízelgéssel, mint vádaskodással és kárhoztatással. Ily módon próbálja pusztulásba sodorni az embert. Sátán eszközei azok, akik másokat dicsőítenek. Krisztus munkása utasítson el minden dicsőítést! Veszítsük szem elől az "én"-t! Egyedül Krisztust magasztaljuk! Mindenki figyelmét irányítsuk reá: "aki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinkből az Ő vére által" (Jel 1:5). Minden szívből hozzá szálljon a dicséret! {COL 161.2}
„A büszkeség és a hit gyengesége sokakat megfoszt Isten gazdag áldásaitól. Sokan vannak, akik, ha nem alázatosítják meg szívüket az Úr előtt, meglepődnek és csalódnak, amikor meghallják a kiáltást: „Íme, jön a vőlegény!” (Máté 25:6). Megvan nekik az igazság elmélete, de nincs olaj a lámpáik edényeiben. Hitünknek ebben az időben nem szabad megállnia a harmadik angyal üzenetének elméletének elfogadásánál vagy abban való hitnél. Szükségünk van Krisztus kegyelmének olajára, amely táplálja a lámpát, és az élet fényét ragyogtatja, megmutatva az utat azoknak, akik a sötétségben vannak.” CH 128.3
Vasárnap április 12
A büszkeség szorításában
Olvassa el az 1 János 2:15–17-et. Melyik három fő pontot tanítja ez a szakasz a büszkeségről és a világ szeretetéről?
„Krisztus figyelmeztetett minket az élet büszkeségére, de nem annak kegyelmére és természetes szépségére. A mező virágaira mutatott, a tisztaságában kinyíló liliomra, és azt mondta: „Még Salamon is, minden dicsőségében, nem öltözködött úgy, mint ezek közül az egyik.” Máté 6:29. Így a természet dolgain keresztül Krisztus szemlélteti azt a szépséget, amelyet a menny értékel: a szerény kegyelmet, az egyszerűséget, a tisztaságot, a helyességet, amelyek ruházatunkat kedvesé teszik számára. A legszebb ruhát azt kéri, hogy a lelkünkön viseljük. Semmilyen külső díszítés nem hasonlítható össze értékben vagy szépségben azzal a „szelíd és csendes lélekkel”, amely az Ő szemében „nagy értékű”. 1 Péter 3:4....” CT 303.3
A mustármagról szóló példázat nemcsak azt szemlélteti, hogy Krisztus országa fejlődik, hanem azt is, hogy milyen szakaszok láthatók fejlődésében. Isten minden nemzedék ideién különleges igazságot és különleges munkát bíz egyházára. A világ dolgaiban jártas kiváló elmék elől elrejtett igazság feltárul az alázatos, gyermeki lelkületűnek. Ez az igazság önfeláldozást követel. Harcokat kell vívni érte, és győzelmeket aratni. Indulásakor csak kevesen állnak mellé. A világhoz igazodó egyház és a világ nagyjai ellene szegülnek és lebecsülik. Gondoljunk Keresztelő Jánosra, Krisztus előfutárára, aki egymaga emelte fel szavát a zsidó nemzet gőgje és formaiaskodása ellen! Gondoljunk azokra, akik először hirdették az evangéliumot Európában! Milyen bizonytalannak, milyen kilátástalannak tűnt a két sátorkészítőnek, Pálnak és Silásnak a küldetése, amikor Troásban társaikkal hajóra szálltak Filippi felé! Képzeljük csak el, amint a megbilincselt, "megvénhedett" Pál a cézárok erődjében Krisztust prédikálja! Gondoljunk csak a pogányságnak és a császári Rómának ellentmondó rabszolgák és parasztok kicsiny közösségére! Gondoljunk Luther Mártonra, aki szembeszegült az egyházzal, a világ bölcsességének remekművével! Képzeljük csak el, amint Isten szava mellett császárral és pápával szemben szilárdan kitartva kijelenti: "Itt állok, másként nem tehetek. Isten engem úgy segéljen!" Gondoljunk csak a formaiaskodó, érzéki és hitetlen emberek között Krisztust és igazságát prédikáló John Wesleyre, aki szívén viselte a pogány világ jaját! Könyörgött azért a megtiszteltetésért, hogy elvihesse a pogányoknak a krisztusi szeretet üzenetét. Hallgassuk csak, mit válaszol a klerikalizmus: "Üljön le, fiatalember! Ha Isten meg akarja téríteni a pogányokat, meg fogja tenni az ön segítsége és az enyém nélkül!" {COL 78.2}
Hétfő, április 13
Ismerd meg önmagad
Olvasd el a Lukács 18:9–14-et. Mit gondolsz erről a két emberről? Mit gondolt Jézus? Milyen fontos tanulság van itt mindannyiunk számára?
Némelyeknek pedig, kik elbizakodtak magukban, hogy ők igazak, és a többieket semmibe sem vették", Krisztus példázatot mondott a farizeusról és a vámszedőről. A farizeus nem azért megy a templomba imádkozni, mert érzi, hogy bűnös, és bocsánatra van szüksége, hanem mert igaznak véli magát, és dicséretre számít. Istentiszteletét érdemnek tartja, amely ajánlólevél Istenhez. Úgy gondolja, hogy az emberek is jó véleménnyel lesznek kegyességéről. Azt reméli, hogy megnyeri mind Isten, mind az emberek tetszését. Istentisztelete mögött önérdek húzódik. {COL 150.1}
A farizeus az öndicsőítés megtestesítője. Ezt mutatja a nézése, a járása, az imája. Elhúzódik másoktól, mintha csak ezt mondaná: "Ne jöjj hozzám, mert szent vagyok néked" (Ésa 65:5). Egyedül áll, és "magában" imádkozik. Önelégültségében azt képzeli, hogy Isten is elégedett vele. {COL 150.2}
"Isten! Hálákat adok néked - mondja -, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek, ragadozók, hamisak, paráznák, vagy mint ím e vámszedő is." Jellemét nem Isten szent jelleméhez méri, hanem az emberek jelleméhez. Nem Istent, hanem az embereket nézi. Önelégültségének ez az oka. {COL 150.3}
Imáját azzal folytatja, hogy felsorolja jótetteit: "Böjtölök kétszer egy héten; dézsmát adok mindenből, amit szerzek." A farizeus vallása nem érinti a szívét. Nem törekszik krisztusi jellemre. Nem vágyik szeretettel és irgalommal teljes szívre. Meg van elégedve azzal a vallással, amely csak külsőleg érinti az életet. Igazsága a sajátja; saját cselekedeteinek gyümölcse, amelyet emberi normákhoz mér. {COL 151.1}
Az önmagát igaznak tartó ember semmibe veszi a másik embert. A farizeus másokhoz méri magát, követendő példának pedig önmagát tartja. Mások szentsége alapján állapítja meg a saját szentségét. Minél rosszabbak mások, ő annál igazabbnak látszik. Önigazultságában másokat vádol. Az "egyéb emberek"-et Isten törvénye áthágóiként kárhoztatja. Ez Sátánnak, "az atyafiak vádolójá"-nak szelleme. Ilyen lelkülettel lehetetlen Istennel közösségre lépni. A farizeus Isten áldása nélkül tér haza. {COL 151.2}
Kedd április 14
Mózes, az alázatos szolga
Mit mond nekünk a Zsidókhoz írt levél 11:24–26 arról, hogy Mózes miért választott más utat, és miért alázatosodott meg?
Az egyiptomi törvények szerint mindazoknak, akik elfoglalták a fáraók trónját, a papi rendnek is tagjaivá kellett lenniük. Ez azt jelentette, hogy Mózest is — a trón nyilvánvaló örökösét — be kellett avatni a nemzet és az államvallás titkaiba. Beavatása feladatával a papokat bízták meg. Mózest azonban — ámbár lelkes tanítvány volt — semmiképpen sem tudták rávenni arra, hogy részt vegyen a bálványistenek imádásában és szolgálatában. Megfenyegették a királyi korona elvesztésével és figyelmeztették, hogy a hercegnő is ki fogja tagadni, ha továbbra is állhatatosan ragaszkodik a héberek hitéhez. PP 204.4
Mózes azonban továbbra is kitartott elhatározása mellett, hogy az egy Istenen, a menny és a föld Teremtőjén kívül senki és semmi mást nem imád és nem tisztel. Sőt vitatkozott és érvelt a papokkal. Rámutatott arra, hogy milyen babonás balgaságot követnek, amikor élettelen tárgyakat, bálványokat részesítenek tiszteletben. Senki sem tudta megcáfolni érveit, vagy megváltoztatni véleményét. Egy ideig eltűrték szilárd magatartását, határozottságát magas rangja miatt, és azért, mert a király és a nép bizalmát élvezte. PP 205.1
„Hit által tiltakozott Mózes, midőn felnövekedett, hogy a Fáraó leánya fiának mondják. Inkább választván az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét; Egyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartván Krisztus gyalázatát, mert a megjutalmazásra tekintett” (Zsid 11:24-26). Mózes alkalmas volt arra, hogy a föld nagyjai között kimagasló helyet foglaljon el, hogy a legdicsőbb ország királyi udvarában tündököljön, és megmutassa hatalma erejét. Nagy műveltségével kimagaslik minden idők nagy emberei közül. Páratlan történetíró, költő, filozófus, hadvezér és törvényadó volt. Mégis, amikor szinte az egész világ nyitva állt előtte, volt erkölcsi ereje ahhoz, hogy visszautasítsa a gazdagság kecsegtető kilátásait, a nagyságot és a hírnevet „inkább választván az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét” (Zsid 11:25). PP 205.2
Szerda április 15
A legnagyobb bűn
Olvassuk el a Lukács 22:24–27-ben Jézus válaszát a tanítványok vitájára arról, hogy mit jelent a nagyság. Melyik kijelentés fogalmazza meg legjobban Jézus üzenetének lényegét ezekben a versekben?
„Támada pedig köztük versengés is, hagy ki tekinthető köztük nagyobbnak” (Lk 22:24). A versengést Jézus jelenlétében is folytatták, és ezzel fájdalmat okoztak neki, és megsebesítették. A tanítványok ragaszkodtak ahhoz a kedvenc elképzelésükhöz, hogy Krisztus biztosítja hatalmát a földön, és elfoglalja helyét Dávid trónján. Szívében mindegyik még mindig a legmagasabb hely után vágyakozott ebben a földi királyságban. Felbecsülték önmagukat és egymást, és ahelyett, hogy testvéreiket tartották volna méltóbbnak az első helyre, magukat helyezték oda gondolatban. Jakab és János kérése, hogy ők ülhessenek Krisztus trónjának a jobb és bal oldalán, fellobbantotta a többiek méltatlankodását. Az, hogy Jakab és János annyira túlbecsülték magukat, hogy merték kérni maguk számára a legmagasabb helyeket, annyira felháborította a többi tíz tanítványt, hogy az egymástól való elidegenedés veszélye fenyegette társaságukat. Úgy érezték, hogy tévesen ítélték meg őket, hogy nem méltányolták, értékelték hűségüket és képességeiket. Jakabot és Jánost Júdás ítélte el legkeményebben. JE 549.3
Mikor a tanítványok beléptek abba a helyiségbe, amelyben a vacsorát meg akarták enni, szívük tele volt haraggal. Júdás nyomakodott legközelebb Jézushoz, és Jézus bal oldalán telepedett le. János ült Jézus jobb oldalán. Júdás eltökélte, hogy elfoglalja a legmagasabb helyet, és a Jézus melletti helyet tartották a legmagasabb „legkiváltságosabb” helynek. Erre pályázott Júdás, az áruló. JE 550.1
Az egyenetlenkedésnek egy másik oka is támadt. Az ünnepen az volt a szokás, hogy egy szolga megmosta a vendégek lábát, és ez alkalommal is megtették az előkészületeket ennek a szolgálatnak az elvégzésére. A kancsó, a mosdótál és a törülköző már ott volt, elkészítve a lábmosásra. Szolga azonban egy sem volt jelen. A tanítványok dolga lett volna a lábmosás elvégzése. Sértett hiúságukból kifolyólag azonban a tanítványok egyike sem vállalkozott arra, hogy betöltse a szolga szerepét. Mindegyikük közömbösséget tanúsított, mintha nem lettek volna tudatában annak, hogy van valami feladat a számukra, amelyet valamelyiküknek el kell végeznie. Hallgatásukkal azt nyilvánították ki, hogy nem voltak hajlandók megalázni magukat ennek a szolgálatnak az elvégzésével. JE 550.2
Hová kellett Krisztusnak elvinnie ezeket a szegény lelkeket, ahol a Sátán nem aratna felettük döntő győzelmet? Miként tudná megmutatni nekik, hogy a tanítványság puszta hivatása nem tette őket tanítványokká, vagy biztosított nekik-egy helyet az Ő királyságában? Miként tudná megmutatni nekik, hogy csak a szeretetből fakadó szolgálat és a valódi alázatosság az, ami létrehozza az igazi emberi nagyságot? Miként kellett néki lángra lobbantani szívükben a szeretetet és képessé tenni őket arra, hogy végre felfogják azt, amit mondani kívánt nekik? JE 550.3
A tanítványok nem mozdultak meg, hogy szolgálják egymást. Jézus várt egy ideig, hogy lássa, mit akarnak tenni. Azután Jézus, az isteni Tanító felkelt az asztaltól. Levetette a felső ruháját, amely akadályozta volna mozdulatait, fogta a törülközőt és körülkötötte magát. A tanítványok meglepett érdeklődéssel néztek Jézusra, és csendben várakoztak, hogy meglássák azt, ami következik. „Azután vizet töltött a medencébe és kezdé mosni a tanítványok lábait, és megtörleni a kendővel, amellyel körül vala kötve” (Jn 13:5). Jézusnak ez a tevékenysége kinyitotta a tanítványok szemét. Keserű szégyen és megaláztatás töltötte be szívüket. Megértették a szavakkal ki nem mondott dorgálást, és teljesen új fényben látták meg magukat. JE 551.1
Csütörtök április 16
Tekints Istenre
Olvassátok el újra a Lukács 22:27-et. Mi a legfontosabb üzenet itt Krisztus minden követője számára?
A célok, amelyek végtelen irgalomról tanúskodtak, valóra váltak a tanítványok csalódása árán is. Jézus úgy beszélt, „ahogy soha ember... nem szólott”. Tanításainak szépsége és ereje meghódította a tanítványok szívét, de Jézus iránti szeretetük tiszta aranyába világi gőg és önző becsvágy olcsó ötvözete vegyült. Még a páska ünnepén is, abban a súlyos órában, amikor Mesterükre a Gecsemáné már rávetette árnyát, „támada... köztük versengés is, hogy ki tekinthető köztük nagyobbnak” (Lk 22:24). Csak a trónt, a koronát és a dicsőséget látták, miközben a Gecsemáné-kerti szégyen és gyötrelem, az ítélőszék és a Golgota keresztjének szégyene várt rájuk. Büszke szívük a világi dicsőség után sóvárgott, és kitartóan ragaszkodtak koruk hamis tanításához. Amikor a Megváltó bizonyságot tett országa igazi jellegéről, és előre jelezte szenvedését és halálát, elengedték a fülük mellett szavait. Ezek a tévelygések okozták súlyos, de szükséges megpróbáltatásukat, amit Isten azért engedett meg, hogy szemük kinyíljon. Jóllehet a tanítványok félreértették saját tanításukat, és nem ismerték fel reményeik megvalósulását, mégis prédikálták az üzenetet, amelyet Isten bízott rájuk. Az Úr pedig megjutalmazta hitüket, és értékelte engedelmességüket. Őket bízta meg azzal, hogy minden népnek adják hírül feltámadt Uruk dicsőséges evangéliumát. Isten e fájó élményeket azért engedte meg, hogy felkészítse őket erre a munkára. NK 311.4
Olvassa el a Filippi 2:3–8 verseket. Mit mondanak ezek a versek arról, hogyan kell élnünk a kereszt fényében?
A becsületes szándékra és az Isten iránti osztatlan odaadásra utalnak Megváltónk szavai. Azok, akik őszintén és állhatatosan akarják megismerni az igazságot — hogy azt kövessék bármilyen áldozat árán is —, isteni világosság részesévé válnak. Tényleges megszentelődésünk akkor kezdődik, amikor többé már nem engedünk a bűnnek. Akkor a mi szívünk is egy ütemben dobog Pál apostoléval: „Azokat, amelyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára... akiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem” (Fil 3:13—14, 8). {MB 91.2}
Ahol azonban a szem az önszeretettől elvakult, ott teljes a sötétség. „Ha pedig a te szemed gonosz, a te egész tested sötét lesz.” Ez a rettenetes homály burkolta Krisztus kortársait olyan makacs hitetlenségbe, hogy nem voltak képesek felismerni Krisztus jellemét és küldetését, aki azért jött, hogy bűneikből kiszabadítsa őket. {MB 91.3}
Péntek április 17
További Tanulmányozásra
Jézus soha nem kérte senkit, hogy fogadja el a vallását, hanem arra kérte őket, hogy „kövessék” Őt, hogy legyenek a tanítványai. A gazdag ifjú uralkodó nem tudta követni az Urat, mert a szíve a saját gazdagságára összpontosult. Nikodémus pedig azért nem tudta követni az Urat, mert túl büszke volt ahhoz, hogy a népszerűtlen és gyűlölt Jézus társaságában lássák, akit alázatos halászok követtek. Ahhoz, hogy eltávolítsák az akadályokat, az egyiknek meg kellett szabadulnia a gazdagságától, a másiknak pedig a büszkeségétől. A büszkeség felszámolásához újjászületni kell, új emberré kell válni. De a pénzszeretet felszámolásához oda kell adni a pénzt azoknak, akiknek valóban szükségük van rá.
Nemzedékünkben a vallási eszmék nagynevű vezetői dicshimnuszt zengenek azokról, akik századokkal előbb elvetették az igazság magvát, és emlékművet emelnek nekik. De közülük sokan megtagadják és lábbal tiporják azokat a hajtásokat, amelyek ma kelnek ki ugyanabból a magból. Újra hangzik a régi kiáltás: "Mi tudjuk, hogy Mózessel beszélt az Isten: erről pedig (Krisztusról, akit követe képvisel) azt sem tudjuk, honnan való" (Jn 9: 29). A korunknak szóló különleges igazságok nem az egyházi méltóságoknál találhatók, mint ahogy régen sem, hanem azoknál az embereknél, akiket műveltségük és bölcsességük nem tart vissza attól, hogy higgyenek Isten szavában. {COL 79.1}
"Mert tekintsétek csak a ti hivatástokat, atyámfiai, hogy nem sokan hivattak bölcsek test szerint, nem sokan hatalmasak, nem sokan nemesek; hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket; és a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának az Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse", "hogy a ti hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Istennek erején nyugodjék" ( 1 Kor 1:21-28; 2:5). {COL 79.2}