Az Út, Az Igazság És Az Élet

10. Lecke,4. Negyedév November 30-December 6, 2024

img rest_in_christ
Ossza meg ezt a leckét
Download PDF

Szombat Délután November 30.

Emlékszöveg:

„ Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette ki őt.” János 1:18


Jézus szegénységben és alázatosságban jött el, hogy Ő lehessen példaképünk és Üdvözítőnk is. Ha királyi pompában jelenik meg, hogyan tanulhatnánk tőle alázatot? Hogyan tárhatott volna fel olyan igazságokat, mint a Hegyibeszédben? Hová lett volna az alacsony sorsúak reménysége, ha Jézus királyként lakozik az emberek között?{DA 138.1}

A sokaság szemében mégis lehetetlennek tűnt, hogy az, akit János kiválasztott, összekapcsolható legyen fennkölt várakozásaikkal. Ezért sokan csalódtak, összezavarodtak. {DA 138.2}

Nem hangzottak el azok a szavak, amelyeket a papok és a rabbik annyira vágytak hallani: hogy Jézus most fogja helyreállítani Izrael országát. Ők ilyen királyra vártak, figyeltek. Ilyen királyt készségesen fogadtak volna. Olyat viszont, aki arra vágyik, hogy a szívükben alapítsa meg az igazság és a béke országát, nem fogadtak el. {DA 138.3}

Nátánael első hitvallása, amely teljes, komoly és őszinte volt, kedves zeneként hallatszott Jézus fülében. "Felele Jézus és monda néki: Hogy azt mondám neked: láttalak a fügefa alatt, hiszel? Nagyobbakat látsz majd ezeknél" (Jn 1:51). Az Üdvözítő örömmel tekintett a reá váró munkára: hogy a szegényeknek az örömhírt prédikálja, a töredelmes szíveket meggyógyítsa és Sátán rabjainak szabadulást hirdessen. Azokra a becses áldásokra gondolt, amelyeket az embernek hozott, és így folytatta: "Bizony, bizony mondom néktek: Mostantól fogva meglátjátok a megnyílt eget, és az Isten angyalait, amint felszállnak és leszállnak az ember Fiára" (Jn 1:52). {DA 142.3}

Krisztus tulajdonképpen itt azt mondja: a Jordán partján megnyílt a menny, és a Szentlélek galambként reám szállott. Az a jelenet csupán jele volt annak, hogy én Isten Fia vagyok. Ha hisztek bennem, hitetek megelevenedik. Meglátjátok, hogy az ég megnyílik, és soha többé be nem zárul. Én nyitottam meg nektek. Isten angyalai felszállnak, felviszik az Atyához a szűkölködők, nyomorultak imáit, majd leszállnak az ember gyermekeihez, és áldást, reményt, bátorítást, segítséget és életet hoznak. {DA 142.4} 

Vasárnap, december 1.

Példát adtam nektek


Olvassuk el a János 13:1-20-at. Mi történt itt, és miért olyan fontos ez a történet? Milyen tanulságokat akart Jézus tanítani?

A tanítványok nem mozdultak meg, hogy szolgálják egymást. Jézus várt egy ideig, hogy lássa, mit akarnak tenni. Azután Jézus, az isteni Tanító felkelt az asztaltól. Levetette a felső ruháját, amely akadályozta volna mozdulatait, fogta a törülközőt és körülkötötte magát. A tanítványok meglepett érdeklődéssel néztek Jézusra, és csendben várakoztak, hogy meglássák azt, ami következik. "Azután vizet töltött a medencébe és kezdé mosni a tanítványok lábait, és megtörleni a kendővel, amellyel körül vala kötve" (Jn 13:5). Jézusnak ez a tevékenysége kinyitotta a tanítványok szemét. Keserű szégyen és megaláztatás töltötte be szívüket. Megértették a szavakkal ki nem mondott dorgálást, és teljesen új fényben látták meg magukat. {DA 644.4}

Krisztus így fejezte ki tanítványai iránt érzett szeretetét. Tanítványai önző lelkülete szomorúsággal töltötte el őt, de nem szállt velük vitába ez alkalommal. Ehelyett olyan példát adott nékik, amelyet sohasem felejtenek majd el. Irántuk való szeretetét nem lehetett egykönnyen megzavarni vagy kioltani. Krisztus tudta, hogy az Atya mindent az ő kezébe adott, és hogy ő Istentől jött és Istenhez megy. Krisztus teljesen tudatában volt az ő istenségének, Ő, az Úr azonban félretette királyi koronáját és királyi öltözetét, és egy szolga alakját vette magára. Földi életének egyik utolsó cselekedete volt az, hogy alázatosan körülkötötte magát egy kendővel, és betöltötte egy szolga szerepét. {DA 644.5}

Húsvét előtt Júdás másodszor is találkozott a papokkal és az írástudókkal és szerződést kötött velük arról, hogy kezükbe adja Jézust. Ezután azonban mégis úgy vegyült össze a tanítványokkal, mintha ártatlan lenne minden bűntől, mintha soha semmi rosszat nem követett volna el, és érdeklődést tanúsított az ünnepre való előkészület munkája iránt. A tanítványok semmit sem tudtak Júdás szándékáról. Egyedül Jézus tudta leolvasni arcáról a titkát. Nem leplezte azonban őt le. Jézus aggódott Júdás lelkéért is. Olyan terhet érzett Júdásért is, mint Jeruzsálemért mikor sírt a pusztulásra szánt város felett. Jézus szíve sírt Júdásért. Miként mondhatnék le rólad? Ennek a szeretetnek a kényszerítő erejét Júdás is megérezte. Mikor az Üdvözítő kezei mosták a tanítványok poros lábait, és a kendővel szárazra törölték azokat, Júdás szíve újra és újra megremegett, és arra ösztökélte, hogy akkor és ott vallja be bűnét. Júdás azonban nem akart megalázkodni. Megkeményítette a szívét a bűnbánattal szemben. A régi indítóokok, amelyeket egy pillanatra félretett, ismét ellenőrzésük, uralmuk alá kerítették. Júdás most Krisztusnak azon a cselekedetén sértődött meg, hogy megmosta tanítványai lábát. Azt gondolta, hogyha ennyire meg tudja alázni magát, akkor nem lehet Izrael királya. A világi elismerés és megbecsülés minden reménysége, hogy egy ideiglenes királyságban része lehetne, hirtelen semmivé vált. Júdás a látottak alapján meggyőződött, hogy Krisztus követésével valójában semmit sem nyerhet. Miután látta, hogy Krisztus lealacsonyította magát, megerősödött abban a szándékában, hogy elárulja Őt, és becsapottnak vallotta magát. Júdást egy démon szállotta meg. Elhatározta, hogy befejezi azt a munkát, amelynek az elvégzését elvállalta, nevezetesen, hogy elárulja az Urat. {DA 645.1}

Júdás az asztalnál való helye kiválasztásával megkísérelte, hogy önmagát tegye meg a tanítványok közül az elsőnek, és Krisztus szolgaként először Júdás lábát mosta meg. Jánosra pedig, aki iránt Júdás nagyon sok keserűséget érzett, utoljára került sor. János azonban ezt nem dorgálásként vagy méltatlan mellőzésként fogta fel. Miközben a tanítványok Krisztus cselekedetét figyelték, azt, amit láttak, lelkileg nagyon megindította őket. Mikor Péterre került a sor, elképedve így kiáltott fel: "Uram, te mosod-e meg az én lábaimat?" (Jn 13:6) Krisztus előzékenysége összetörte szívét. Szégyennel telt meg, amikor arra gondolt, hogy a tanítványok közül egyik sem volt hajlandó elvégezni ezt a szolgálatot. "Amit én cselekszem - mondta neki Jézus, - te ezt most nem érted, de ezután majd megérted" (Jn 13:7). Péter nem tudta elviselni, hogy úgy lássa az ő Urát, akit Isten Fiának hitt, amint az éppen egy szolga munkáját végzi. Egész lelke fellázadt e megaláztatás ellen. Nem fogta fel, hogy Krisztus éppen azért jött el erre a világra. Nagy hangsúllyal így kiáltott fel: "Az én lábaimat nem mosod meg soha!" (Jn 13:8). {DA 645.2}

Krisztus ünnepélyesen azt felelte Péternek: "Ha meg nem moslak téged, semmi közöd nincs énhozzám" (Jn 13:8). Az a szolgálat, amelyet Péter nem akart elfogadni Krisztustól, egy magasabbrendű megtisztításnak volt a jelképe. Krisztus azért jött el, hogy szívünket megmossa a bűn mocskától. Azzal, hogy Péter nem akarta megengedni Krisztusnak, hogy megmossa az ő lábait, szívének megtisztítása ellen tiltakozott, amit a lábmosás jelképezett. Péter valójában magát az Urat vetette el. A Mester számára nem megalázó az, ha megengedjük neki, hogy megtisztításunkért munkálkodjék. Az a legigazibb alázat, mikor hálás szívvel elfogadjuk mindazt a gondoskodást, amit Isten érettünk tett, és mi is komolyan szolgálunk Krisztusért. {DA 646.1} 

Hétfő, december 2.

Visszajövök


Olvassuk el a János 14:1-3-at. Milyen összefüggésben mondta Jézus ezeket a szavakat?

Azután kedves szavakkal szólt hozzájuk: "Fiaim, egy kevés ideig még veletek vagyok. Kerestek majd engem, de amiként a zsidóknak mondám, hogy: Ahová én megyek, ti nem jöhettek, most néktek is mondom" (Jn 13:33). {DA 662.2}

A tanítványok nem ujjongtak, mikor ezt hallották. Félelem fogta el őket. Szorosan Jézus körül tömörültek össze. Mesterük és Uruk, szeretett tanítójuk és barátjuk drágább volt számukra az életüknél. Minden nehézségeik közepette hozzá fordultak segítségért és vigasztalásért szomorúságaikban és csalódásaikban. Most el kellett hagynia őket, magányos, tőle függő csoportjukat. Sötétek voltak azok az előjelek, amelyek betöltötték a szívüket. {DA 662.3}

Az Üdvözítő hozzájuk intézett szavai azonban tele voltak reménységgel. Jézus tudta, hogy ellenség támadja meg őket, és hogy a Sátán fortélya sikeres azokkal szemben, akiket lesújtanak a nehézségek. Azért gondolataikat elterelte a láthatókról a láthatatlanokra (Vö. 2Kor 4:18). Földi számkivetésük helyéről a mennyei otthonukra fordította tekintetüket. {DA 662.4}

"Ne nyugtalankodjék a ti szívetek - mondotta nekik - higgyetek Istenben és higgyetek énbennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. És hogy hová megyek én, tudjátok; az utat is tudjátok" (Jn 14:1-4). Érettetek jöttem a világba. Érettetek munkálkodom. Mikor elmegyek, még akkor sem hagyok fel az érettetek való munkával. Azért jöttem a világba, hogy kijelentsem, feltárjam magamat néktek, hogy hihessetek. Az Atyához is azért megyek, hogy vele együtt munkálkodjam érdeketekben. Krisztus eltávozásának a célja, éppen az ellenkezője volt annak, amitől a tanítványok féltek. Krisztus eltávozása nem a tőlük és a világtól való végleges elkülönülését jelentette. Krisztus csak azért távozott el tőlük, mert helyet szándékozott készíteni számukra, hogy azután ismét eljöhessen hozzájuk és magához fogadhassa őket. Miközben lakóhelyet épített számukra, nekik a jellemüket kellett az isteni hasonlóság szerint formálni. {DA 663.1

Kedd, december 3.

Én vagyok az út, az igazság és az élet


Olvassátok el a János 14:5, 6-ot. Milyen kérdést tett fel Tamás azzal kapcsolatban, hogy hová megy Jézus? Hogyan válaszolt Jézus?

A tanítványok mégis megzavarodtak. Tamás, akit mindig kínoztak a kétségek, ezt mondta Jézusnak: "Uram, nem tudjuk hová mégy; mi módon tudhatjuk azért az utat? Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha énáltalam. Ha megismertetek volna engem, megismertétek volna az én Atyámat is, és mostantól fogva ismeritek őt és láttátok őt" (Jn 14: 5--7). {DA 663.2}

Nem sok út vezet a mennybe. Senki sem választhatja meg a maga útját. Krisztus azt mondja: "Én vagyok az út [...] senki sem mehet az Atyához, hanemha énáltalam" (Jn 14:6). Mióta az első evangéliumi beszéd elhangzott, mikor az Éden kertben Isten kijelentette, hogy az asszony magva összezúzza a kígyó fejét, akkor Isten tulajdonképpen Krisztust emelte fel Útként, Igazságként és Életként. Krisztus volt az Út, mikor Ádám élt, mikor Ábel Istennek ajándékozta a leölt bárány vérét, ábrázolva a Megváltó vérét. Krisztus volt az Út, amelyen Isten megvédte a pátriárkákat és a prófétákat. Számunkra is egyedül Krisztus az az Út, amelyen járva eljuthatunk az Atyához. {DA 663.3}

"Ha megismertetek volna engem, - mondotta Krisztus - megismertétek volna az én Atyámat is; és mostantól fogva ismeritek őt, és láttátok őt" (Jn 14:7). Ezt azonban a tanítványok még nem értették meg. "Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, - mondotta Filep Jézusnak - és elég nékünk!" (Jn 14:8). {DA 663.4} 

Olvassátok el a János 14:7-11-et. Hogyan tisztázta Jézus Fülöp félreértését?

 "Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, - mondotta Filep Jézusnak - és elég nékünk!" (Jn 14:8). {DA 663.4}

Értetlenségükön elcsodálkozva Jézus fájdalmas megdöbbenéssel azt kérdezte: "Annyi idő óta veletek vagyok, és mégsem ismertél meg engem, Filep?" (Jn 14:9). Vajon lehetséges-e, hogy nem látod és nem ismered fel az Atyát azokban a munkákban, amelyeket általam végzett el? "Mimódon mondod azért te: Mutasd meg nekünk az Atyát?" "Aki engem látott, látta az Atyát" (Jn 14:9). Krisztus nem szűnt meg Isten lenni, mikor emberré lett. Amikor megalázta magát az emberré lételig, az isteni lét mégis a sajátja maradt. Krisztus egyedül képviselhette és képviselheti az Atyát az emberi nemzetségnél. Krisztus egyedül jelenthette ki az Atyát az embernek. A tanítványok pedig abban a kiváltságban részesültek, hogy több mint három évig szemlélhették az Atyának ezt a képviseletét Krisztus személyében. {DA 663.5}

"Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van, ha pedig nem, magokért a cselekedetekét higgyetek nekem" (Jn 14:11). A tanítványok hite biztonságban nyugodhatott azon a nyilvánvaló bizonyítékon, amelyet Krisztus munkáiban adott nekik Isten, azokban a munkákban, amelyeket Krisztuson kívül eddig soha senki nem végzett el, vagy végezhetne valaki is el. Krisztus munkája bizonyította istenségét. Krisztus által az Atya lett nyilvánvalóvá. {DA 664.1}

Ha a tanítványok elhitték volna ezt a gondos kapcsolatot az Atya és a Fiú között, akkor a hitük nem hagyta volna el őket mikor Krisztus szenvedését és halálát látták, amelyet a pusztuló világ megmentéséért hordozott el. Krisztus igyekezett elvezetni őket hitük alacsony fokáról arra a tapasztalatra, amelyet megkaphattak volna, ha valóban felfogták volna, hogy ki is volt ő igazában, vagyis - Isten emberi testben. Krisztus azt kívánta, hogy hitük vezesse el őket Istenhez, és Benne vessenek szilárd alapot. Irgalmas Urunk és Üdvözítőnk komolyan és kitartóan igyekezett előkészíteni tanítványait a kísértések viharára, mely hamarosan rájuk tör majd. Krisztus szerette volna elrejteni őket magával Istenben. {DA 664.2} 

Szerda, december 4.

Én vagyok az igazság


Olvassátok el a János 1:14, 17; János 8:32; János 14:6; és János 15:26-ot. Hogyan köti János az igazság fogalmát közvetlenül Jézushoz?

Isten Mózes által parancsot adott Izraelnek: "készítsenek nékem szent hajlékot, hogy őközöttük lakozzam" (2Móz 25:8), és a szentélyben, népe között lakozott. A pusztában, fáradságos vándorlásuk egész ideje alatt velük volt jelenlétének szimbóluma. Hasonlóképpen állította fel szentélyét Krisztus az emberiség táborának közepén. Sátorát az emberek sátrai mellé helyezte, hogy közöttük lakhasson, s hogy megismertesse velük isteni jellemét és életét. "És az Ige testté lett és lakozék miközöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki tejes vala kegyelemmel és igazsággal" (Jn 1:14). (A görög szövegben: "És az Ige testté lett és közöttünk sátorozék" olvasható. Erre épül a bibliai idézetet megelőző mondat - a ford. ) {DA 23.3}

Mivel Jézus lejött a földre és köztünk élt, tudjuk, hogy Isten ismeri megpróbáltatásainkat, és együtt érez velünk fájdalmainkban. Ádám minden leszármazottja tudatában lehet annak, hogy Teremtőnk a bűnösök barátja. Minden kegyelmet hirdető tanítás, minden örömről szóló ígéret, minden szeretetből fakadó cselekedet, a Megváltó földi életének egész isteni vonzereje azt hirdeti, hogy "velünk az Isten" (Mt 1:23). {DA 24.1}

Ember volta az emberi család közösségébe vonta Krisztust, isteni lénye pedig Isten trónjához kapcsolta. Mint ember Fia, példát adott az engedelmességre; mint Isten Fia, erőt ad, hogy engedelmeskedni tudjunk. Krisztus volt az, aki a Hóreb-hegyi csipkebokorból így szólt Mózeshez: "VAGYOK AKI VAGYOK (...) Így szólj Izrael fiaihoz: A VAGYOK küldött engem tihozzátok" (2Móz 3:14). Ez volt Izrael szabadulásának záloga. Amikor mint "emberekhez hasonló" (Fil 2:7) jelent meg, ugyancsak ezt mondta magáról: VAGYOK. A betlehemi gyermek, a szelíd és alázatos Üdvözítő: Isten, aki "megjelent testben" (1Tim 3:16). Nekünk pedig ezt mondja: "Én VAGYOK a jó Pásztor" (Jn 10:11). "Én VAGYOK amaz élő Kenyér" (Jn 6:51). "Én VAGYOK az út, az igazság és az élet" (Jn 14:6). "Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön" (Mt 28:18). Én VAGYOK minden ígéret biztosítéka. Én VAGYOK, ne féljetek! "Velünk az Isten" (Mt 1:23) - ez a záloga bűntől való szabadulásunknak. Ezért bízhatunk abban, hogy erőt kapunk a menny törvénye iránti engedelmességhez. {DA 24.3}

Csakhogy kérdésükre: "Ki vagy te?" (Jn 8:25), Jézus így felelt: "Amit eleitől fogva mondok is néktek" (Jn 8:25). Amit szavai kinyilatkoztattak, azt nyilvánította ki jelleme is. Megtestesítette az igazságot, amit tanított. {DA 465.3}

Hallgatói közül sokan hittel vonzódtak Jézushoz, nekik mondta: "Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok; és megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket" (Jn 8 : 31-32). {DA 466.1}

E szavak sértették a farizeusokat. Félretették, hogy a nemzet mennyi ideje hordoz idegen igát, s mérgesen felkiáltottak: "Ábrahám magva vagyunk, és nem szolgáltunk soha senkinek: mimódon mondod te, hogy szabadokká lesztek?" (Jn 8:33) Jézus végignézett ezeken a férfiakon, a gonosz rabjain, akiknek a bosszú körül forogtak gondolatai, és szomorúan így felelt: "Bizony, bizony mondom néktek, hogy mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek" (Jn 8:34). A legrosszabb fajta rabságban sínylődtek: a gonosz lélek tartotta hatalmában őket. {DA 466.2}

A vigasztalót Jézus "az igazság Lelkének" (Jn 16:13) nevezi. A Vigasztaló feladata az, hogy meghatározza és őrizze az igazságot. Mindenekelőtt az igazság Lelkeként lakozik a szívükben, és így lesz Vigasztalónk. Az igazságban vigasztalás és békesség van, de a hamisságban nem találhatunk sem igazi vigasztalást, sem igazi békességet. Sátán hamis elméletek és hagyományok útján tesz szert hatalomra elménk felett, s miközben az embereket a tévedések útjára vezeti, eltorzítja jellemüket. A Szentlélek a Szentírás útján szól az elménkhez, és az igazság bélyegét nyomja rá a szívünkre. Így tárja fel a tévedésünket és űzi ki azt a lelkünkből. Krisztus az igazság Lelkével, aki Isten szava által munkálkodik, von bennünket az Ő választott népét oltalma alá. {DA 671.1} 

Csütörtök, december 5.

A Szentírás és az igazság


Olvassátok el a János 5:38-40-et. Mit mond itt Jézus a Szentírásról?

Az Ótestamentumi Írások minden lapjáról - a történelemből, törvényekből, jövendölésekből egyaránt - Isten Fiának dicsősége sugárzik. Mivel isteni intézmény volt, a judaizmus egész rendszere egy összeszerkesztett evangéliumi próféciát alkotott. Krisztusról "a próféták mind bizonyságot tesznek" (Acs 10:43). Az Ádámnak adott ígérettől a pátriárkákon és a törvényes gazdasági rendszeren át a dicsőséges égi fény mind felismerhetőbbé tette az Üdvözítő lábnyomait. Látók szemlélték Bethlehem csillagát, az eljövendő Silót, az eljövendő dolgok titokzatos menetben vonultak el előttük. Minden áldozat Krisztus áldozatára mutatott. A tömjénfelhőben mindig az Ő igazságossága szállt fel. Minden jubileumi trombita az Ő nevét zengte. A Szentek Szentjének félelmetes titokzatosságában az Ő dicsősége lakozott. {DA 211.5}

A zsidóknak birtokukban volt a Szentírás, s feltételezték, hogy a szavak puszta, felszínes ismerete alapján örök életre jogosultak. Azonban Jézus így szólt: "Az ő igéje sincs maradandóan bennetek" (Jn 5:38). Miután szavakkal elutasították Krisztust, személyesen is elvetették. "Nem akartok hozzám jőni, - mondta Jézus - hogy életetek legyen" (Jn 5 : 40). {DA 212.1} 

Olvassátok el a Lukács 24:27-et. Miért fontos, hogy Jézus először a Szentírásra mutatott rá, hogy feltárja szolgálata jelentőségét?

Krisztus Mózes könyvétől, a bibliai történet alfájától kezdve megmagyarázta nekik mindazokat a helyeket a Szentírásból, amelyek Reá vonatkoznak. Ha azonnal megismertette volna magát velük, akkor a szívük megelégedett lett volna és örömük teljességében nem éheztek volna semmi többre. Az volt a szükséges azonban számukra, hogy megértsék az ótestamentumi próféciák és előképek Krisztus mellett való tanúbizonyságtételeit. Ezekre kellett hitüknek felépülnie. Krisztus nem vitt véghez csodákat, hogy meggyőzze őket. Azt tekintette első feladatának, hogy megmagyarázza nekik az Írásokat. Eddig úgy tekintettek halálára, mint ami összetörte, megsemmisítette minden reménységüket. Krisztus most megmutatta nekik a próféták könyveiből, hogy éppen ez volt a legerősebb kézzelfogható bizonyíték hitük számára. {DA 796.4}

Miközben a tanítványokat oktatta, Jézus rámutatott az Ótestamentumnak, mint küldetése tanúbizonyságának a fontosságára. Sokan azok közül, akik most kereszténynek vallják magukat, félreállítják az Ótestamentumot, és azt vallják, hogy nincs annak többé semmi haszna és jelentősége. Krisztus azonban nem tanított semmi ilyet. Sőt, Krisztus olyan magasra értékelte az Ótestamentumot, hogy egy alkalommal ezt mondotta róla: "Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad" (Lk 16:31). {DA 799.1} 

November 6., péntek

További Tanulmányozásra

Értetlenségükön elcsodálkozva Jézus fájdalmas megdöbbenéssel azt kérdezte: "Annyi idő óta veletek vagyok, és mégsem ismertél meg engem, Filep?" (Jn 14:9). Vajon lehetséges-e, hogy nem látod és nem ismered fel az Atyát azokban a munkákban, amelyeket általam végzett el? "Mimódon mondod azért te: Mutasd meg nekünk az Atyát?" "Aki engem látott, látta az Atyát" (Jn 14:9). Krisztus nem szűnt meg Isten lenni, mikor emberré lett. Amikor megalázta magát az emberré lételig, az isteni lét mégis a sajátja maradt. Krisztus egyedül képviselhette és képviselheti az Atyát az emberi nemzetségnél. Krisztus egyedül jelenthette ki az Atyát az embernek. A tanítványok pedig abban a kiváltságban részesültek, hogy több mint három évig szemlélhették az Atyának ezt a képviseletét Krisztus személyében. {DA 663.5}

"Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van, ha pedig nem, magokért a cselekedetekét higgyetek nekem" (Jn 14:11). A tanítványok hite biztonságban nyugodhatott azon a nyilvánvaló bizonyítékon, amelyet Krisztus munkáiban adott nekik Isten, azokban a munkákban, amelyeket Krisztuson kívül eddig soha senki nem végzett el, vagy végezhetne valaki is el. Krisztus munkája bizonyította istenségét. Krisztus által az Atya lett nyilvánvalóvá. {DA 664.1}

Ha a tanítványok elhitték volna ezt a gondos kapcsolatot az Atya és a Fiú között, akkor a hitük nem hagyta volna el őket mikor Krisztus szenvedését és halálát látták, amelyet a pusztuló világ megmentéséért hordozott el. Krisztus igyekezett elvezetni őket hitük alacsony fokáról arra a tapasztalatra, amelyet megkaphattak volna, ha valóban felfogták volna, hogy ki is volt ő igazában, vagyis - Isten emberi testben. Krisztus azt kívánta, hogy hitük vezesse el őket Istenhez, és Benne vessenek szilárd alapot. Irgalmas Urunk és Üdvözítőnk komolyan és kitartóan igyekezett előkészíteni tanítványait a kísértések viharára, mely hamarosan rájuk tör majd. Krisztus szerette volna elrejteni őket magával Istenben. {DA 664.2}