Az utat mutató jelek
1. lecke,4. negyedév 2024. Szeptember 28. - Október 4.
Ossza meg ezt a leckét
Szombat délután, szeptember 28.
Emlékezetes szöveg:
„Sok más jelt is mívelt ugyan Jézus az ő tanítványai előtt, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben; Ezek pedig azért irattak meg, hogy higyjétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt hívén, életetek legyen az ő nevében.” János 20:30, 31
„Szent János evangéliumának zárásaként mély jelentőségű szavakat mond: „És sok jelet tett Jézus mindnyájuk előtt, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben; de ezek azért vannak megírva, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és hogy hívőképpen életetek legyen az ő neve által”. [János 20:30, 31.] Ez a kijelentés megmutatja, hogy milyen nagy jelentőséggel bír annak a kérdésnek a megértése, hogy „Mi az Isten Fiában való hit”. 16LtMs, Lt 148, 1901, bek. 6
„Milyen természetű a Krisztusba vetett hit, amelyről az evangélium oly sokat beszél, és amelyről azt állítja, hogy a lélek üdvösségéhez nélkülözhetetlen? Az üdvösség egész tudománya abban rejlik, hogy Krisztust személyes, a bűnöket megbocsátó Megváltóként fogadjuk el. Ő a bűnös, tévelygő emberi lényekért halt meg... 16LtMs, Lt 148, 1901, par. 7
„Ahányan befogadták őt, azoknak hatalmat adott, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik hisznek az ő nevében; akik nem vérből, nem a test akaratából, nem emberi akaratból, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott, (és láttuk az ő dicsőségét, olyan dicsőséget, mint az Atyától egyszülötté,) teljes kegyelemmel és igazsággal.”. [János 1:12-14.] Ez az egyetlen igazi elmekúra, az egyetlen, ami megmentheti a pusztuló lelket. Az emberi lények minden hibájukkal, minden akaratos makacsságukkal együtt alázattal, bűnbánattal és őszinte bűnbánattal járulhatnak Krisztushoz, és bűnbocsánatot nyerhetnek. Krisztus elveszi bűneiket, és az Ő igazságosságát tulajdonítja nekik. A Szentlélek átveszi Krisztus dolgait, és bemutatja azokat a komolyan könyörgőnek, és a lélek üdvössége biztosított.” 16LtMs, Lt 148, 1901, par. 8
Szeptember 29., vasárnap
A kánai menyegző
Olvassuk el a János 2:1-11-et. Milyen jelet tett Jézus Kánában, és hogyan segítette ez tanítványait abban, hogy higgyenek benne?
Jézus nem Jeruzsálemben, a Magas Tanács előtt kezdte szolgálatát valamilyen nagy tettel. Egy kis galileai faluban, családi összejövetel keretében mutatta meg hatalmát, hogy hozzájáruljon a menyegzői ünnepség örömeihez. Így fejezte ki rokonszenvét az ember iránt, és vágyát, hogy boldogságát szolgálja. A megkísértés pusztájában maga is ivott a keserűség poharából. Azért jött, hogy áldásával megszentelje az emberi kapcsolatokat. JE 112.1
Az akkori szokás szerint a menyegzői ünnepség több napig tartott. Ünneplés közben hamarosan kiderült, hogy a bor nem elegendő. Ez a felismerés rendkívüli zavart és nyugtalanságot eredményezett. A menyegzőn a bor hiánya gondatlanságnak számított, s a vendégszeretetet kérdőjelezte meg. Az ifjú pár rokonaként Mária segédkezett az ünnepség lebonyolításában, s látva a kényes helyzetet, így szólt Jézushoz: “Nincs boruk” (Jn 2: 3). JE 113.3
Az ajtó mellett hat nagy kőveder állott. Jézus megparancsolta a szolgáknak, hogy töltsék meg őket vízzel. Ez meg is történt. Azután, amikor szükség lett a borra, így szólt: “Mentsetek és vigyetek a násznagynak” (Jn 2:8). A megtöltött edényekből víz helyett íme bor folyt. Sem az ünnepség násznagya, sem a vendégek nem tudták, hogy híján lett volna a bor. Csak amikor a násznagy megkóstolta, amit a szolgák kihoztak, akkor vette észre, hogy jobb bármelyik bornál, amit azelőtt ivott, és nem olyan, mint az ünnepség elején felszolgált ital. Odafordult a vőlegényhez, és így szólt: “Minden ember a jó bort adja fel először, és mikor beteltek, akkor az alábbvalót, te a jó bort ekkorra tartottad” (Jn 2:10). JE 115.3
Az emberek figyelme most a tanítványokra terelődött. Most nyílt először lehetőségük arra, hogy Jézusba vetett hitüket megismertessék. Elmondták, amit a Jordánnál láttak és hallottak, és sok szívben reménység gyúlt, hogy Isten szabadítót küldött népének. A csoda híre bejárta az egész vidéket, s Jeruzsálembe is eljutott. A papok és a vének újult érdeklődéssel kutatták a Krisztus eljövetelére mutató jövendöléseket. Az emberekben mohó vágy ébredt, hogy megismerjék ennek az új tanítónak a küldetését, aki olyan szokatlan módon jelent meg a nép között. JE 117.2
Szeptember 30.,hétfő
A második jel Galileában
Olvassuk el a János 4:46-54-et. Miért kapcsol vissza az evangélista a menyegzői lakomán történt csodához?
„Krisztus kánai visszatérésének híre hamar elterjedt Galileában, és reményt hozott a szenvedőknek, nyomorultaknak. Kapernaumban a hírek megragadták egy zsidó nemesember figyelmét, aki tiszt volt a király szolgálatában. A tiszt fia gyógyíthatatlannak látszó betegségben szenvedett. Az orvosok lemondtak róla, de amikor az apa hallott Jézusról, elhatározta, hogy felkeresi és segítségül hívja. A gyermek igen rossz állapotba került, s félő volt, hogy mire az apa visszatér, már nem találja életben. A nemesember mégis úgy érezte, hogy személyesen kell előterjesztenie az ügyet. Remélte, hogy az apa imája felkeltheti a Nagy Orvos együttérzését. JE 155.3
Kánába érve Jézust sokaság közepette találta. Elszorult szívvel igyekezett a Megváltó közelébe jutni. Hite megingott, amikor csupán egy egyszerűen öltözött, poros, utazástól megviselt férfit pillantott meg. Kétség fogta el: vajon ez az ember megteheti, amire kérni akarja? Mégis elbeszélgetett Jézussal, elmondta, miért jött, és kérte a Megváltót, kísérje el otthonába. Jézus azonban már tudott bánatáról. Mielőtt még a tiszt elindult otthonról, Jézus már látta gyötrelmét. JE 155.4
Jézus azt is tudta, hogy az apa bizonyos feltételekhez kötötte a benne bízó hitét. Csak akkor fogadja el Jézust Megváltónak, ha kérését teljesíti. Mialatt a tiszt a bizonytalanság kínjai közt várakozott, Jézus így szólt: “Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek” (Jn 4:48). JE 156.1
Mint a villámlás, úgy mutatták meg a Megváltó szavai a nemesember igazi lelkületét. A tiszt megértette, hogy önző indítékból kereste Jézust. Ingadozó hite a maga valóságában lett világossá számára. Mélyen megrázta, hogy kétkedése fia életébe kerülhet. Tudta, hogy Ő van jelen, aki olvas a gondolatokban, Akinek minden lehetséges. Fájdalommal, könyörögve így kiáltott: “Uram, jöjj, mielőtt a gyermekem meghal” (Jn 4:49). Hite megragadta Krisztust, mint Jákób, aki az angyallal viaskodva így kiáltott: “Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet” (lMóz 32:26). JE 156.3
Jákóbhoz hasonlóan ő is győzött. A Megváltó nem zárkózhat el a Hozzá ragaszkodó lélektől, segítenie kell rajta nagy szükségében. “Menj el, — mondta neki — a te fiad él” (Jn 4:50). A nemesember olyan békével és örömmel távozott a Megváltó jelenlétéből, amelyet azelőtt nem ismert. Nemcsak abban hitt, hogy fia meggyógyul, hanem mélységesen bízott Krisztusban, Megmentőjében is. JE 157.1
Kedd, október 1.
A csoda a bethesdai tónál
Olvassuk el a János 5:1-9-et. Mivel a tó mellett nyilvánvalóan mindenki meg akart gyógyulni, miért kérdezte meg Jézus a bénát, hogy meg akar-e gyógyulni (János 5:6)?
Jézus újra Jeruzsálemben volt. Egyedül sétált, láthatólag elmélkedett, imádkozott, és eközben a tóhoz ért. Látta a nyomorult szenvedőket, akik gyógyulásuk egyetlen feltételezett helyét figyelik. Vágyott arra, hogy gyakorolja gyógyító hatalmát, és minden szenvedőt meggyógyítson, de szombatnap volt. Tömegek mentek a templomba istentiszteletre, és Jézus tudta, hogy egy ilyen gyógyítás annyira felszítaná a zsidók előítéleteit, hogy rövidesen véget vetnének munkájának. JE 159.3
A Megváltó mégis látott valakit, akinek állapota mindenkinél nyomorúságosabb volt. Ez az ember harmincnyolc éve gyógyíthatatlanul béna volt. Betegsége jórészt saját bűneinek következménye volt, amit Isten ítéletének tekintettek. Egyedül, barátok nélkül tengette életét ez a szenvedő a nyomorúság hosszú évein át, és már úgy érezte, hogy kivettetett Isten kegyelméből. Amikor a víz felzavarodása közeledett, várta, hogy valakinek megesik a szíve rajta, és a tornáchoz viszi. De a kellő pillanatban mégsem volt, aki segítsen neki. Látta a víz fodrozódását, de sohasem tudott a víz szélénél tovább jutni. Mások vetették magukat a vízbe, nála erősebbek. Nem tudta felvenni a versenyt az önző, tülekedő tömeggel. Folytonos erőfeszítései az egyetlen cél felé, igyekezete és állandó csalódása teljesen felőrölték maradék erejét. JE 159.4
A beteg gyékényen feküdt, néha felemelte fejét és a tóra tekintett, s ekkor egy kedves, együttérző arc hajolt fölé, és szavai: “Akarsz-é meggyógyulni?” (Jn 5:6) felkeltették érdeklődését. Remény költözött a szívébe. Úgy érezte, valahonnan segítséget kap. De a reménysugár hamar elhomályosult. Eszébe jutott, milyen sokszor próbálta elérni a tavat, és most is milyen rosszak a kilátásai, míg a víz legközelebb felzavarodik. Letörten elfordult, és így szólt: “Uram, nincs emberem, hogy amikor a víz felzavarodik, bevigyen engem a tóba; és mire én odaérek, más lép be előttem” (Jn 5:7). JE 160.1
Jézus nem kérte ezt a szenvedőt, hogy higgyen benne. Egyszerűen így szólt: “Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj!” (Jn 5: 8) Ám a férfi hite belekapaszkodik ebbe a mondatba. Minden idegét és izmát átjárja az új élet, bénult tagjai egészségesen kezdenek működni. Kérdés nélkül aláveti akaratát Krisztus parancsának, és összes izmai engedelmeskednek akaratának. Felszökken, és újra tud mozogni. JE 160.2
Jézus nem biztosította isteni segítségről. A férfi egy percre kételkedhetett volna, de akkor elveszíti egyetlen gyógyulási lehetőségét. Ám hitt Krisztus szavának, aszerint cselekedett, és visszanyerte erejét. JE 160.3
Szerda, október 2.
Meghallgatott szívek
Olvassátok el a János 5:10-16-ot. Milyen tanulságokat vonhatunk le a vallási vezetők szívének elképesztő keménységéből Jézussal és az általa az imént végrehajtott csodával kapcsolatban?
A meggyógyított béna lehajolt nyoszolyájáért, amely csak egy szőnyegből és egy takaróból állt, és amint örömmel újra felegyenesedett, kereste tekintetével a Szabadítót, de Jézus eltűnt a tömegben. A férfi megrémült, hogy nem fogja felismerni, ha legközelebb látja. Amint útjára sietett, határozottan, szabadon lépdelve Istent dicsérté, és örvendezett újonnan kapott erejének, közben találkozott néhány farizeussal, s azonnal elmondta nekik gyógyulását. Meglepődött, milyen hűvösen hallgatták történetét. JE 161.1
„A zsidók annyira kiforgatták a törvényt, hogy igává, kötelékké tették. Értelmetlen kívánalmaik közmondásosakká váltak más népek körében. Különösen a szombatot kerítették be mindenféle értelmetlen korlátozással. Így ez nem volt számukra sem öröm, sem tiszteletreméltó, az Úrnak szentelt idő. Zsidó nem gyújthatott tüzet, sőt még mécsest sem szombaton. Következésképp az emberek a pogányokra voltak utalva sok olyan dologban, amelyeket maguk nem tehettek meg törvényeik szerint. Nem vették észre, hogy ha ezek a cselekedetek bűnösek, akkor éppoly bűnösek azok, akik másokat bíznak meg végrehajtásukkal, mintha maguk tették volna meg. Azt hitték, hogy az üdvösség csak a zsidókra korlátozódik, és az összes többiek amúgy is reménytelen állapota már nem lehet rosszabb. De Isten nem adott olyan parancsolatokat, amelyeknek ne engedelmeskedhetne mindenki. Törvényei nem szentesítenek ésszerűtlen vagy önző megszorításokat. JE 161.3
A gyógyult ember túlcsorduló örömmel találkozott Szabadítójával. Nem volt tudomása a Jézussal szembeni ellenségeskedésről, és megmondta az őt faggató farizeusoknak, hogy Ő gyógyította meg. “Emiatt üldözőbe vevék a zsidók Jézust, és meg akarák Őt ölni, hogy ezeket művelte szombaton” (Jn 5 :16). JE 162.2
Mit tanítanak ezek a többi beszámoló arról, hogy az emberek a bizonyítékoktól függetlenül milyen kemény lelkűek tudnak lenni? (Olvassátok el a János 9:1-16; Márk 3:22, 23; Máté 12:9-14-et)?
A farizeusokat megdöbbentette a gyógyítás. Mégis minden eddiginél jobban forrt bennük a harag, mert a csoda szombaton történt. JE 399.4
A fiatalember szomszédai, akik vaksága idején is ismerték, ezt kérdezték: “Nem ez-é az, aki itt szokott ülni és koldulni?” (Jn 9: 8). Kétkedve néztek rá, mert amikor megnyíltak szemei, ábrázata megváltozott, felderült, s egészen más embernek tűnt. Szájról szájra járt a kérdés. Némelyek azt mondták: “Ez az”, mások pedig: “Hasonlít hozzá”. Aki a nagy áldásban részesült, az leállította a kérdezősködést, mondván: “Én vagyok az” (Jn 9: 9). Azután beszélt nekik Jézusról, és arról, hogyan gyógyult meg. Tovább érdeklődtek: “Hol van az? Monda: Nem tudom” (Jn 9:12). JE 399.5
Október 3.,csütörtök
Jézus állításai
Olvassátok el a János 5:16-18-at. Miért üldözték Jézust a szombati cselekedetei miatt?
Ám ezek a tervek — melyek végrehajtásán olyan buzgón dolgoztak a rabbik — nem a Magas Tanácstól, hanem egy másik testülettől származtak. Miután Sátán nem tudta Krisztust legyőzni a pusztában, egyesítette erőit, hogy szolgálatában gátolja, ha csak lehet keresztezze munkáját. Amit közvetlen, személyes erőfeszítéssel nem tudott elérni, úgy döntött, hogy azt haditerv segítségével hajtja végre. Alig vonult vissza a pusztai küzdelemből, szövetséges angyalaival tanácskozva máris terveket szőtt a zsidók elméjének további elvakítására, hogy ne ismerjék fel Megmentőjüket. Emberi ügynökök által szándékozott dolgozni a vallásos világban, átitatta őket saját ellenségeskedésével az igazság bajnoka ellen. Úgy irányította az embereket, hogy utasítsák el Krisztust, és életét tegyék a lehető legkeserűbbé. Remélte, hogy így elriaszthatja Őt küldetésétől. Izrael vezetői Sátán eszközeivé váltak a Megváltó elleni háborúskodásban. JE 163.2
Jézus “a törvényt naggyá teszi és dicsőségessé” (Ésa 42:21). Nem kisebbíteni akarta annak magasztosságát, hanem dicsőíteni. Az Írás így szól: “Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít” (Ésa 42: 4). Azért jött, hogy felszabadítsa a szombatot azok alól a megterhelő követelmények alól, amelyek áldás helyett átokká tették. JE 163.3
Ezért választotta a szombatot Bethesdában gyógyításának véghezvitelére. Meggyógyíthatta volna a beteget a hét bármely más napján is, vagy egyszerűen csak orvosolhatta volna baját anélkül, hogy megparancsolja: hordozza nyoszolyáját. Ezzel viszont Jézus nem kapta volna meg a kívánt lehetőséget. Bölcs szándékon alapul Krisztus földi életének minden cselekedete. Minden amit tett, fontos önmagában és tanulságában is. A tónál a szerencsétlenek közül a legnyomorultabbat választotta, akin megmutatta gyógyító hatalmát, s megparancsolta az embernek, hogy hordozza nyoszolyáját a városon keresztül, így mutassa meg mindenkinek a rajta véghezvitt nagy művet. Felmerül a kérdés, törvényes volt-e ezt tenni szombatnapon, megnyitja ez az utat Jézus számára az Úr napjára vonatkozó zsidó korlátozások megtagadása felé, és afelé, hogy érvénytelennek nyilvánítsa hagyományaikat. JE 163.4
Olvassa el a János 5:19-47-et. Mit mondott Jézus, hogy segítsen a vezetőknek meglátni Őt annak, aki valójában, és ezt az állítást olyan erőteljesen igazolta az imént tett csodája?
Jézus állítása szerint jogai Istenével egyenlők, amennyiben ugyanolyan szent, ugyanolyan jellegű munkát végezhet, mint amivel az Atya foglalatoskodik a mennyben. A farizeusok viszont még jobban felháborodtak. Jézus nemcsak hogy áthágta a törvényt, ahogyan ők értelmezték, hanem azzal, hogy “Atyjának” (Jn 5:18) nevezte Istent, egyenlőnek jelentette ki magát Vele. JE 165.2
Az egész zsidó nemzet Atyjának nevezte Istent; akkor nem bőszültek volna fel annyira, ha Krisztus Istennel ugyanilyen viszonyban állónak mutatkozik be. A zsidók felismerték, hogy Jézus a legmagasabb értelemben jelentette ki ezt az igényét, ezért istenkáromlással vádolták Őt. JE 165.3
Jézus visszautasította az istenkáromlás vádját. Az én hatalmam — mondta — a munkavégzés, amivel vádoltok engem az, hogy Isten Fia vagyok, egy vagyok Vele természetemben, akaratomban, célomban. Minden munkájában, a teremtésben és a gondviselésben együttműködött Istennel. “A Fiú semmit sem tehet önmagától, hanem ha látja cselekedni az Atyát” (Jn 5:19). A papok és rabbik éppen azért a munkáért tettek szemrehányást Isten Fiának, amiért a világra küldetett. Bűneik elválasztották őket Istentől, és büszkeségükben Tőle függetlenül cselekedtek. Mindenre megfelelőnek tartották magukat, nem ismerték fel, hogy szükségük lenne magasabb szintű bölcsességre tetteik irányításához. Isten Fia viszont alávetette magát az Atya akaratának, az Ő hatalmától függött. Így Krisztus tökéletesen megüresítette magát, semmit sem tervezett a maga számára. Elfogadta Isten reá vonatkozó terveit, s az Atya napról napra tárta fel azokat. Bárcsak annyira Istentől függenénk, hogy életünk egyszerűen akaratának átvitele volna! JE 166.2
Október 4., péntek
További gondolatok
A zsidó vezetők tanulmányozták a Messiás királyságára vonatkozó prófétai tanításokat, de ezt nem az igazság megismerése iránti őszinte vágyból tették, hanem azért, hogy bizonyítékot találjanak nagyravágyó reményeik fenntartására. Amikor Krisztus várakozásaikkal ellentétes módon jött el, nem fogadták be Őt, és saját igazolásukra csalónak próbálták beállítani. Amikor már rátették lábukat erre az ösvényre, Sátánnak könnyű volt Krisztussal szembeni ellenállásukban megerősíteni őket. Ugyanazokat a szavakat, melyeket Istensége bizonyítékának foghattak volna föl, ellene magyarázták. Így Isten igazságát hazugsággá változtatták, s minél közvetlenebbül szólt hozzájuk a Megváltó irgalmasságának cselekedetei által, annál csökönyösebben álltak ellent a világosságnak. JE 170.2