Szombat délután, július 12.
Emlékezetes szöveg:
Annakutána pedig elmenének Mózes és Áron és mondának a Faraónak: Ezt mondá az Úr, Izráelnek Istene: Bocsásd el az én népemet, hogy ünnepet üljenek nékem a pusztában. A Faraó pedig mondá: Kicsoda az • Úr, hogy szavára hallgassak, és elbocsássam Izráelt? Nem ismerem az Urat és nem is bocsátom el Izráelt. 2 Mózes 5:1, 2
A héberek azt várták, hogy minden különösebb megpróbáltatás vagy szenvedés és nehézség nélkül szabaduljanak meg. Az izraeliták azonban még nem voltak készek a szabadulásra. Istenbe vetett hitük fogyatékos volt. Nem voltak hajlandók türelmesen elviselni szenvedéseiket, várni Istenre. Sokan hajlandók voltak inkább a rabszolgaságra, mintsem szembenézzenek az Egyiptomból való kimenetellel és egy számukra idegen országba való költözés nehézségeivel. Néhányuk szokásai annyira beleolvadtak az egyiptomi szokásokba, hogy szíve-sebben maradtak volna ott. Ezért az Úr nem szabadította meg őket, amikor hatalmát és erejét először tette nyilvánvalóvá a fáraó előtt. PP 218.2
Isten úgy irányította az eseményeket, hogy az egyiptomi király teljesen kifejthesse zsarnoki lelkületét, és így ő még tökéletesebben jelenthesse ki magát népének. Amikor népe látja majd igazságát, hatalmát és szeretetét, akkor úgy dönt, hogy elhagyja Egyiptomot és az ő szolgálatára szenteli magát. Mózes feladata sokkal könnyebb lett volna, ha az izraeliták közül sokan nem lettek volna annyira megtévesztve, hogy Egyiptomot sem voltak hajlandók elhagyni. PP 219.1
Vasárnap, július 13
Kicsoda az Úr?
Hogyan válaszolt a fáraó Isten követelésére: „Engedd el népemet” (lásd 2Móz 5:1, 2), és milyen jelentőséget lehet találni ebben a válaszban?
Isten a király számára szóló üzenettel is megbízta Mózest. A két testvér a királyok Királya követeként lépett be a fáraó palotájába és az Ő nevében szóltak a fáraóhoz: “Ezt mondá az Úr, Izráelnek Istene: Bocsásd el az én népemet, hogy ünnepet üljenek nékem a pusztában” (2Móz 5:1) A fáraó erre azt kérdezte tőlük: “Kicsoda az Úr, hogy szavára hallgassak, és elbocsássam Izráelt? Nem ismerem az Urat és nem is bocsátom el Izráelt” (2Móz 5:2). PP 215.2
Ők pedig így válaszoltak: “A héberek Istene megjelent nékünk; hadd mehessünk hát három napi útra a pusztába, hogy áldozhassunk az Úrnak, a mi Istenünknek, hogy meg ne verjen minket döghalállal vagy fegyverrel” (2Móz 5:3). PP 215.3
Róluk, és a nép között felkeltett érdeklődésről már hallott a király. Fellobbant haragja és így szólt hozzájuk: “Mózes és Áron! miért vonjátok el a népet az ő munkáitól? menjetek dolgotokra” (2Móz 5:4). A királyság már így is veszteséget szenvedett ezeknek az idege-neknek a beavatkozása miatt. Erre gondolva hozzátette: “Ímé a föld 258 népe most sok, és ti elhagyatjátok velők az ő munkáikat” (2Móz 5:5). PP 215.4
„Isten keze alatt a természet Isten törvényeinek megszegői ellen cselekszik. Pusztító elemeit a kebelében tartja, amíg el nem jön az idő, hogy kitörjenek, hogy elpusztítsák az embert és megtisztítsák a földet. Amikor a fáraó Mózes és Áron által Istennek ellenszegült, mondván: „Ki az az Úr, hogy engedelmeskedjek a hangjának...? Nem ismerem az Urat, és nem engedem el Izráelt”, a természet kifejezte szimpátiáját sérült Teremtője iránt, és együttműködött Istennel, hogy megtorolja a Jehova elleni sértést. Egész Egyiptom pusztasággá vált a fáraó makacs ellenállása miatt. – 209. levél, 1899.” 3MR 344.3
„Azután Mózes és Áron bementek, és így szóltak a fáraóhoz: Így szól az Úr, Izráel Istene: Engedd el népemet, hogy ünnepeljenek nekem a pusztában. A fáraó így felelt: Ki az az Úr, hogy engedelmeskedjek a hangjának, és elengedjem Izráelt? Nem ismerem az Urat, és nem engedem el Izráelt. Ők pedig így feleltek: A héber isten találkozott velünk; engedd el minket, kérünk, három napnyi utat a pusztába, hogy áldozatot mutassunk be az Úrnak, a mi Istenünknek, hogy ne sújtson ránk pestis vagy kard. Mózes és Áron kérése nagyon szerény volt. Csak három napnyi utat kértek. De a fáraó gőgösen elutasította ezt, és azt állította, hogy teljesen ismeretlen számára Izráel Istene. De az Úr elhatározta, hogy megmutatja a fáraónak, hogy az ő szavát kell hallgatni, hogy ő mindenek felett áll, és a gőgös uralkodókat is kényszeríti, hogy meghajoljanak hatalma előtt.
Hétfő, július 14.
Nehéz kezdet
Olvassuk el az Exodus 5:3–23 verseket. Mi volt a közvetlen eredménye Mózes és Áron első, feljegyzett találkozásának a fáraóval?
Róluk, és a nép között felkeltett érdeklődésről már hallott a király. Fellobbant haragja és így szólt hozzájuk: “Mózes és Áron! miért vonjátok el a népet az ő munkáitól? menjetek dolgotokra” (2Móz 5:4). A királyság már így is veszteséget szenvedett ezeknek az idege-neknek a beavatkozása miatt. Erre gondolva hozzátette: “Ímé a föld 258 népe most sok, és ti elhagyatjátok velők az ő munkáikat” (2Móz 5:5). PP 215.4
A király teljesen felháborodott és azzal gyanúsította az izraelitákat, hogy lázadás útján szándékoznak kitömi szolgálatából. Azt állította, hogy tétlenségük eredménye az elégedetlenség, ezért gondoskodott arról, hogy ne legyen semmi szabad idejük veszedelmes terveik készítésére. Olyan törvényt vezetett be, amellyel szorosabbá tette bilincseiket és megtörte független lelkületűket. Még azon a napon kiadott rendelet munkájukat keményebbé, és az elnyomást elviselhetetlenebbé tette. Az ország legközönségesebb építőanyaga a napszárította vályog volt. A legpompásabb épületek falait is ebből építették, azután kővel borították be. A vályog készítésével a rabszolgák sokasága foglalkozott. Az összevagdalt és odaszállított szalma agyaggal keverve tartotta össze a vályogot. Nagy mennyiségű szalmára volt szükségük a vályog készítéséhez. A király most elrendelte, hogy a rabszolgákat ne lássák el többé szalmával. A dolgozóknak maguknak kellett ezután a szalmát is előteremteniük, miközben ugyanannyi vályogot kellett elkészíteniük mint előzőleg. Az egyiptomi munkavezetők héber felügyelőket jelöltek ki a munka ellenőrzésére. Felelősek voltak a rájuk bízottak munkájáért. Amikor a király szigorú rendelete életbe lépett, a nép szétszóródott az egész határban, hogy a tarlókon szalmát szedjen, de még így is lehetetlen volt elkészíteni a szokásos mennyiséget. Ezért a héber felügyelőket kegyetlenül megverték. PP 216.2
Olvasd el a 2 Mózes 5:21-et, majd képzelje magát ezeknek az embereknek a helyébe, amikor Mózessel és Áronnal szembesültek. Miért mondták azt, amit mondtak?
A király teljesen felháborodott és azzal gyanúsította az izraelitákat, hogy lázadás útján szándékoznak kitömi szolgálatából. Azt állította, hogy tétlenségük eredménye az elégedetlenség, ezért gondoskodott arról, hogy ne legyen semmi szabad idejük veszedelmes terveik készítésére. Olyan törvényt vezetett be, amellyel szorosabbá tette bilincseiket és megtörte független lelkületűket. Még azon a napon kiadott rendelet munkájukat keményebbé, és az elnyomást elviselhetetlenebbé tette. Az ország legközönségesebb építőanyaga a napszárította vályog volt. A legpompásabb épületek falait is ebből építették, azután kővel borították be. A vályog készítésével a rabszolgák sokasága foglalkozott. Az összevagdalt és odaszállított szalma agyaggal keverve tartotta össze a vályogot. Nagy mennyiségű szalmára volt szükségük a vályog készítéséhez. A király most elrendelte, hogy a rabszolgákat ne lássák el többé szalmával. A dolgozóknak maguknak kellett ezután a szalmát is előteremteniük, miközben ugyanannyi vályogot kellett elkészíteniük mint előzőleg. Az egyiptomi munkavezetők héber felügyelőket jelöltek ki a munka ellenőrzésére. Felelősek voltak a rájuk bízottak munkájáért. Amikor a király szigorú rendelete életbe lépett, a nép szétszóródott az egész határban, hogy a tarlókon szalmát szedjen, de még így is lehetetlen volt elkészíteni a szokásos mennyiséget. Ezért a héber felügyelőket kegyetlenül megverték. PP 216.2
Kedd, július 15
Az isteni „én”
Olvassuk el a 2 Mózes 5:22–6:8-at. Mi Isten válasza Mózesnek, és milyen fontos teológiai igazságok tárulnak fel itt?
Amikor Mózes meghallotta a szemrehányásokat, igen elcsüggedt. 259 A nép szenvedései. nagyon megszaporodtak. Az egész országban a fiatalok és az öregek kétségbeesett kiáltása hallatszott, és az emberek egyöntetűen őt vádolták azért a megszigorításért, amely súlyosbította nehéz helyzetüket. Lelke keserűségében Isten elé járult kiáltva: “Uram, miért engedsz rosszul bánni ezzel a néppel! Miért küldél engem ide? Mert attól fogva, hogy bemenék a Fáraóhoz, hogy a te nevedben szóljak, rosszabbul bánik e néppel; megszabadítani pedig nem szabadítád meg a te népedet” (2Móz 5:22-23).PP 217.1
Az Úr pedig így felelt néki: “Majd meglátod mit cselekszem a Fáraóval; mert hatalmas kéz miatt kell őket elbocsátani és hatalmas kéz miatt űzi el őket az ő földéről” (2Móz 6:1). Mózes — miután Isten ismét figyelmeztette őt a szövetségre, amelyet az atyákkal kötött, biztos volt abban, hogy az Úr beváltja ígéretét. PP 217.2
Izrael vénei az atyáknak tett isteni ígéretek és József halála előtti, a szabadulásról szóló szavainak ismételgetésével próbálták fenntartani testvéreik hanyatló hitét. Néhányan odafigyeltek a vének szava-ira és hittek. Mások az őket körülvevő körülményekre tekintettek és minden reményüket elvesztették. Az egyiptomiak, amikor hallották, hogy milyen hírek és remények keringenek héber rabszolgáik körében, kinevették várakozásukat és gúnyolódva tagadták Istenük hatalmát. Rámutattak helyzetükre, hogy rabszolganéppé lettek, és kötekedve ezt mondták nekik: “Ha a ti Istenetek igazságos és irgalmas, ha olyan hatalmas és felette áll Egyiptom isteneinek, miért nem tesz szabad néppé benneteket?” Saját helyzetükre hívták fel az izraeliták figyelmét. Bár ők olyan istenségeket imádnak, akiket az izraeliták hamis isteneknek neveznek, ők mégis gazdag és erős nép. Kijelentették, hogy isteneik jóléttel áldották meg őket, az izraelitákat pedig szolgákként ajándékozták nekik. Kérkedtek erejükkel, hogy az Úrnak szolgálókat joguk van elnyomni és elpusztítani. Maga a fáraó is azzal dicsekedett, hogy a héberek Istene nem tudja kiszabadítani őket az ő kezéből. PP 217.4
Az ilyen és ezekhez hasonló beszédek az izraeliták közül sokak szívéből kiöltek minden reménységet. Úgy tűnt előttük, csakugyan úgy van, ahogy az egyiptomiak mondják. Igaz volt, hogy rabszolgák voltak és el kellett tűrniük a kegyetlen bánásmódot, hogy elnyomóik azt tesznek velük, amit akarnak. Gyermekeiket üldözték és megölték. Saját életük is veszélyben volt. Ők azonban mégis az egek Urát tisztelték és imádták. Ha Jahve valóban minden istenek felett való Isten, akkor biztosan nem hagyja őket, hogy a bálványimádók rabszolgái maradjanak. Azok azonban, akik hűsegesek maradtak Istenhez, megértették, hogy mindez csak azért van így, mert Izrael elpártolt Istentől. Mindig hajlamosak voltak az idegen népekkel való házasságra és így a bálványimádásra. Hitték, hogy emiatt engedte meg Isten rabszolgaságukat, de testvéreiket biztosították arról, hogy az Úr nemsokára széttöri elnyomóik igáját. PP 218.1
Szerda, július 16.
Körülmetéletlen ajkak
Olvassuk el a 2 Mózes 6:9–13 verseket. Mi történt ezután, és milyen tanulságot vonhatunk le ebből a történetből az életünkben bekövetkező csalódásokról és küzdelmekről?
Az Úr azt parancsolta Mózesnek, hogy menjen el újra a néphez és ismét adja tudtukra kiszabadításuk ígéretét, az isteni kegyelem újabb biztosítékával. Mózes úgy cselekedett, ahogy Isten parancsolta neki, de nem hallgattak rá. A Szentírás így jegyezte fel: “[...] de nem hallgatónak Mózesre, a kislelkűség és a kemény szolgálat miatt” (2Móz 6:9). Ezután ismét üzenetet kapott Mózes: “Eredj be, szólj a Fáraónak, Egyiptom királyának, hogy bocsássa el Izráel fiait az ő földéről” 263 (2Móz 6:11). Mózes csüggedten ezt felelte az Úrnak: “Ímé Izráel fiai nem hallgatnak reám, hogy hallgatna hát reám a Fáraó, holott én nehéz ajkú vagyok?” Isten ekkor azt mondta neki, hogy vegye maga mellé Áront és így menjen a fáraó elé, és ismét követelje tőle, “[...] hogy hozzák ki az Izráel fiait Egyiptom földéről” (2Móz 6:12-13). PP 219.2
Isten előre közölte Mózessel, hogy az uralkodó nem enged addig, amíg ő meg nem látogatja Egyiptomot ítéleteivel és ki nem hozza onnan Izraelt hatalma kinyilatkoztatásának jeleivel. Minden egyes csapás előtt Mózesnek el kellett mondania a csapás természetét és hatását, hogy a király megmenekedhessen attól, ha el akaija bocsátani a népet. Minden visszautasításra még keményebb csapásnak kell következnie, amíg a fáraó gőgös szíve meg nem alázkodik és el nem ismeri az igaz, élő Istent az ég és a föld Teremtőjét. Az Úr alkalmat akart adni az egyiptomiaknak annak belátására, hogy mennyire erőtlen isteneik állítólagos hatalma, és mennyire értelmetlen szembeszállni Jahve parancsaival. Isten meg akarta büntetni Egyiptom népét bálványimádásukért és el akarta hallgattatni az áldásokkal való dicse- kedésüket, amelyeket élettelen istenségeiknek tulajdonítottak. Isten a saját nevét akarta megdicsőíteni, hogy más népek is halljanak hatalmáról, megrettenjenek hatalmas tettei hallatán, és tulajdon népe elforduljon az egyiptomi bálványoktól és csak az Ő tiszta imádására szentelje magát (2Móz 6:9-13). PP 219.3
Amikor ma a dolgok nem a saját akaratunk és útunk szerint alakulnak, a legtöbb keresztény a Sátánt okolja. Csak akkor adják Istennek a dicsőséget, ha a dolgok a kedvük szerint alakulnak! Bileám is örült, amikor megnyílt előtte az út Balákhoz, de amikor az Úr angyala elállta az utat, Bileám olyan dühös lett, mint egy kutya, és megverte a szamarát.
Nem, senki sem tud legyőzni Isten terveit veled kapcsolatban, csak te magad. Legyenek azok barátaid vagy ellenségeid, vadállatok vagy királyok, mindannyian tudatosan vagy tudat alatt a javadra fognak dolgozni, ha Isten akaratát teljesíted. Milyen gazdag forrás a mennyország! És ki tudja ezt?
Ne feledd, hogy bármi álljon is az utadban, legyen az a Vörös-tenger vagy a Jordán folyó, legyen az hegy vagy sivatag, az a te lépcsőfokoddá válik.
Csütörtök, július 17.
Mintha Isten volnál a fáraó előtt
Olvasd el az Exodus 6:28–7:7-et. Hogyan reagál az Úr Mózes kifogására?
„Mózes kissé elbátortalanodott. Elcsüggedve így kérdezte az Urat: Ha Izráel fiai, a te körülmetélt néped nem hallgat rám, hogyan hallgatna rám a körülmetéletlen és bálványimádó fáraó? Az Úr pedig így szólt Mózeshez: Lásd, téged tettelek a fáraó Isteneivé, és a te testvéred, Áron lesz a prófétád. Mindent, amit parancsolok neked, azt mondd, és a te testvéred, Áron szóljon a fáraóhoz, hogy engedje el Izráel fiait az ő földéről. És megkeményítem a fáraó szívét, és megsokasítom jeleimet és csodáimat Egyiptom földjén. De a fáraó nem hallgat rátok, hogy kezemet Egyiptomra tegyem, és nagy ítéletekkel kivigyem seregeimet és népemet, Izráel fiait Egyiptom földjéről. És az egyiptomiak megismerik, hogy én vagyok az Úr, amikor kezemet kinyújtom Egyiptomra, és kiviszem Izráel fiait közülük. Mózes és Áron úgy tettek, ahogy az Úr parancsolta nekik, úgy cselekedtek.” 3SG 203.2
„Az Úr azt mondta Mózesnek, hogy a jelek és csodák, amelyeket a fáraó előtt megmutat, megkeményítik a szívét, mert nem fogadja el őket, és Isten megsokasítja a jeleit. Minden büntetés, amelyet a király elutasított, a következő büntetést még közelebb és még súlyosabbá tette, amíg a király büszke szíve meg nem alázatosodott, és el nem ismerte a mennyek és a föld Teremtőjét, az élő és mindenható Istent.” 3SG 204.1
Mózes és Áron ismét beléptek Egyiptom királyának fényes palotájába. Magas oszlopok, csillogó díszek és a pogány istenek képmásáról készített festmények és szobrok vették körül őket. A leghatalmasabb királyság uralkodója előtt állt meg a rabszolgaságba döntött nép két képviselője és kérte, hogy bocsássa szabadon Izraelt, ahogyan azt Isten megparancsolta nekik. PP 220.1
Péntek, július 18.
További Tanulmányozásra
„És mondá nékem: Ember fia, elküldelek téged Izráel fiaihoz, a lázadó néphez, a lázadókhoz, akik ellenem vétkeztek, ők és atyáik, mind a mai napig. Mert gonosz gyermekek és kemény szívűek. Elküldelek hozzád, és ezt mondod nekik: Így szól az Úr Isten. És ha hallgatnak, vagy nem hallgatnak (mert lázadó ház népe), tudni fogják, hogy próféta volt közöttük. Te pedig, ember fia, ne félj tőlük, és ne félj a szavaiktól, ha tövisek és szúrók vannak veled, és skorpiók között laksz; ne félj a szavaiktól, és ne csüggedj a tekintetük láttán, mert lázadó ház. És mondd meg nekik az én szavaimat, hallgatnak-e vagy nem hallgatnak: mert lázadók.” KJV — Ezékiel 2:2-7
„És monda nékem: Ember fia, menj, menj Izráel házához, és mondd meg nekik az én szavaimat. Mert nem idegen nyelvű és nehéz nyelvű néphez küldelek, hanem Izráel házához; nem sok idegen nyelvű és nehéz nyelvű néphez, akiknek szavait nem érted. Ha én elküldtelek volna hozzájuk, hallgatnának rád. De Izráel háza nem hallgat rád, mert nem hallgatnak rám, mert Izráel egész háza gonosz és kemény szívű.” KJV — Ezékiel 3:4-7
A Jelenések 3:14-18-ban a laodiceaiak ellen megfogalmazott ítélet és az Ezékiel 2:1-7 és 3:4-7-ben „Izráel házának” megfogalmazott ítélet megegyezik, ezért mindkettő kiegészíti egymást: az egyik annak a kinyilatkoztatása, amiről a másik próféciál.