Az ószövetségi próféciák beteljesítése

Szombat délután , november 16.

November 17., vasárnap

Jelek, tettek és csodák

Az egész zsidó nemzet Atyjának nevezte Istent; akkor nem bőszültek volna fel annyira, ha Krisztus Istennel ugyanilyen viszonyban állónak mutatkozik be. A zsidók felismerték, hogy Jézus a legmagasabb értelemben jelentette ki ezt az igényét, ezért istenkáromlással vádolták Őt. JE 165.3

Jézus visszautasította az istenkáromlás vádját. Az én hatalmam — mondta — a munkavégzés, amivel vádoltok engem az, hogy Isten Fia vagyok, egy vagyok Vele természetemben, akaratomban, célomban. Minden munkájában, a teremtésben és a gondviselésben együttműködött Istennel. “A Fiú semmit sem tehet önmagától, hanem ha látja cselekedni az Atyát” (Jn 5:19). A papok és rabbik éppen azért a munkáért tettek szemrehányást Isten Fiának, amiért a világra küldetett. Bűneik elválasztották őket Istentől, és büszkeségükben Tőle függetlenül cselekedtek. Mindenre megfelelőnek tartották magukat, nem ismerték fel, hogy szükségük lenne magasabb szintű bölcsességre tetteik irányításához. Isten Fia viszont alávetette magát az Atya akaratának, az Ő hatalmától függött. Így Krisztus tökéletesen megüresítette magát, semmit sem tervezett a maga számára. Elfogadta Isten reá vonatkozó terveit, s az Atya napról napra tárta fel azokat. Bárcsak annyira Istentől függenénk, hogy életünk egyszerűen akaratának átvitele volna! JE 166.2

A Megváltó folytatta: “Mert amiket az (Atya) cselekszik, ugyanazokat hasonlatosképpen a Fiú is cselekszi. Amint az Atya feltámasztja a halottakat és megeleveníti, úgy a Fiú is akiket akar, megelevenít” (Jn 5:19.21). A szadduceusok nem hittek a test feltámadásában, Jézus viszont azt mondja nekik, hogy Atyjának egyik legnagyobb műve a holtak feltámasztása, és néki magának is van hatalma ugyanezt megtenni. “Eljő az idő, és az most vagyon, mikor a halottak hallják az Isten Fiának szavát, és akik hallják, élnek” (Jn 5:25). A farizeusok hittek a halottak feltámadásában. Krisztus kijelenti, hogy már most közöttük van a holtaknak életet adó erő, látniuk kell megnyilatkozását. Ugyanez a feltámasztó erő ad életet a “vétkeiben és bűneiben holt” (Ef 2:1) léleknek. A Krisztus Jézusban való élet ama lelke “az Ő feltámadásának ereje” (Fil 3:10), megszabadítja az embert “a bűn és a halál törvényétől” (Róm 8:2). A gonosz hatalma megtört, s hit által az ember oltalomban részesül a bűn ellen. Aki megnyitja szívét Krisztus Lelkének, az hatalmas erejének részesévé lesz, amely kihozza testét a sírból. JE 167.2

A szerény Názáreti kijelenti igazi méltóságát. Az emberiség fölé emelkedik, eldobja a bűn és gyalázat leplét, s láthatóvá válik, mint az angyalok Dicsőítettje, Isten Fia, aki egy a világmindenség Teremtőjével. Hallgatói elbűvölten álltak. Soha ember még nem mondott ilyesmit, mint Ő, nem viselkedett ilyen királyian, fenségesen. Jézus kifejezései világosak, egyszerűek, tökéletesen ismertetik az Ő küldetését, s a világ kötelességét. “Mert az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta; Hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, miként tisztelik az Atyát. Aki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, aki elküldte őt. Mert amiként az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában; És hatalmat ada néki az ítélet-tételre is, mivelhogy embernek fia” (Jn 5 : 22-23.26-27). JE 167.3

Kedd, november 19.

Jézusra a vonatkozó Ószövetségi próféciák I. rész

János 1:23, Ézs. 40:3 - Az ige, amelyre János hivatkozott, Ésaiás gyönyörű próféciája: “Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek! Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek néki, hogy vége van nyomorúságának, hogy bűne megbocsáttatott. Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útát, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek! Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és legyen az egyenetlen egyenessé és a bércek rónává. És megjelenik az Úr dicsősége, és minden test látni fogja azt” (Ésa 40:1-5). JE 104.2

A régi időkben, ha egy király országának gyérebben lakott vidékein utazott, embereket küldtek a királyi fogat elé, hogy kiegyenesítsék a meredek részeket, feltöltsék a mélyedéseket, és a király akadálytalanul, biztonságban utazhasson. Ezt a szokást használta föl a próféta az evangélium munkájának illusztrálására: JE 104.3

János 2:16, 17; Zsoltárok 69:9 - Pánik hatalmasodott el a sokaságon, érezték, hogy Krisztus istensége úrrá lesz rajtuk. Rémült kiáltás szakadt fel százak elfehéredett ajkán. Még a tanítványok is remegtek. Jézus szavai, viselkedése — amely annyira különbözött megszokott modorától — megrémítette őket. Eszükbe jutott, hogy meg van írva Róla: “A te házadhoz való féltő szeretet emészt engem” (Zsolt 69:10). A lármás tömeg árujával együtt hamarosan elhagyta az Úr templomát. Az udvarok megtisztultak a szentségtelen vásártól, mély, ünnepélyes csend honolt a zűrzavar színhelyén. Az Úr jelenléte, amely egykor megszentelte a hegyet, most ugyanezt tette a tiszteletére emelt templommal is. JE 124.3

János 7:38, Jer 2:13 - “Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék. Aki hisz én bennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből. Ezt pedig mondja vala a Lélekről”- írja János — “amelyet veendők valának az Ő benne hívők” (Jn 7:37-39). A felüdítő víz, amely kibuggyant, a kiszáradt és kopár földön kivirágoztatta a pusztát és folydogálva életet adott a már-már szomjan halóknak. Ez az isteni kegyelem jelképe, amellyel egyedül Krisztus tud megajándékozni mindenkit, amely mint élő víz, egyedüli megtisztítója, felüdítője és erősítője az emberi léleknek. Az, aki Krisztusban lakozik, megtalálja és megkapja benne a kegyelem és erő soha ki nem apadó forrását. Krisztus vidámítja meg azok életét és tisztítja meg mindazok életútját, akik valóban keresik őt. Krisztusnak a szívbe befogadott szeretete az örök életre szóló jó cselekedetekben mutatkozik meg. Nemcsak azt a lelket áldja meg, amelyben fakad, hanem élő folyam árad ki az igazságosság szavaiban és tetteiben, mely felüdíti a körülötte levő szomjazókat. PP 379.2

Jeremiás “az élő vizek forrásá”-nak, Zakariás pedig “a bűn és tisztátalanság ellen” “fakadó kútfő”-nek nevezi Krisztust (Jer 2:13; Zak 13:1). PP 380.2

János 19:36, 4Móz 9:12 -A durva katonákat megszelídítette az, amit hallottak és láttak Krisztussal kapcsolatban. Ezek az élményeik visszatartották őket attól, hogy Jézus lábait is eltörjék. Így Isten Bárányának a feláldozásával betöltötték a húsvét törvényét. “Ne hagyjanak meg abból semmit reggelig és annak csontját meg ne törjék; a páskhának minden rendtartása szerint készítsék el azt” (4Móz 9:12). JE 679.3

Mert azért lettek ezek, hogy beteljesedjék az írás: Az ő csontja meg ne törettessék. Másutt ismét így szól az írás: Néznek majd arra, akit általszegeztek” (Jn 19:34-37). JE 680.1

Szerda, november 20.

Jézusra a vonatkozó Ószövetségi próféciák II. rész

János 12:13, Zsoltárok 118:26 - Amikor Jézus bevonult Jeruzsálembe, „a tanítványok egész sokasága örvendezni kezdett, és hangosan dicsérni kezdte Istent minden hatalmas tettéért, amelyet láttak, mondván: Áldott legyen a király, aki az Úr nevében jön: békesség a mennyben és dicsőség a magasságban. A farizeusok közül pedig némelyek a sokaság közül ezt mondták neki: Mester, dorgáld meg a te tanítványaidat! Ő pedig felelvén, monda nékik: Mondom néktek, hogy ha ezek hallgatnának, a kövek azonnal felkiáltanának„ (Lukács 19:37-40)”.” 1SM 412.1

János 12:14, 15; Zak 9:9 -Jézus meggyógyította betegségeiket, karjába zárta őket, engedte, hogy hálásan megcsókolják. Némelyikük elaludt a vállán, miközben tanította a népet. Most a gyerekek boldog hangon zengték dicséretét. Ismételgették az előző nap hozsánnáit, pálmaágakat lengettek diadalmasan a Megváltó előtt. A templom újra és újra visszhangozta kiáltásaikat: “Áldott, aki jő az Úrnak nevében!” (Zsolt 118:26) “Ímé, jön néked a te királyod; igaz és szabadító ő” (Zak 9:9). “Hozsánna a Dávid fiának!” (Mt 21:9). JE 497.3

János 13:18, Zsoltárok 41:9 A lábmosásnál Krisztus meggyőző bizonyítékát adta annak, hogy megértette Júdás jellemét: “Nem vagytok mindnyájan tiszták!” (Jn 13:11), — mondta tanítványainak. Ezek a szavak meggyőzték a hamis tanítványt arról, hogy Krisztus tud titkos szándékáról. Krisztus most még világosabban beszélt. Mikor ott hevertek az asztalnál ránézett tanítványára és azt mondta: “Nem mindnyájatokról szólok; tudom én kiket választottam el; hanem, hogy beteljesedjék az írás: Aki velem ette a kenyeret, a sarkát emelte fel ellenem” (Jn 13:18). JE 560.4

János 19:37, Zak 12:10, Zak 13:6 -A papok meg akartak bizonyosodni Jézus haláláról. Ösztönzésükre a katonák dárdát döftek az Üdvözítő oldalába. A sebből, amely így keletkezett, vér és víz folyt. Ezt a szemlélők mind észrevették. János nagyon pontosan közli ezt az eseményt. Azt mondja: “Hanem egy a vitézek közül dárdával döfé meg az Ő oldalát, és azonnal vér és víz jöve ki abból. És aki látta, bizonyságot tett és igaz az ő tanúbizonysága; és az tudja, hogy ő igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert azért lettek ezek, hogy beteljesedjék az írás: Az ő csontja meg ne törettessék. Másutt ismét így szól az írás: Néznek majd arra, akit általszegeztek” (Jn 19:34-37). JE 680.1

November 22., péntek

További Tanulmányozásra

„Ti a test szerint ítéltek, én nem ítélek senkit. Ha pedig ítélkezem is, ítéletem igaz, mert nem én vagyok egyedül, hanem én és az Atya, aki elküldött engem. Így jelentette ki, hogy Istentől küldte őt, hogy elvégezze a munkáját. Nem tanácskozott papokkal vagy uralkodókkal a követendő útról; mert megbízatása a legmagasabb hatalomtól, sőt a világegyetem Teremtőjétől származott. Jézus a szent hivatalában tanította az embereket, enyhítette a szenvedést, megbocsátotta a bűnöket, megtisztította a templomot, amely az ő Atyjának háza volt, és kiűzte a gyalázókat a szent kapuiból; elítélte a farizeusok képmutató életét, és megdorgálta rejtett bűneiket; és mindebben a mennyei Atyja utasítására cselekedett. Ezért gyűlölték őt, és meg akarták ölni. Jézus kijelentette nekik: „Ti alulról jöttetek, én felülről jöttem. Ti e világból vagytok; én nem e világból vagyok”. 2SP 355.1

„Ha majd felemeltétek az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok az, és hogy semmit sem teszek magamtól, hanem ahogyan Atyám tanított engem”. 'És aki engem küldött, velem van, az Atya nem hagyott magamra, mert mindig azt teszem, ami neki tetszik. E szavak izgalmas erővel hangzottak el, és egy időre elhallgattatták a farizeusok ajkát, és sokakat arra késztettek azok közül, akik figyelmes elmével hallgatták, hogy egyesüljenek Jézussal, és higgyék, hogy ő az Isten [Fia]. Ezeknek a hívőknek azt mondta: „Ha megmaradtok az én igémben, akkor valóban az én tanítványaim vagytok. És megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.” A farizeusoknak azonban, akik elutasították őt, és akik megkeményítették a szívüket vele szemben, kijelentette: „Én elmegyek az utamra, ti pedig kerestek engem, és meghaltok a bűneitekben; ahová én megyek, oda nem jöhettek.” 2SP 355.2

„A farizeusok azonban felkapták szavait, amelyeket azokhoz intézett, akik hittek, és kommentálták azokat, mondván: „Mi Ábrahám magva vagyunk, és soha senkinek sem voltunk rabszolgái; hogyan mondod, hogy szabadok lesztek?”. Jézus ránézett ezekre az emberekre - a hitetlenség és a keserű rosszindulat rabszolgáira, akiknek gondolatai a bosszúra irányultak -, és így válaszolt nekik: „Bizony, bizony mondom nektek: Aki bűnt követ el, az a bűn szolgája”. A legrosszabb rabságban voltak, a gonoszság szelleme uralta őket. Jézus kijelentette nekik, hogy ha Ábrahám igazi gyermekei lennének, és Isten iránti engedelmességben élnének, akkor nem akarnának megölni valakit, aki az Istentől kapott igazságot mondja. Ezzel nem Ábrahám cselekedeteit cselekedték, akit apjuknak vallottak. 2SP 356.1

„Jézus megdöbbentő nyomatékkal tagadta, hogy a zsidók Ábrahám példáját követték volna. Azt mondta: „Ti atyátok cselekedeteit cselekszitek”. A farizeusok, részben felfogva az ő értelmét, azt mondták: „Mi nem paráznaságból születtünk, nekünk egy Atyánk van, az Isten”. Jézus azonban válaszolt nekik: „Ha Isten lenne a ti Atyátok, akkor szeretnétek engem; mert én Istentől indultam és Istentől jöttem, és nem is magamtól jöttem, hanem ő küldött engem.” A farizeusok elfordultak Istentől, és nem voltak hajlandók elismerni a Fiát. Ha az elméjük nyitott lett volna Isten szeretetére, akkor elismerték volna a Megváltót, akit ő küldött a világba. Jézus bátran feltárta kétségbeesett állapotukat:- 2SP 356.2

„Ti a ti atyátoktól, az ördögtől vagytok, és atyátok kívánságait cselekszitek. Gyilkos volt kezdettől fogva, és nem maradt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazugságot beszél, a sajátjáról beszél, mert hazug, és annak atyja. És mivel én igazat mondok nektek, nem hisztek nekem'. E szavak szomorú pátosszal hangzottak el, mivel Jézus felismerte azt a szörnyű állapotot, amelybe ezek az emberek kerültek. De az ellenségei féktelen haraggal hallgatták őt; noha a fenséges tartása és az általa kimondott igazságok hatalmas súlya erőtlenül tartotta őket. Jézus továbbra is éles ellentétet vont az ő helyzetük és Ábrahám helyzete között, akinek gyermekeinek vallották magukat:- 2SP 357.1

„A ti atyátok, Ábrahám örült, hogy meglátta az én napomat, és látta azt, és örült. A zsidók hitetlenkedve hallgatták ezt az állítást, és gúnyosan azt mondták: „Még ötvenéves sem vagy, és láttad Ábrahámot?”. Jézus, olyan fennkölt méltósággal, amely a meggyőződés borzongását járta át bűnös lelküket, így válaszolt: „Bizony, bizony, bizony mondom nektek: Mielőtt Ábrahám volt, én vagyok”. Egy pillanatra csend lett az egész népen, ahogy e szavak nagyszerű és szörnyű jelentősége felderengett az elméjükben. De a farizeusok, akik gyorsan magukhoz tértek a szavai hatása alól, és félve attól, hogy milyen hatással lesznek az emberekre, lázadást kezdtek szítani, és káromlóként szidalmazták őt. 'Ekkor köveket vettek fel, hogy megdobálják őt; Jézus azonban elrejtőzött, és kiment a templomból, áthaladt közöttük, és így ment el.” 2SP 357.2