A szövetség és a minta
10. lecke, 3. negyedév, 2025. augusztus 30–szeptember 5.
Ossza meg ezt a leckét
Szombat délután, augusztus 30
Emlékezetes szöveg:
„Elméne azért Mózes, és elbeszélé a népnek az Úr minden beszédét és minden rendelését; az egész nép pedig egyező szóval felele, mondván: Mindazokat • a dolgokat, a melyeket az Úr parancsolt, megcselekeszszük. Mózes 24:3
„Isten ígéretei népe számára feltételhez voltak kötve: ha teljes mértékben engedelmeskednek neki, akkor ő nagy dolgokat fog tenni értük. Miután Mózes megkapta az ítéleteket az Úrtól, és leírta azokat a népnek, valamint az engedelmesség feltételéhez kötött ígéreteket is, az Úr így szólt hozzá: „Jöjj fel az Úrhoz, te, Áron, Nádáb és Abihú, és Izráel hetven véne, és imádkozzatok messziről. Csak Mózes jöjjön közel az Úrhoz, de ők ne jöjjenek közel, és a nép se menjen fel vele. Mózes odament, és elmondta a népnek az Úr minden szavát és minden ítéletét; és az egész nép egy hangon felelt, és azt mondta: Minden, amit az Úr mondott, meg fogjuk tenni.” 3SG 270.1
„Mózes leírta – nem a tíz parancsolatot, hanem azokat az ítéleteket, amelyeket Isten akart, hogy betartsanak, és az ígéreteket, feltételezve, hogy engedelmeskednek neki. Ezt felolvasta a népnek, és ők megfogadták, hogy minden szót, amit az Úr mondott, meg fognak tenni. Mózes ezt az ünnepélyes fogadalmat egy könyvbe írta, és áldozatot mutatott be Istennek a népért. „És vette a szövetség könyvét, és felolvasta a nép előtt, és ők azt mondták: Mindent, amit az Úr mondott, meg fogjuk tenni, és engedelmeskedni fogunk. Mózes pedig vette a vért, és a nép fejére szórta, és így szólt: Íme, a szövetség vére, amelyet az Úr kötött veletek mindezen szavakról.” A nép megismételte az Úrnak tett ünnepélyes fogadalmat, hogy mindent megtesznek, amit mondott, és engedelmesek lesznek.” 3SG 270.2
Vasárnap augusztus 31
A könyv és a vér
Olvassuk el az Exodus 24:1–8 verseket. Milyen szerepet játszik Isten Igéjének felolvasása és a vér meghintése az Isten és népe közötti szövetség megerősítésében?
Miután az oltárt meghintették az áldozati állatok vérével, Mózes „vevé a szövetség könyvét és elolvasá a nép hallatára” (2Móz 24:7). Így Mózes ünnepélyesen megismételte a szövetség feltételeit. Mindenkinek szabadságában állott választani, hogy vajon elfogadja-e vagy nem a szövetség feltételeit; alkalmazkodik-e azokhoz vagy pedig nem; hajlandó-e teljesíteni azokat vagy pedig nem. Először megígérték, engedelmeskednek az Úr szavának, és miután meghallgatták a kihirdetett törvényt, és annak alapelveit Mózes részletezte előttük, így megtudhatták mindazt, amit ez a törvény magában foglal-akkor a nép ismét egyöntetűen azt felelte: „[...] Mindent megteszünk, amit az Úr parancsolt, és engedelmeskedünk” (2Móz 24:7). Mikor Mózes a törvény szerint minden parancsolatot elmondott az egész népnek, vevén a borjúknak és a bakoknak vérét, vízzel és vörös gyapjúval meg izsóppal együtt magát a könyvet is és az egész népet meghintette, mondván: „Ez azon szövetség vére, amelyet Isten számotokra rendelt” (Zsid 9:19-20). PP 269.6
Most előkészületeket kellett tenniük a választott nép teljes beiktatására királyuk Jahve uralma alá. Mózes ezt a parancsot kapta az Úrtól: „Jöjj fel az Úrhoz te és Áron, Nádáb és Abihu, és az Izrael vénei közül hetvenen, és hajtsátok meg magatokat előtte távolról. És csak Mózes közeledjék az Úrhoz” (2Móz 24:12). Mialatt a nép imádkozott a hegy lábánál, Isten ezeket a kiválasztott embereket felhívta a hegyre. A hetven vénnek kellett segédkeznie Mózesnek Izrael kormányzásában. Isten pedig Lelkét helyezte reájuk és megtisztelte őket hatalmának és nagyságának látványával. „És láták az Izráel Istenét, és annak lábai alatt valami zafir fényű tárgy vala, és olyan tiszta, mint maga az ég” (2Móz 24:10). Nem látták az Istent, de meglátták jelenléte dicsőségét. Ezelőtt nem tudták volna elviselni ezt a jelenetet, de Isten hatalmának előzetes szemlélése bűnbánatra késztette őket. Isten dicsősége, tisztasága és irgalma felett elmélkedtek mindaddig, míg közelebb tudtak menni ahhoz az Istenhez, aki elmélkedésük tárgya volt. PP 270.1
Hétfő szeptember 1
Látni Istent
Olvassuk el az Exodus 24:9–18-at. Milyen csodálatos élményben részesültek itt Izráel fiai?
Most előkészületeket kellett tenniük a választott nép teljes beiktatására királyuk Jahve uralma alá. Mózes ezt a parancsot kapta az Úrtól: „Jöjj fel az Úrhoz te és Áron, Nádáb és Abihu, és az Izrael vénei közül hetvenen, és hajtsátok meg magatokat előtte távolról. És csak Mózes közeledjék az Úrhoz” (2Móz 24:12). Mialatt a nép imádkozott a hegy lábánál, Isten ezeket a kiválasztott embereket felhívta a hegyre. A hetven vénnek kellett segédkeznie Mózesnek Izrael kormányzásában. Isten pedig Lelkét helyezte reájuk és megtisztelte őket hatalmának és nagyságának látványával. „És láták az Izráel Istenét, és annak lábai alatt valami zafir fényű tárgy vala, és olyan tiszta, mint maga az ég” (2Móz 24:10). Nem látták az Istent, de meglátták jelenléte dicsőségét. Ezelőtt nem tudták volna elviselni ezt a jelenetet, de Isten hatalmának előzetes szemlélése bűnbánatra késztette őket. Isten dicsősége, tisztasága és irgalma felett elmélkedtek mindaddig, míg közelebb tudtak menni ahhoz az Istenhez, aki elmélkedésük tárgya volt. PP 270.1
Isten felszólítására „[...] Mózes és az ő szolgája Józsué” (2Móz 24:13) felmentek az Isten hegyére, hogy találkozzanak Istennel. Ezért, mivel egy ideig távol kellett maradniuk a tábortól, Mózes Áront, Húrt és segítségükként a hetven vént rendelte ki, hogy helyette tevékenykedjenek. „Akkor felméne Mózes a hegyre; és felhő borítá el a hegyet. És az Úr dicsősége szálla alá a Sinai hegyre” (2Móz 24:15-16). Hat napig felhő borította be a hegyet Isten különleges jelenlétének jeleként. Isten azonban nem adott semmiféle kinyilatkoztatást magáról vagy közlést akaratáról. Ez idő alatt Mózes ott maradt a hegy egyik ormán és arra várt, hogy a Magasságos Úr Isten majd megjelenik neki. Isten mondta: „Jöjj fel hozzám a hegyre és maradj ott.” Bár Isten próbára tette türelmét és engedelmességét, de Mózes mégsem fáradt bele a várakozásba és nem hagyta el helyét. A várakozásnak ez az időszaka az előkészület és az alapos önvizsgálat ideje volt. Még Istennek ez a kedvelt szolgája sem léphetett be azonnal Isten jelenlétébe és viselhette el dicsősége megmutatását. PP 270.2
Ezt a hat napot arra kellett felhasználnia, hogy szíve megvizsgálásával, elmélkedéssel is imádsággal teljesen átadja magát Istennek, mielőtt el tudott volna készülni Teremtőjével való közvetlen beszélgetésre. PP 271.1
A hetedik napon, amely a szombat napja volt, Isten behívta Mózest a felhőbe. A sűrű felhő egész Izrael szeme láttára megnyílt, és az Úr dicsősége emésztő tűzként tört elő abból. „És beméne Mózes a felhő közepébe, és felméne a hegyre, és negyven nap és negyven éjjel vala Mózes a hegyen” (2Móz 24:18). A negyven napi időzés a hegyen nem foglalta magában az előkészület hat napját. A hat nap folyamán Józsué Mózessel volt és együtt ették a mannát, és itták a hegyről alázuhanó patak vizét. Józsué azonban nem lépett be Mózessel a felhőbe. Kívül maradt és naponta evett és ivott, mialatt Mózes visszatérésére várakozott. Mózes azonban böjtöléssel töltötte el a negyven napot. PP 271.2
A hegyen való tartózkodása alatt Mózes utasításokat kapott az Úrtól annak a szentélynek a felépítésére, amelyben Isten jelenléte majd rendkívüli módon nyilatkozik meg. „És készítsenek nékem szent hajlékot, hogy ő közöttük lakozzam” (2Móz 25:8). Ez volt Isten parancsa. Harmadik alkalommal kötötte Isten a lelkükre a szombat megtartását. „Legyen közöttem és az Izráel fiai között örök jel elmondotta az Úr, — hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, aki titeket megszentellek. Megtartsátok azért a szombatot, mert szent az ti néktek [...] Mert valaki munkát végez azon, annak lelke irtassék ki az ő népe közül” (2Móz 31:17.13-14). Isten utasításokat adott Mózesnek a sátor felállítására, hogy ez álljon Isten szolgálatára a pusztában. A sátor elkészítését azonnal el kellett kezdeni. Az a cél, amelyet a szemük előtt kellett tartaniuk, elsősorban Isten dicsőségének a szolgálata volt, de igen nagy szükségük volt istentisztelet tartására alkalmas és méltó helyre. Ennek a mielőbbi megvalósítása, felépítése érdekében még a szombatnapi munkavégzést is igazoltnak, megokolt-nak tartották volna. Isten azonban, hogy megóvja őket ettől a tévedéstől, figyelmeztette őket, hogy még az Isten számára végzett munka szentsége és sürgőssége miatt sem szabad megszegniük Isten szent napjának nyugalmát. PP 271.3
Kedd szeptember 2
Erő az engedelmességre
Olvassuk el Ezékiel 36:26–28. Hogyan valósul meg az engedelmesség az életünkben?
Látjátok, a pogány népek között élők közül senki sem tud teljesen megtisztulni a bűn minden nyomától. Először el kell választani őket a képmutatóktól és a pogányoktól, majd el kell vinni őket a saját földjükre, ahol tiszta vízzel meg kell öntözni őket, megtisztítani minden szennyüktől és bálványaiktól, amikor eljutnak a saját földjükre, nem előbb. Ott új szívet is kapnak, és új lelket is. Így fogja az Úr arra késztetni őket, hogy az Ő törvényei szerint járjanak, és örökké megtartsák ítéleteit. Így térnek vissza, és laknak atyáik földjén, Palesztinában, és így lesznek örökké Isten népe. Látjátok, ezek a dolgok az ezeréves királyság előtt történnek.
Vizsgáljuk meg most a próféták szerint történő megtisztulást... Jeremiás...
Jer. 31:31-33 – „Íme, eljönnek a napok, mondja az Úr, amikor új szövetséget kötök Izráel házával és Júda házával, nem olyan szövetséget, mint amelyet atyaikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogtam őket, hogy kivigyem őket Egyiptom földéről; azt a szövetséget megszegték, pedig én férjük voltam, mondja az Úr; de ez lesz a szövetség, amelyet Izráel házával kötök: Azok után a napok után, mondja az Úr, az én törvényemet adom a belsejükbe, és a szívükbe írom; és én leszek az ő Istenük, ők pedig az én népem lesznek.”
A régi szövetség az volt, hogy betartsák a parancsolatokat, amíg azok le vannak írva, nem a szívükre, hanem kőtáblákra, a kőszívűek akaratával ellentétben. Az új szövetség azonban az, hogy megtisztítom őket kőszívűségüktől, és a parancsolatokat a húsból való szívükbe írom.
34. vers – „És nem tanítják többé egymást, sem a testvér a testvérét, mondván: Ismerd meg az Urat! Mert mindnyájan ismernek engem, a legkisebbtől a legnagyobbig, mondja az Úr. Mert megbocsátom vétkeiket, és bűneiket többé nem emlékszem.”
Amikor Isten népe így megtisztul, mindannyian megismerik az Urat. Akkor valóban az Ő népe, az Ő nemzetsége lesznek.
Szerda szeptember 3
Népe között
Olvassa el a 2Mózes 25:1–9 verseket. Milyen fontos, gyakorlati és teológiai igazságok láthatók ezekben a versekben?
Ettől kezdve a népet a mennyei Királynak állandó jelenlétével tüntette ki Isten. „Az Izrael fiai között lakozom, és nékik Istenük lészek”; „És megszentelem a gyülekezetnek sátorát és az oltárt”; „[...] és megszenteltetik az én dicsőségem által” (2Móz 29:45.44.43). Isten ezt a biztosítékot adta Mózesnek. Isten, hatalma jelképeként és akarata megtestesüléseként átadta Mózesnek a Tízparancsolat hű másolatát, amelyet Isten saját ujjával vésett rá két kőtáblára (5Móz 9:10; 2Móz 32:15-16), hogy gonddal helyezzék el és őrizzék meg azokat a szentélyben, amelynek elkészülte után szemmel látható központja lesz majd a nemzet istentiszteletének. PP 272.1
Az izraelitákat Isten rabszolga népből emelte ki és helyezte minden népek fölé, hogy a királyok Királyának legnagyobb kincse, választott népe legyen. Isten elkülönítette őket a világtól, hogy rájuk bízhassa szent letétét. Törvénye letéteményeseivé tette őket. Az volt a szándéka, hogy általuk őrizze meg az emberek között az önmagáról adott, kijelentett ismeretet. Így kellett a menny világosságának felragyognia ebbe a sötétségbe burkolt világba, és Isten minden néphez intézett szava így vált hallhatóvá a népek és nemzetek között, hogy elfordítsa őket a bálványok imádásától és rávezesse őket az egy igaz és élő Isten szolgálatára. Ha az izraeliták hűségesek maradnak megbízatásukhoz és örökségükhöz, akkor nagy hatalommá válnak ebben a világban. Isten lenne a védelmük, Isten emelné fel őket minden más nép és nemzet fölé. Isten világossága és igazsága láthatóvá válna általuk és Isten bölcs és szent uralma alatt példaképe lennének annak, hogy Fenségének imádata mennyire felette áll minden bálványtiszteletnek. PP 272.2
Isten Mózes által parancsot adott Izraelnek: „készítsenek nékem szent hajlékot, hogy őközöttük lakozzam” (2Móz 25:8), és a szentélyben, népe között lakozott. A pusztában, fáradságos vándorlásuk egész ideje alatt velük volt jelenlétének szimbóluma. Hasonlóképpen állította fel szentélyét Krisztus az emberiség táborának közepén. Sátorát az emberek sátrai mellé helyezte, hogy közöttük lakhasson, s hogy megismertesse velük isteni jellemét és életét. „És az Ige testté lett és lakozék miközöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki tejes vala kegyelemmel és igazsággal” (Jn 1:14). (A görög szövegben: „És az Ige testté lett és közöttünk sátorozék” olvasható. Erre épül a bibliai idézetet megelőző mondat — a ford.) JE 15.1
Mivel Jézus lejött a földre és köztünk élt, tudjuk, hogy Isten ismeri megpróbáltatásainkat, és együtt érez velünk fájdalmainkban. Ádám minden leszármazottja tudatában lehet annak, hogy Teremtőnk a bűnösök barátja. Minden kegyelmet hirdető tanítás, minden örömről szóló ígéret, minden szeretetből fakadó cselekedet, a Megváltó földi életének egész isteni vonzereje azt hirdeti, hogy „velünk az Isten” (Mt 1:23). JE 15.2
Csütörtök szeptember 4
Isten Lelkével betelve
Olvassuk el a 2 Mózes 31:1–18 verseket. Milyen különleges segítséget nyújtott Isten ahhoz, hogy a sátor minden részlete és a hozzá kapcsolódó szolgálatok gyönyörűen és megfelelően elkészüljenek és felépüljenek?
„Istennek mindig vannak olyan emberei, akiket kijelöl, hogy lépjenek be oda, ahol munka van, olyan emberek, akikkel és akik által dolgozhat... Minden embernek az Úr tehetségeket adott – olyan ajándékokat, amelyek megfelelnek egy-egy hely szükségleteinek... TDG 345.2
„Az Úr megértést ad mindenkinek, aki teljes mértékben kapcsolódik az Ő munkájához. Nem vagyunk ráhagyva az emberi bölcsességre. Az Úrban van a bölcsesség, és kiváltságunk, hogy tanácsért hozzá forduljunk... TDG 345.3
„Mindannyian Isten családjának tagjai vagyunk, mindannyian kisebb-nagyobb mértékben Isten által adott tehetségekkel vagyunk megbízva, amelyek használatáért felelősséggel tartozunk. Akár nagy, akár kicsi a tehetségünk, azt Isten szolgálatában kell felhasználnunk, és el kell ismernünk mindenki más jogát is, hogy a rá bízott ajándékokat felhasználja. Soha ne becsméreljük a legkisebb fizikai, szellemi vagy lelki tőkét. Vannak, akik aprópénzzel kereskednek, és Isten áldásával és fáradhatatlan szorgalmával ezek a szerények sikeres befektetéseket hajthatnak végre, és a rájuk bízott tőkével arányos nyereségre tehetnek szert. Senki sem szabad lenéznie egyetlen alázatos munkást sem, aki betölti a helyét, és elvégzi azt a munkát, amelyet valakinek el kell végeznie, bármilyen kicsinek is tűnik az a munka. TDG 345.4
„Ó, mennyire fáj a szívem, amikor látom, hogy nagy lehetőségekkel rendelkező emberek arra törekszenek, hogy egy szűk körben helyezkedjenek el, akik bátorítással olyan pozícióba kerülhetnének, ahol nagy hasznukra lehetne. Az Úr mind a nagy, mind a kicsi edényeket felhasználja. Sokaknak, akiknek élete tele van tevékenység és komolysággal, szükségük van mások tanácsára, bátorítására és elismerő szavaira. Isten örömmel nézi gyermekei fejlődését, amikor egymást segítik és bátorítják. TDG 345.5
„Mindenkinek, akinek kevés vagy sok tehetséget bíztak, egységben kell összeolvadnia. Többet kell tanulnunk a Megváltó szelleméből, hogy segíthessünk azoknak, akiket korlátoznak és akadályoznak. Hogy mennyit segíthetünk nekik felemelkedésükben, azt soha nem fogjuk megtudni, amíg az ítéletben nyilvánvalóvá nem válik. Mindenkinek kell bátorító szót mondanunk, emlékezve arra, hogy sokféle ajándék létezik.” – 260. levél, 1903. december 2., Dr. George A. Hare-nek, akit meghívtak, hogy csatlakozzon a Washingtonban létrehozandó szanatóriumhoz. TDG 345.6
Péntek szeptember 5
További Tanulmányozásra
A szent hajlék elkészítéséhez kiválasztott embereket Isten különös ügyességgel és bölcsességgel ajándékozta meg. Az építmény tervét maga Isten adta meg Mózesnek. Különleges utasításokkal is ellátta az épület méretét és alakját illetően. Azt is megmondta, hogy milyen anyagokat kell használni felépítéséhez. Közölte, hogy az épületnek milyen felszerelést, berendezést kell tartalmaznia. A kézzel készített szent hely „[...] az igazinak csak másolata [...] mennyei dolgoknak ábrázolata” kellett legyen (Zsid 9:24.23). A mennyei templomnak — ahol Krisztus, a mi nagy főpapunk, miután feláldozta életét a bűnösökért, közbenjár — kicsinyített másolata. Isten a hegyen megmutatta Mózesnek a mennyei szentélyt és megparancsolta neki, hogy mindent a bemutatott minta szerint csináljon meg. Mindezeket az isteni utasításokat Mózes gondosan feljegyezte és közölte a nép vezetőivel. PP 302.2
A szentély felépítéséhez nagy és költséges előkészületeket kellett tenni. A legértékesebb és legdrágább anyagok nagy mennyiségét kellett összegyűjteni. Az Úr azonban csak önkéntes adományokat fogadott el. „Szólj az Izráel fiainak” — mondta Mózesnek — „hogy szedjenek nékem ajándékokat; minden embertől, akit a szíve hajt arra, szedjetek nékem ajándékokat” (2Móz 25:2). Ez volt az az isteni parancs, amit Mózes elmondott a gyülekezetnek. Az Isten iránti odaadás és az áldozatkészség lelkülete volt az első a magasságos Isten lakhelyének készítésénél. PP 302.3
Az egész nép egyhangúlag válaszolt Mózes felhívására: „És eljöve mindenki, akit a szíve indíta, és akit lelke hajt vala, és hozának áldozatot az Úrnak, a gyülekezet hajlékának készítéséhez, és annak minden szolgálatához, és a szent ruhákhoz valókat. És jövének férfiak és asszonyok együtt, mind, akit szíve indított, hozának kapcsokat, függőket, gyűrűket, karperecet, mindenféle arany eszközöket; a férfiak is, mind akik aranyból hoztak: áldozatot az Úrnak. És minden ember, kinek amije vala, hozott kék, bíborpiros, és karmazsinszínű, és lenfonalat, kecskeszőrt, veresre festett kosbőröket és borzbőröket. Minden, aki ezüstöt vagy rezet vihetett, felhozá azt áldozatul az Úrnak, és akiknél sittim-fa találtaték a szolgálat különböző szükségeire, felhozák azt. Az asszonyok közül pedig mind, akik ahhoz értettek, saját kezeikkel fonának, és felvivék azt a mit fontak, a kék, és a bíborpiros, és a karmazsinszínű, és lenfonalat. Azok az asszonyok pedig, akik ahhoz értettek, fonának kecskeszőrt. A főemberek pedig hozának ónix köveket, foglalni való köveket, az efódhoz és a hósenhez. Illatozó szert is és olajat, a mécsbe és a kenethez, és fűszereket a füstöléshez” (2Móz 35:21-28). PP 303.1