Szolgálat szeretettel

„Pál Efézusból Tróászba ment, ugyanazzal a céllal, amely mindig is előtte állt: hogy az embereknek hirdesse a Krisztus általi üdvösség útját. Egy korábbi útja során, amikor meglátogatta ezt a várost, a macedóniai férfi látomása és a könyörgő kiáltás: »Gyere át és segíts nekünk!« arra késztette, hogy Európában hirdesse az evangéliumot. Tróászban való tartózkodása így lerövidült, és nem tudott ott úgy munkálkodni, ahogyan eltervezte; de kijelenti, hogy az Úr most megnyitott előtte egy ajtót, és ő letette egy gyülekezet alapjait, amely gyorsan növekedett. LP 172.2

„Pál utasította Titust, hogy Korinthusból való visszatérése után csatlakozzon hozzá Tróászban, és várta e szeretett munkatársa érkezését, remélve, hogy híreket kap a korinthusi gyülekezetről. De hétről hétre telt, és Titus nem jött. Az apostol aggodalma szinte elviselhetetlenné vált. Azt mondja: »Lelkem nem talált nyugalmat Titus, testvérem miatt.«” Elhagyta Tróaszt, és Filippibe ment, ahol találkozott Timóteussal, az evangélium fiával. LP 173.1

„Mély szomorúság nyugodott még mindig Pál elméjén és szívén a korinthusi gyülekezet miatti aggodalmai miatt. Filippiben tartózkodása alatt megkezdte második levelét hozzájuk; mert súlyos terhet jelentettek lelkének. LP 175.4

„Pálnak a korinthusiak miatti terhe nem hagyta nyugodni, amíg el nem érte Macedóniát, ahol találkozott Titusszal. Kijelenti: »Testünknek nem volt nyugta, hanem minden oldalról szorongatások értek minket; kívülről harcok, belülről félelmek. Mindazonáltal Isten, aki a letört szívűeket vigasztalja, Titusz érkezésével vigasztalt minket.« E hűséges hírnök beszámolója nagy mértékben megkönnyítette Pál lelkét. Titus biztosította őt arról, hogy a korinthusi gyülekezet nagy része engedelmeskedett az apostol utasításainak, és a legmélyebb bűnbánatot tanúsította azokért a bűnökért, amelyek gyalázatot hoztak a kereszténységre. Azonnal kizárták a közösségükből azokat, akik vétkeztek, és akik igyekeztek igazolni romlott magatartásukat. Emellett nemes szívvel válaszoltak a jeruzsálemi szegény szentek érdekében tett felhívásra is.” LP 176.1

„Mindenki, aki Krisztust követi, részesülni fog ebben az élményben. Ahogy részesülnek az Ő szeretetéből, belépnek az Ő küzdelmébe az elveszettek megmentése érdekében. Részt vesznek Krisztus szenvedéseiben, és részesülni fognak a kinyilatkoztatandó dicsőségben is. Egyek Vele munkájában, Vele együtt isszák a bánat serlegét, és részesülnek az Ő örömében is.” MB 12.4

„Ebben a szolgálatban minden lélek, aki belépett az Ő szenvedéseinek közösségébe, kiváltságban részesül, hogy részt vegyen... Az Úrnak különleges kegyelme van a gyászolók számára, és ennek ereje az, hogy megolvasztja a szíveket, és lelkeket nyer meg. Szerelme utat nyit a sebzett és megroncsolt lélekbe, és gyógyító balzsammá válik a gyászolók számára. MB 13.1

„Ahogy Pál érezte, hogy Isten szeretetének vigasztalása és melegsége behatol a lelkébe, úgy sugározta ezt az áldást másokra is. Rendezzük úgy viselkedésünket, hogy az emlékezetünk falain lógó képek ne legyenek olyan jellegűek, hogy elviselhetetlen legyen ránézni rájuk.” 5T 489.3

„Pál tájékoztatta a korinthusiakat az ázsiai megpróbáltatásairól, ahol – ahogy mondja – »túlzottan, erőn felül nyomás alá kerültünk, olyannyira, hogy még az életünkben is kétségbe estünk.« Első levelében arról beszél, hogy Efézusban vadállatokkal küzdött. Ezzel a fanatikus tömegre utal, amely az életét követelte. Ők valóban inkább dühös vadállatokra hasonlítottak, mint emberekre. Isten iránti hálával Pál áttekinti a veszélyt és a megmenekülését. Efézusban azt hitte, hogy hasznos élete hamarosan véget ér, hogy a neki tett ígéret – miszerint végül a hitéért fog meghalni – hamarosan beteljesedik. De Isten megőrizte őt, és a csodálatos megmenekülése reményt adott neki, hogy munkája még nem ért véget. LP 178.2

„Az apostol megemlíti a gyülekezetek terhe miatti szorongását. A nyomás néha olyan nagy volt, hogy alig tudta elviselni. A külső veszélyek és a belső félelmek olyan mértékben gyötörték, hogy már nem volt ereje elviselni őket. A hamis tanítók előítéleteket keltettek testvérei ellen; hamis vádakat hoztak fel ellene, hogy megsemmisítsék a befolyását azokban a gyülekezetekben, amelyeket ő alapított. De minden üldözése és csüggedése közepette örülhetett a vigaszban, amelyet Krisztusban talált.” LP 178.3

„Lelkiismerete nem vádolta őt becstelenséggel vagy a rábízott feladat iránti hűtlenséggel. Örömre szolgált számára, hogy Isten kegyelmén keresztül képes volt a szolgálatban munkálkodni, nem a természetes ékesszólását használva az emberek dicséretének elnyerésére, hanem egyszerűséggel és tisztasággal, Isten Lelkében, egyetlen célja a lelkek javának szolgálata volt. Isten félelme mindig szeme előtt állt; Krisztus szeretete mindig támaszt nyújtott neki. Nem tettett, nem azért fáradozott, hogy dicsőséget vagy bölcsességről szóló hírnevet szerezzen. Az Istentől kapott bölcsességét arra használta, hogy lelkeket mentse ki a tévedés és a babona sötétségéből, és hogy megerősítse és felépítse az egyházakat a legszentebb hitben. LP 179.1

„Olyan éberséggel vigyázott a lelkekre, mint aki Istennek kell számot adnia. Sem az ellenállás, sem a hazugságok, sem testvérei előítéletei, sem ellenségei üldözése nem térítette el céljától. Önzetlen szeretetét és munkáját egyaránt szentelte a világ minden részének, ahol járt. Őszintén és egyszerűen hirdette Krisztust, és a korinthusi gyülekezet semmilyen vádat nem tudott ellene felhozni.” LP 179.2

„A munkások ismerkedjenek meg az emberekkel, és olvassák fel nekik Krisztus drága szavait. Emeljék fel közöttük a keresztre feszített Jézust, és hamarosan azok, akik meghallgatták a sátras lelkészek figyelmeztető üzeneteit, és meggyőződtek, elő fognak lépni, hogy további tájékoztatást kérjenek. Itt az ideje, hogy szelídséggel és félelemmel mutassuk be hitünk indokait; nem rabszolgaszerű félelemmel, hanem óvatos félelemmel, nehogy meggondolatlanul beszéljünk. Mutassátok be az igazságot minden szépségében, egyszerűséggel és őszinteséggel, időben táplálékot adva, és mindenkinek a maga részét. 6T 75.2

„Ez a munka megköveteli tőletek, hogy vigyázzatok a lelkekre, mintha számot kellene adnotok róluk. Krisztus gyengédségének át kell hatnia a munkás szívét. Ha szeretitek a lelkeket, gyengéd gondoskodást fogtok tanúsítani irántuk. Alázatos, buzgó, szívből jövő imákat fogtok felajánlani azokért, akiket meglátogattok. Krisztus szeretetének illata megnyilvánul majd munkátokban. Aki saját életét adta a világ életéért, együttműködik az önzetlen munkással, hogy hatást gyakoroljon az emberi szívekre.” 6T 75.3

„Arra az ígéretre utal, amelyet nekik tett, miszerint Macedóniába indulása előtt meglátogatja őket. Elmondja nekik, hogy Isten nem engedte meg neki, hogy szándéka szerint látogassa meg őket; mert jelenléte abban az időben olyan válságot váltott volna ki, amely veszélybe sodorhatta volna a lelkeket. Ha Efézusból való távozása után azonnal meglátogatta volna őket, nem tudta volna visszatartani azt a feddést, amelyet viselkedésük megérdemelt volna. Ha akkor ellenálltak volna neki, Isten hatalma rajta keresztül lesújtott volna a gonosz cselekedeteket végzőkre. Isten látta, hogy ez a lépés abban az időben nem volt helyénvaló, és más irányba terelte szolgáját. Első levelét azért küldte el, hogy felhívja a figyelmüket viselkedésük gonoszságára, hogy bűnbánatot mutassanak, és fellépjenek azok ellen, akik erkölcstelen magatartásukkal szégyent hoznak az egyházra. LP 179.3

„Isten tanácsára tért el eredeti szándékától, hogy meglátogassa őket, hogy amikor majd eljut hozzájuk, ne a fegyelmezés pálcájával, hanem szeretettel, jóváhagyással és szelídség szellemével tegyen így. Úgy érezte, hogy levelével többet érhet el, mint személyes jelenlétével abban az időben. Arra intette őket, hogy távolítsák el a köztük lévő gonoszságokat, mielőtt személyesen meglátogatná Korinthust. LP 180.1

„Irántuk érzett együttérzését bizonyítja az a tanácsa, hogy azokat, akiket bűneik miatt megbüntettek, de akik bizonyították bűnbánatukat, szeretettel és kedvességgel fogadják vissza. Szabadon cselekedhettek az ő nevében a bűnbánó bűnös iránt. Ha meg tudták bocsátani és befogadni a bűnbánót, ő, Krisztus helyett cselekedve, jóváhagyta volna cselekedetüket. Így az apostol bizalmát fejezi ki a gyülekezet bölcsességében, és elismeri a gyülekezet hatalmát arra, hogy újra befogadja közösségébe azokat, akik egykor gonosz magatartásukkal kárt okoztak az ügynek, de most már őszintén megbántak.” LP 180.2

„Pál már egy ideje lelki terhet hordozott a gyülekezetekért – olyan nehéz terhet, amelyet alig tudott elviselni. A hamis tanítók arra törekedtek, hogy megsemmisítsék a hívők körében gyakorolt befolyását, és az evangéliumi igazság helyett saját tanításaikat erőltessék rájuk. A zavarodottságot és a csüggedést, amelyek Pál körül vették, a következő szavak tárják fel: »Túlzottan, erőn felül nyomás alá kerültünk, olyannyira, hogy még az életben is kétségbe estünk.« AA 325.1

»De most az egyik aggodalom forrása megszűnt. Amikor hírt kapott arról, hogy a korinthusiak elfogadták levelét, Pál örömteli szavakba tört ki: »Áldott legyen Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalmak Atyja és minden vigasztalás Istene, aki minden nyomorúságunkban vigasztal minket, hogy mi is vigasztalhassuk azokat, akik bármilyen nyomorúságban vannak, azzal a vigasztalással, amellyel mi magunk is vigasztalást kapunk Istentől...« AA 325.2

„Amikor örömét fejezte ki a korinthusiak visszatérése és a kegyelemben való növekedésük miatt, Pál minden dicsőséget Istennek tulajdonított a szívük és életük ezen átalakulásáért. »Hála legyen Istennek« – kiáltott fel –, »aki mindig diadalra juttat minket Krisztusban, és mindenütt nyilvánvalóvá teszi az Ő ismeretének illatát rajtunk keresztül. Mert mi Isten számára Krisztus illata vagyunk, mind az üdvözültekben, mind a kárhozottakban.” AA 325.3

„Pál most már tele volt hittel és reménnyel. Úgy érezte, hogy a Sátán nem fog diadalmaskodni Isten korinthusi munkája felett, és dicsőítő szavakkal öntötte ki szívének háláját.

Ő és munkatársai új buzgalommal indultak el, hogy terjesszék a Megváltó ismeretét, és így ünnepeljék meg győzelmüket Krisztus és az igazság ellenségei felett. Az evangélium illata, akár a tömjén, elterjedt az egész világon. Azok számára, akik elfogadják Krisztust, az üzenet az élet illata lesz az életre; azok számára azonban, akik továbbra is hitetlenségben maradnak, a halál illata lesz a halálra.” AA 326.1

„Pál Efézusból újabb missziós útra indult, amelynek során remélte, hogy még egyszer felkeresheti korábbi európai munkájának helyszíneit. Egy ideig Troászban tartózkodott, »hogy hirdesse Krisztus evangéliumát«, és talált néhány embert, akik készek voltak meghallgatni az üzenetét. »Az Úr megnyitott előttem egy ajtót« – nyilatkozta később e helyen végzett munkájáról. De bármennyire is sikeresek voltak erőfeszítései Troászban, nem maradhatott ott sokáig. »Az összes gyülekezet gondja«, és különösen a korinthusi gyülekezeté, nehezen nyomta a szívét. Remélte, hogy Troászban találkozik Titusszal, és tőle megtudja, hogyan fogadták a korinthusi testvéreknek küldött tanácsokat és intéseket, de ebben csalódott. „Nem volt nyugalmam a lelkemben” – írta erről az élményről –, „mert nem találtam meg Titus testvéremet.” Ezért elhagyta Troászt, és átkelt Macedóniába, ahol Filippiben találkozott Timóteusszal. AA 323.1

„A korinthusi gyülekezet miatt érzett aggodalommal teli időszakban Pál a legjobbakra reménykedett; mégis időnként mély szomorúság árasztotta el lelkét, nehogy tanácsait és intéseit félreértsék. »Testünknek nem volt nyugta« – írta később –, »hanem minden oldalról szorongatások értek minket; kívülről harcok, belülről félelmek. Mindazonáltal Isten, aki a letört szívűeket vigasztalja, Titus érkezésével vigasztalt minket.« ” AA 324.1

„Ez a hűséges hírnök örömteli hírt hozott arról, hogy csodálatos változás ment végbe a korinthusi hívők körében. Sokan elfogadták Pál levelében foglalt tanításokat, és bűneiktől megtértek. Életük már nem volt szégyen a kereszténységre nézve, hanem hatalmas befolyást gyakorolt a gyakorlati istenfélelem javára. AA 324.2

„Örömtől telve az apostol újabb levelet küldött a korinthusi hívőknek, kifejezve szívének örömét a bennük végbement jó cselekedet miatt: »Bár levelemmel szomorúságot okoztam nektek, nem bánom meg, bár megbántam.« Amikor attól a félelemtől gyötörte, hogy szavait megvetik, néha megbánta, hogy olyan határozottan és szigorúan írt. »Most pedig örülök« – folytatta –, »nem azért, mert szomorúak lettetek, hanem azért, mert a bűnbánatig vezető szomorúságot éreztetek; mert istenfélő módon szomorkodtatok, hogy semmiben se szenvedjetek kárt tőlünk. Mert az istenfélő szomorúság üdvösségre vezető bűnbánatot munkál, amelyet nem kell megbánni.«” AA 324.3

„Ebben a gyülekezetnek írt második levélben az apostol kifejezte örömét a bennük végbement jó munkáért: »Bár levélben szomorúságot okoztam nektek, nem bánom meg, bár megbántam« – amikor attól a félelemtől gyötörte, hogy szavait megvetik, és félig megbánta, hogy olyan határozottan és szigorúan írt. Így folytatja: „Most pedig örülök, nem azért, mert elszomorodtatok, hanem azért, mert a bűnbánatig elszomorodtatok; mert istenfélő módon szomorkodtatok, hogy semmiben se szenvedjetek kárt tőlünk. Mert az istenfélő szomorúság bűnbánatot munkál az üdvösségre, amelyről nem kell megbánni.” Az a bűnbánat, amelyet az isteni kegyelem hatása vált ki a szívben, a bűn bevallásához és elhagyásához vezet.

Ilyenek voltak azok a gyümölcsök, amelyekről az apostol kijelenti, hogy a korinthusi gyülekezetben megnyilvánultak: „Milyen gondosságot váltott ki bennetek, sőt, milyen tisztázódást, sőt, milyen felháborodást, sőt, milyen félelmet, sőt, milyen heves vágyat, sőt, milyen buzgalmat.” LP 176.2

„Mégis volt egy kis kisebbség a korinthusiak között, akik makacsul ellenálltak az apostol minden erőfeszítésének a gyülekezet megtisztítására; de viselkedésük olyan volt, hogy senki sem tévedhetett meg bennük. A legkeserűbb szellemet mutatták, és merészen vádolták Pált, azzal vádolva őt, hogy anyagi érdekek vezérlik, és hogy ravaszul hirdeti az evangéliumot és bánik a gyülekezetekkel. Azzal vádolták, hogy személyes hasznot húz a testvérek által különféle jótékonysági célokra felajánlott adományokból. Másrészt egyesek megkérdőjelezték apostoli igényét, mert nem követelt támogatást azoktól a gyülekezetektől, amelyeket ő alapított. Így ellenfelei vádjai egymásnak ellentmondtak, és minden alapot nélkülöztek. LP 177.1

„Pont ilyen ésszerűtlen emberekkel találkozhatunk a mi korunkban is, olyanokkal, akik Isten munkájának előrehaladásával szembeszállnak, miközben azt állítják, hogy hisznek az igazságban. Nem hajlandók összhangba kerülni az egyház testével; munkájuk lényege az, hogy elemezzék testvéreik jellemét, sötét gyanúkat keltsenek, és burkolt célzásokat terjesszenek. Sok becsületes embert megtévesztenek ezek a rágalmazók, akiknek a szándéka nem olyan könnyen felismerhető, mint amennyire az lenne, ha a rágalmazó nyílt hazugságokkal élne.” LP 177.2