Misszió Az El Nem Értekért: 1. Rész
A 10. Lecke, 4. Negyedév 2023. December 2-8.
Ossza meg ezt a leckét
Szombat Délután, December 2.
Emlékszöveg:
"Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami abban van, mivelhogy ő mennynek és földnek ura, kézzel csinált templomokban nem lakik.” ApCsel 17:24.
Athén városa a pogányság központja volt. Itt Pál, ellentétben a listrai tudatlan és könnyen hívő lakossággal, emberekre akadt, akik híresek voltak eszükről, tudásukról és műveltségükről. Mindenfelé ott álltak istenségeik és történelmük, valamint irodalmuk istenített hőseinek szobrai. Gyönyörű épületek és képek szemléltették és dicsőítették a népi hőstetteket; hirdették a pogány istenek népszerű tiszteletét. A nép érzelmeit a művészet szépsége és pompája tartotta bűvöletben. A város minden részében pazarul díszített templomok és szentélyek ékeskedtek, amelyek építésére kimondhatatlan összegeket költöttek. Fegyvereik és híres hadvezéreik győzelmét szobrokkal és oltárokkal, valamint emléktáblákkal jelölték. Mindez Athént egyetlen óriási műcsarnokká avatta. {AA 233.4}
Az apostolt nem tévesztette meg a tudományos világnak ez a központja. Belső látása annyira fogékony volt a mennyei szépségek iránt, hogy a hervadhatatlan, örök kincsek gyönyörűsége és dicsősége értéktelenné tették előtte az őt itt környező fényt és pompát. Amikor látta Athén pazar szépségét, ráeszmélt, hogy a tudomány és művészet barátaira mindez milyen csábítóan hat; felismerte azonban a reá váró munka nagy fontosságát is. {AA 234.2}
Vasárnap, December 3.
Egy Izraelita Athénban
Olvassuk el az ApCsel 17:1-16-ot. Hogyan került Pál Athénba, és hogyan reagált arra, amit ott talált?
A thessalonikai hitetlen zsidók az apostolok iránti féltékenységtől és gyűlölettől űzve, nem elégedtek meg azzal, hogy őket saját városukból kiűzték, hanem még Béreába is utánuk mentek, ahol a könnyen izguló alantas rétegek szenvedélyét felszították ellenük. A hittestvérek féltek, hogy Pál ellen erőszakot alkalmaznak, ha ott marad, ezért néhány újonnan megtért béreai testvér kíséretében Athénbe küldték őt. {AA 232.3}
Ebben a nagy városban, ahol Istent nem imádták, Pál nyomasztóan érezte elhagyatottságát. Vágyakozott munkatársainak részvétére és segítségére. A thessalonikaiakhoz intézett levelében ezt az érzését ki is fejezte. Látszólag legyőzhetetlen akadályok gördültek útjába, és majdnem reménytelennek tetszett előtte az a kísérlete, hogy az emberek szívéhez férkőzhessék. {AA 234.3}
Athén nagyjai hamarosan tudomást szereztek arról, hogy városukban egy sajátságos tanító tartózkodik, aki a népet új és különös tanokra oktatja. Néhányan közülük felkeresték Pált, és beszélgetni kezdtek vele. Csakhamar egész sereg hallgató vette őt körül. Athén vezetői közül egyesek nevetségessé akarták tenni az apostolt, mint olyasvalakit, aki mélyen alattuk áll mind társadalmi, mind szellemi téren. Gúnyosan jegyezték meg egymás között: „Mit akarhat ez a csácsogó mondani?” Mások meg: „Idegen istenségek hirdetőjének látszik, mivelhogy a Jézust és a feltámadást hirdeti vala nékik”. (Ap. csel. 17:18) {AA 235.1}
Azok között, akik Pállal a piacon szembeszálltak, volt néhány „epikureus és stoikus filozófus”; de úgy ők, mint a többiek, akik érintkezésbe jutottak vele, csakhamar felismerték, hogy a tudásnak sokkal nagyobb kincse felett rendelkezik, mint ők. Tudományos felkészültsége a tudósok tiszteletét vívta ki, míg hatásos és logikus érvelése, valamint beszédének ereje egész hallgatósága figyelmét lebilincselte. Aki csak hallotta őt, mindenki azonnal felismerte, hogy nem valami újonc, hanem azzal a tehetséggel rendelkezik, hogy a társadalom minden osztályának meggyőző bizonyítékokkal szolgáljon, és az általa képviselt tanokat alátámassza. Az apostol bátor magatartással szállt szembe ellenfeleivel, és logikára logikával, filozófiára filozófiával, szónoklatra szónoklattal válaszolt. {AA 235.2}
Hétfő, December 4.
Pál az Areopágoszon
Olvassuk el az ApCsel 17:18-21-et. Milyen különböző módon reagáltak a pogányok a piactéren Pál beszédére és kérdezősködésére?
Pogány ellenfelei az apostolt Szókratész sorsára figyelmeztették, akit idegen istenség hirdetéséért ítéltek halálra. Tanácsolták neki, hogy ne tegye életét hasonlóképpen kockára. Az apostol beszéde azonban lekötötte a nép figyelmét. Természetes bölcsessége kivívta tiszteletüket és csodálatukat. Sem a filozófusok tudományossága, sem gúnyolódásuk nem hallgattathatta el az apostolt, s midőn meggyőződtek róla, hogy megbízatását – bármibe kerüljön is – elvégzi közöttük, elhatározták, hogy nyugodtan meghallgatják. {AA 236.1}
Felkísérték tehát az Areopágusra. Ez volt Athén legszentebb helye. A hozzá fűződő gondolatok és emlékezések arra szolgáltak, hogy babonás tisztelettel viseltessenek iránta, ami egyeseknél egészen félelemmé fokozódott. Ezen a helyen gyakran vitattak meg igen gondosan vallásos ügyeket olyan férfiak, akik minden erkölcsi és polgári kérdésben a legfőbb tekintélyként szerepeltek. {AA 236.2}
Itt – távol a forgalmas útvonalak zajától, sietségétől és a viták zűrzavarától – az apostol nyugodtan szóhoz juthatott. Köréje írók, művészek és filozófusok csoportosultak: Athén városának tudósai és bölcsei, akik így szóltak hozzá: „Vajon megérthetjük–é, mi az az új tudomány, melyet te hirdetsz? Mert valami idegen dolgokat beszélsz a mi füleinknek, meg akarjuk azért érteni, mik lehetnek ezek”. (Ap. csel. 17:19–20) {AA 236.3}
Az apostol átérezte az óra ünnepélyes felelősségét; ezért nyugodt és felkészült volt. Fontos üzenet terhe nyomta szívét, s így az ajkára tóduló szavak meggyőzték hallgatóit, hogy nem üres csácsogó. Így szólt: „Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon istenfélőnek látlak titeket, mert mikor bejárám és szemlélém a ti szentélyeiteket, találkozám egy oltárra is, melyre ez vala írva: Ismeretlen Istennek. Akit azért ti nem ismerve, tiszteltek, azt hirdetem néktek”. Minden ismeretük és átfogó tudományuk ellenére is, tudatlanok voltak a Világteremtő, az örökkévaló Isten ismeretében. Voltak azonban néhányan közöttük, akik vágyakoztak több világosság után és törekedtek a végtelen Isten felé. {AA 237.1}
Kedd, December 5.
Pál és az ismeretlen Isten
Olvassuk el az ApCsel 17:22, 23-at. Mit tett itt Pál, amikor megpróbálta elérni ezeket az embereket az evangéliummal?
Kezét a bálványokkal túlzsúfolt templom felé nyújtva, Pál könnyített gondterhelt szívén, és leleplezte az Athéniek vallásának csalárd voltát. Legbölcsebb hallgatói is csodálkoztak, amikor érveléseit hallgatták. Tájékozott volt műremekeik, irodalmuk és vallásuk tekintetében. Oszlopaikra, műemlékeikre és bálványisteneikre mutatva kijelentette, hogy Istent lehetetlen emberi aggyal elképzelt képekhez hasonlítani. Ezek az emberi kézzel készített szobrok semmiképp sem szemléltethetik Jehova dicsőségét. Utalt arra, hogy ezekben a képekben nincs élet, hanem emberi erőre szorulnak; csak akkor mozognak, ha emberi kéz mozgatja őket; imádóik tehát messze fölötte állnak imádatuk tárgyának. {AA 237.2}
Pál igyekezett hallgatóinak gondolatát téves vallásuk korlátai fölé emelni, és nekik arról az Istenségről méltó fogalmat nyújtani, akit „Ismeretlen Isten”-nek neveztek. Az a lény, akit hirdetett nekik, emberektől független volt, és nem is szorult rá, hogy hatalmát és dicsőségét emberi kezek ékesítsék. {AA 237.3}
A nép csodálattól elragadtatva hallgatta az apostolt, aki az igaz Isten tulajdonságait meggyőző és logikus szavakkal tárta eléjük. Beszélt a Teremtő hatalmáról és mindent irányító előrelátásáról. Bensőséges és elragadó ékesszólással jelentette ki Pál: „Az Isten, aki teremtette a világot és mindent, ami abban van, mivelhogy ő a mennynek és földnek ura, kézzel csinált templomokban nem lakik; sem embereknek kezeitől nem tiszteltetik, mintha valami nélkül szűkölködnék, holott ő ád mindeneknek életet, leheletet és mindent.” (Ap. csel. 17:24) Az egek nem elég tágasak, hogy befogadhassák Istent, mennyivel kevésbé a templomok, melyeket emberi kezek építettek. {AA 238.1}
Szerda, December 6.
Az új Isten bemutatása
Olvassátok el az ApCsel 17:24-27-et. Milyen megközelítéssel próbálta Pál itt elérni ezeket az embereket?
Az osztályszellem e korszakában, amikor az emberi jogokat gyakran nem ismerték el, hirdette Pál az emberiség testvériségének magasztos igazságát, hogy Isten „az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén.” Isten előtt mindannyian egyenlőek vagyunk, és minden emberi lény teljes engedelmességgel tartozik Teremtőjének. Azután kimutatta az apostol, hogy Isten kegyelme aranyfonálként húzódik végig az emberiség történelmén: „Meghatározván eleve rendelt idejüket és lakásuknak határait, hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikünktől sem”. (Ap. csel. 17:26–27) {AA 238.2}
Miközben az emberiség nemes képviselőire utalt, a görög költészetből vett idézetekkel szemléltette a végtelen Istent, mint Atyát, akinek valamennyien gyermekei vagyunk. „Mert ő benne élünk, mozgunk és vagyunk” – jelentette ki –, „miképpen a ti költőitek közül is mondották némelyek: Mert az ő nemzetsége is vagyunk. Mivelhogy azért az Istennek nemzetsége vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy aranyhoz, vagy ezüsthöz, vagy kőhöz, emberi mesterség és kitalálás faragványához hasonlatos az Istenség. {AA 238.3}
E tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten, mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek.” (Ap. csel. 17:28–30) Azokban a sötét korszakokban, amelyek Krisztus megjelenését megelőzték, a világegyetem Uralkodója elnézte a pogányok bálványimádását; most azonban Fia által eljuttatta az igazság világosságát az emberiséghez, és elvárja mindenkitől – nemcsak a szegényektől és alacsony sorsúaktól, hanem a földkerekség büszke filozófusaitól és fejedelmeitől is –, hogy üdvösségük érdekében megtérjenek. „Mivelhogy rendelt egy napot, melyen megítéli majd a föld kerekségét igazságban egy férfiú által, kit arra rendelt; bizonyságot tévén mindenkinek, azáltal, hogy feltámasztá őt halottaiból.” (Ap. csel. 17:31) Amikor Pál a halottak feltámadásáról beszélt, „némelyek gúnyolódtak; mások pedig mondának: Majd még meghallgatunk téged e felől.” (Ap. csel. 17:32) {AA 239.1}
Így végződött az apostol munkája Athénben, a pogány tudományos világ központjában, mert az athéniek kitartottak bálványimáduskban, és hátat fordítottak az igaz vallás világosságának. Ha az embereket kielégítik saját vivmányaik, eredményeik, akkor lelkileg igen keveset várhatunk tőlük. Az athéniek állandóan romlottabbakká váltak; viszont elégedettebbé bálványimádásuk homályos titokzatosságával. {AA 239.2}
Csütörtök, December 7.
Átlépni Egy Határt
Olvassuk el az ApCsel 17:24-34-et. Hogyan folytatja Pál a tanúságtételét?
Voltak néhányan az apostol hallgatói között, akik annak ellenére, hogy az elmondott igazságok meggyőzték őket, mégsem akartak megalázkodni, az igaz Istent elismerni, és a megváltás tervét elfogadni. A bűnöst sem az ékesszólás, sem a legerősebb bizonyítékok sem tudják megtéríteni; Isten ereje képes csupán az igazságot a szívbe vésni. Aki állhatatosan elzárkózik ezen erő elől, azt megközelíteni nem lehet. A görögök bölcsességre vágytak, de a keresztről szóló üzenetet bolondságnak tartották, mivel saját bölcsességüket magasabbra értékelték annál a bölcsességnél, amely onnal felülről jön. {AA 239.3}
Az athéniek szellemi elbizakodottságában és büszkeségében keresendő annak az oka, amiért az evangélium náluk aránylag oly csekély eredményt érhetett el. Ha a világ bölcsei szegény bűnösökként járulnak Krisztushoz, bölcsekké válnak az üdvösségre. Azonban ha mint hírneves és bölcsességükkel dicsekvő emberek jönnek, elvesztik a lehetőségét annak a megismerésnek és világosságnak, amelyet egyedül csak Istentől nyerhetnek. {AA 240.1}
Így állt szemben Pál korának pogányságával. Azonban Athénben végzett munkája nem volt egészen hiábavaló. Dienes, aki a legelőkelőbb polgárok közül való volt, és még néhányan elfogadták az evangéliumi üzenetet, és fenntartás nélkül csatlakoztak a hívőkhöz. {AA 240.2}
"Ímé keménynyé tettem orcádat, amilyen az ő orcájok, és keménynyé homlokodat, amilyen az ő homlokuk. Olyanná, mint a gyémánt, amely keményebb a tűzkőnél, tettem a te homlokodat; ne félj tőlök, és meg ne rettenj tekintetöktől, mert pártos ház. És mondá nékem: Embernek fia! minden beszédimet, amelyeket szólok néked, vedd szívedbe, és füleiddel halld meg. És eredj, menj el a foglyokhoz, a te néped fiaihoz, és szólj és mondjad nékik: Így szól az Úr Isten, vagy hallják vagy nem." Ezék. 3:8-11.
Péntek, December 8.
További Tanulmányozásra
Krisztus idejében az ihletet kételkedők támadták mind a hírnököket, mind az akkori üzeneteiket. Egyrészt Keresztelő Jánosban találtak hibát, mert az étrendje vadmézből és sáskákból állt (Mt 3:4). Mivel "nem jött el sem enni, sem inni,... azt mondják: "Ördög van benne". Máté 11:18. Másrészt, mivel Krisztus "evés és ivás közben jött", azzal vádolták, hogy "falánk és borivó ember, a vámszedők és bűnösök barátja" (Mt 11,19). Tagadva, hogy Őt Isten küldte, gúnyosan megkérdezték tőle: "Milyen hatalommal teszed ezeket a dolgokat, vagy ki az, aki ezt a hatalmat adta neked?". Lukács 20:2.
És most az Ő egyházának ezekben az utolsó napokban az Ő Lelke kijelenti: "A próféciáknak be kell teljesedniük. Az Úr azt mondja: "Íme, elküldöm nektek Illés prófétát, mielőtt eljön az Úr nagy és rettenetes napja. Valakinek Illés szellemében és erejében kell eljönnie, és amikor megjelenik, az emberek azt mondhatják: 'Túl komolyan veszed, nem a megfelelő módon értelmezed az Írásokat. Hadd mondjam meg, hogyan tanítsd az üzenetedet."" – Bizonyságtételek Prédikátoroknak, 475. o.
Azoknak, akik kételkednek abban, hogy az üzenet nem tartalmazhat mást, csak igazságot, jön a figyelmeztetés: "Isten és Sátán soha nem működnek együtt. A bizonyságtételek vagy Isten, vagy a Sátán pecsétjét viselik. A jó fa nem teremhet romlott gyümölcsöt....." - Tanúságtételek, 5. kötet, 98. o. "Mi hiszünk a látomásoknak" - mondják az ihlet-kételkedők - "de White nővér, amikor megírta őket, a saját szavait tette bele, és mi annak a résznek hiszünk, amelyikről úgy gondoljuk, hogy Istentől való, a másikra pedig nem figyelünk." - Bizonyságtételek, 1. kötet, 234. o.