Jézus kihallgatása és keresztre feszítése
12. lecke, 3. negyedév, 2024. szeptember 14-20.
Ossza meg ezt a leckét
Szombat délután, szeptember 14.
Emlékszöveg:
„És kilenc órakor fennszóval kiálta Jézus mondván: Elói, Elói! Lamma Sabaktáni? ami megmagyarázva annyi, mint: Én Istenem, én Istenem! miért hagyál el engemet?” Márk 15:34
„A Megváltó nem zúgolódott panaszra. Arca nyugodt és derűs maradt, de nagy verejtékcseppek álltak homlokán..... Miközben a katonák félelmetes munkájukat végezték, Jézus így imádkozott ellenségeiért: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” .... .... CSA 37.4
„Krisztusnak ez az imája ellenségeiért az egész világot átölelte. Magába foglalt minden bűnöst, aki élt vagy élni fog, a világ kezdetétől az idők végezetéig. Mindenkin nyugszik a bűn, hogy keresztre feszítette Isten Fiát. Mindenkinek szabadon felajánlotta a bocsánatot. „Aki akarja”, békességet nyerhet Istennel, és örökli az örök életet. CSA 37.5
„Amint Jézust a keresztre szegezték, erős emberek felemelték, és nagy erőszakkal a számára előkészített helyre lökték. Ez a leghevesebb kínokat okozta Isten Fiának. Pilátus ezután héber, görög és latin nyelven feliratot írt, és azt a keresztre, Jézus feje fölé helyezte. Ez állt rajta: „A názáreti Jézus, a zsidók királya.” ..... CSA 37.6
„Isten gondviselése szerint az volt a célja, hogy gondolkodásra és a Szentírás vizsgálatára ébresszen. A hely, ahol Krisztust keresztre feszítették, közel volt a városhoz. Minden országból emberek ezrei voltak akkor Jeruzsálemben, és a felirat, amely a názáreti Jézust a Messiásnak nyilvánította, a figyelmükbe kellett, hogy jusson. Ez egy élő igazság volt, amelyet egy olyan kéz írt át, amelyet Isten vezetett....” CSA 37.7
Vasárnap, Szeptember 15
Te vagy a zsidók királya?
Olvassuk el a Márk 15:1-15-öt. Milyen ironikus helyzet fordul itt elő?
Pilátus nem volt igazságos és lelkiismeretes bíró; és erkölcsi erő tekintetében is elég gyenge ember volt, mégis megtagadta kérésüket. Nem volt hajlandó elítélni Jézust, amíg nem sorolják fel a vádakat ellene. JE 630.3
A papok kényszerhelyzetben voltak. Látták, hogy el kell rejteniük képmutatásukat. Nem szabad megengedniük, hogy úgy tűnjék fel, mintha Krisztust vallási alapon, vallási okokból tartóztatták volna le. Ha okként valami ilyennel hozakodtak volna elő, akkor eljárásaikat Pilátus nem találta volna fontosaknak és egyáltalán reá tartozóknak. Azt a látszatot kell kelteniük, hogy Jézus a törvény és a rend ellen munkálkodott. Így azután politikai bűnözőként lehetne elítélni. Lázadások és felkelések a római kormányzat ellen állandóan felütötték a fejüket a zsidók között. Ezekkel a lázongásokkal a rómaiak nagyon szigorúan foglalkoztak és a legkegyetlenebb módon végezték ki azokat, akik valamely lázadásban részt vettek. Állandóan résen voltak, hogy minden olyan megmozdulást azonnal elnyomhassanak, ami komolyabb lázadás kitöréséhez vezethetne. JE 630.4
Csak néhány nappal ezelőtt a farizeusok ezzel a kérdéssel próbálták csapdába csalni Jézust: “Szabad-e nekünk adót fizetnünk a császárnak, vagy nem?” (Lk 20:22). Krisztus azonban leleplezte képmutatásukat. Azok a rómaiak, akik jelen voltak ennél a beszélgetésnél, a Jézus ellen összeesküvést szövők teljes kudarcát láthatták Jézus válasza nyomán: “Adjátok meg azért, ami a császáré, a császárnak és ami az Istené, az Istennek” (Lk 20:25). JE 630.5
A papok most azt gondolták, hogy úgy tüntetik fel a dolgot, mintha Jézus ez alkalommal azt tanította volna, amit reméltek, hogy majd tanít. Legnagyobb zavarodottságukban és végső szükségükben hamis tanúkat hívtak segítségül, akik “kezdék őt vádolni, mondván: Úgy találtuk, hogy ez a népet, félrevezeti és tiltja a császár adójának fizetését, mivelhogy ő magát ama király Krisztusnak mondja” (Lk 23:2). Három vád és mind a három minden alap nélkül. A papok tudták ezt, de hajlandók voltak a hamis tanúvallomásra, csakhogy elérhessék céljukat. JE 631.1
Pilátus átlátott szándékukon. Nem hitte el, hogy a fogoly összeesküvést szőtt a kormányzat ellen. Szelíd és alázatos megjelenése egyáltalán nem volt összhangban ezzel a váddal. Pilátusnak az volt a meggyőződése, hogy itt egy aljas összeesküvést szerveztek egy ártatlan ember megsemmisítésére, aki útjában állt a zsidó főembereknek. Pilátus odafordult Jézushoz és megkérdezte Tőle: “Te vagy-e a zsidók királya?” Jézus pedig így válaszolt: “Te mondod” (Mt 27:11). Mikor ezt mondotta, arckifejezése megvilágosodott, mintha a napsugár csillant volna meg rajta. JE 631.2
Mikor Krisztus válaszát hallották, Kajafás és azok, akik vele voltak, felszólították Pilátust, hogy tanúsítsa ő is. Jézus elismerte annak a bűnnek az elkövetését, amellyel vádolták Őt. A papok, az írástudók és a főemberek hangos kiáltozással azt követelték Pilátustól, hogy ítélje halálra Jézust: Ezt a kiáltozást a csőcselék is átvette és a lárma fülsiketítő volt. Pilátus összezavarodott. Mikor azt látta, hogy Jézus nem adott semmiféle választ vádolóinak, megkérdezte Jézustól: “Semmit nem felelsz-e? Ímé, mennyi tanúbizonyságot szólnak ellened! Jézus pedig semmit sem felele” (Mk 15:4-5). JE 631.3
Hétfő, Szeptember 16
Üdvözlégy, zsidók királya!
Olvassátok el a Márk 15:15-20-at. Mit tettek a katonák Jézussal, és mi a jelentősége?
Jézust, aki elalélt a fáradságtól és a testét borító sebektől, levitték a tornácról és az emberek szeme láttára megkorbácsolták. “A vitézek pedig elvivék őt az udvar belső részébe, ami az őrház; és összehívák az egész csapatot. És bíborba öltözteték őt és tövisből font koszorút tevének a fejére, és elkezdék őt köszönteni: Üdvözlégy, zsidók királya! És verik vala a fejét nádszállal és köpdösik vala őt és térdet hajtva tisztelik vala őt” (Mk 15:16-19). Alkalmilag néhányan gonosz kézzel hirtelen elkapták a kezébe tett nádszálat és megcsapdosták vele a homlokára tett töviskoronát, hogy a tövisek beleszúródjanak a homlokába, aminek következtében a vér lecsurgott az arcára és a szakállára. JE 640.5
Csodáljátok, ó mennyek, és döbbenj meg, ó föld! Szemléld az elnyomót és az elnyomottat! Az őrjöngő tömeg körülfogta a világ Üdvözítőjét. A csúfolódó és gúnyoló szavak összevegyültek az istenkáromlás közönséges szavaival. Az érzéketlen csőcselék Krisztus alacsony származására és alázatos életére tett gúnyos megjegyzéseket. Nevetségessé tették azt az állítását, amellyel magának igényelte az Isten Fia címet. A közönséges tréfálkozás és a sértően gúnyos szavak szájról szájra jártak. A kegyetlen csőcseléket Sátán vezette az Üdvözítővel szemben tanúsított viselkedésében. Sátán célja az volt, hogy kiváltsa Krisztusból a megtorlást, a bosszút, s ha lehetséges, rávegye arra, hogy valamiféle csodatettel szabadítsa ki magát, és így megsemmisítse a megváltás tervét. Egyetlen folt támadjon csak Krisztus emberi életén, emberi lényének egyetlen kudarca következzék csak be, Isten Báránya csak tökéletlen áldozat és az emberi nemzedék és a világ megváltása meghiúsulna. Krisztus azonban, Aki egyetlen parancsszavával mennyei seregeket rendelhetett volna saját védelmére — aki rémületbe kergethette volna a csőcseléket és eltávolíthatta volna szeme elől isteni fensége felvillantásával, — tökéletes higgadtsággal viselte el a legbrutálisabb sértéseket és erőszakosságot is. JE 641.1
Krisztus ellenségei csodát követeltek istensége bizonyítékaként. Sokkal nagyobb bizonyítékban lett részük, mint amekkorát kerestek. Amiképpen Krisztus kínzóit kegyetlenségük az emberiesség szintje alá, a Sátán hasonlatosságára aljasította le, úgy Krisztust szelídsége és türelme az emberi nemzetség fölé emelte fel, és bebizonyította Istennel való rokonságát. Felmagasztalásának a záloga a megalázkodása volt. Kínszenvedésének a vércseppjei, amelyek homlokának a sebeiből lecsurogtak arcára és szakállára annak a zálogai, biztosítékai voltak, hogy Ő a mi nagy főpapunk. Aki az “örömnek olajával felkenetett” (Zsid 1:9). JE 641.2
Mikor Pilátus átadta Jézust megkorbácsolásra és kigúnyolásra, azt gondolta, hogy ez majd felkelti a sokaság szánalmát Iránta. Azt remélte, hogy végül is ez a büntetés elég volt a számára. Azt hitte, hogy ezzel még a papok is megelégszenek minden rosszindulatuk ellenére. A zsidók azonban éles felfogóképességükkel Pilátus gyengeségének a jelét látták meg abban, hogy így büntetett meg egy embert, akit ártatlannak jelentett ki. Tudták, hogy Pilátus megpróbálta megmenteni a fogoly életét, és ezért még erősebben elhatározták, hogy minden áron megakadályozzák szabadon bocsátását, mert Jézusnak nem szabad megmenekülnie. Pilátus csak azért korbácsoltatta meg Krisztust, mert el akarta nyerni a tetszésüket, és ki akarta elégíteni őket — gondolták -, most azért minden erőnkkel célunk elérésére, a halálos ítélet kikényszerítésére kell törekednünk, amit végül sikerül is majd elérnünk. JE 642.1
Pilátus most elküldött Barabbásért, hogy hozzák be az udvarba. Azután egymás mellé állíttatta a két foglyot. Majd rámutatott az Üdvözítőre és komoly, kérlelő hangon ezt mondta: “Ímhol az ember!” “Ímé kihozom őt nektek, hogy értsétek meg, hogy nem találok benne semmi bűnt” (Jn 19:4-5). JE 642.2
Isten Fia ott állt, az a palást volt rajta, amelyet kigúnyolása céljából adtak rá, és töviskorona volt a fején. Derékig levetkőztették. Hátán láthatóvá lettek a korbácsolás nyomai, a hosszú, kegyetlen csíkok, amelyekből patakban folyt a vér. Arca vérfoltos volt, és magán hordozta a kimerültség és a fájdalom jeleit, de még sohasem látszott olyan szépnek, mint éppen most. Az Üdvözítő ábrázatát semmi sem tudta elcsúfítani ellenségei szeme előtt. Arcának minden vonása jóindulatot, alázatosságot és irgalmat sugárzott kegyetlen ellenségei iránt. Magatartásában nem volt gyengeség, hanem a hosszú szenvedés elhordozásának az ereje és a méltósága sugárzott belőle. Ennek szembetűnő ellentéte volt a mellette álló fogoly. Barabbás ábrázatának minden vonása egy megkeményedett szívű gonosztevőre emlékeztetett; mert valójában az is volt. Ezt a különbséget a két fogoly között mindenki, aki ott volt, észrevette. A nézők közül néhányan sírtak. Mikor Jézusra tekintettek, szívük megtelt iránta való részvéttel. Még a papok és a főemberek is meggyőződtek arról, hogy Jézus magatartása teljesen megfelelt isteni igényének. JE 642.3
Azok a római katonák, akik körülvették Krisztust, nem voltak mindnyájan megkeményedett szívű emberek. Néhányan közülük belenéztek Jézus arcába és keresték a bizonyítékot arra, hogy valóban az a gonosztevő és veszedelmes ember volt-e, akinek sokan mondták. Többször megfordultak, és megvetően néztek Barabbásra. Nem volt szükségük mély emberismeretre, hogy átlássanak rajta. Azután Krisztus felé fordultak, aki vád alatt állott. A mély szánalom érzésével tekintettek az isteni Szenvedőre. Krisztus csendes engedelmessége belevéste elméjükbe ezt a jelenetet, amelyet soha többé nem tudtak onnan kitörölni, amíg vagy el nem ismerték Őt Krisztusként, vagy el nem vetették Őt, és ezzel el nem döntötték saját sorsukat. JE 643.1
Kedd, Szeptember 17
A keresztre feszítés
Olvassátok el a Márk 15:21-38-at. Milyen szörnyű és fájdalmas irónia jelenik meg ezekben a szakaszokban?
Amikor Jézus kilépett a helytartó udvarának kapuján, összezúzott és vérző vállaira tették azt a keresztet, amelyet Barabbás számára készítettek. Ugyanekkor Jézussal együtt Barabbás két társának is el kellett szenvednie a halált, és ezért az ő vállaikra is keresztet raktak. Ez a teher túl nehéz volt a legyengült és szenvedő Üdvözítőnk számára. JE 649.4
Az Üdvözítőt követő tömeg látta erőtlen, tántorgó lépteit, de semmi szánalmat nem tanúsítottak iránta. Sőt kigúnyolták és ócsárolták, mert nem tudta cipelni a nehéz keresztet... Zavarban voltak, mert nem tudták eldönteni, hogyan találjanak valakit, aki továbbvinné Jézus helyett a megalázó terhet... Még a Jézust követő csőcselékből sem alázkodott meg senki annyira, hogy hordozza a keresztet. JE 650.2
Ekkor egy idegen, név szerint czirénei Simon, vidékről jövet összetalálkozott a tömeggel. Hallotta a sokasághoz tartozók gúnyolódó és gyalázkodó beszédét. Hallotta a megvetően ismételt felszólítást: Helyet a zsidók királyának! Megállt és megdöbbenve szemlélte ezt a jelenetet. Mivel pedig szánakozást tanúsított, megragadták és a keresztet vállaira helyezték.JE 650.3
Simon hallott már Jézusról. Fiai hittek az Üdvözítőben. Ő maga azonban nem tartozott Jézus tanítványai közé. A kereszt Golgotára vitele mégis áldás lett számára. Élete végéig hálás volt ezért az isteni gondviselésért, amely arra indította, hogy Krisztus keresztjét önként felvegye, és ettől kezdve mindig örvendezéssel állt annak terhe alá. JE 650.4
Miután megérkeztek a kivégzés helyére, a foglyokat a kínzó eszközökhöz, a keresztfákhoz kötözték. A két tolvaj dulakodott azokkal, akik felhelyezték őket a keresztre. Jézus azonban semmi ellenállást nem fejtett ki JE 652.2
Amikor Jézust felszegezték a keresztre, erős emberek felemelték a fát, és erőszakosan belökték az előre elkészített gödörbe. Ez az eljárás kimondhatatlanul nagy szenvedést okozott Isten Fiának. JE 653.3
Ez a sűrű sötétség elrejtette Isten jelenlétét. Isten tette sátorává a sötétséget, és ez a sötétség eltakarta dicsőségét az emberek szemei elől. Isten és szent angyalai a kereszt mellett voltak. Az Atya Fiával volt. Jelenlétét mégsem nyilvánította ki. Ha dicsősége elővillant volna a felhőből, akkor minden emberi szemtanú megsemmisült volna. Ebben a félelmetes órában az Atya nem vigasztalta meg jelenlétével Krisztust. Jézus egyedül taposta a szőlőprést, és az emberek közül senki sem volt Vele. JE 661.3
A sűrű sötétségben Isten eltakarta Fia utolsó emberi lelki gyötrelmét. Mindazok, akik látták Krisztust szenvedései közepette, meggyőződtek istenségéről. Azok, akik csak egyszer is látták Krisztus tekintetét, sohasem felejtették azt el. Amiként Kain arca kifejezte a gyilkosnak a bűnét, úgy Krisztus ábrázata nyilvánvalóvá tette az ártatlanságot, a tisztaságot, a jóakaratot, egyszóval az istenképűséget. Vádolói azonban nem figyeltek erre a mennyei tanúbizonyságra. A haláltusa hosszú óráin át bámult Krisztusra a gúnyolódó sokaság. Most Isten köpönyege irgalmasan eltakarta Krisztust nézői elől. JE 661.4
A szemlélők csendben vártak a félelmetes jelenet végére. A nap kisütött, de a keresztet továbbra is beburkolta a sötétség. A papok és a főemberek Jeruzsálem felé tekintgettek; és íme, a sűrű felhők rátelepedtek a városra és Júda síkságaira. Az Igazságosság Napja, a Világ Világossága visszavonta sugarait az egykor kegyelt Jeruzsálem városától. Isten haragjának cikázó villámai a pusztulásra ítélt városra irányultak. JE 663.2
A sötét homály hirtelen felemelkedett a keresztről, és érthető, tiszta, — a trombita hangjához hasonló hangon — amely úgy tűnt, hogy az egész teremtett világmindenségen áthangzott, Jézus így kiáltott fel: “ELVÉGEZTETETT!” (Jn 10:30) “ATYÁM, A TE KEZEDBE TESZEM LE AZ ÉN LELKEMET” (Lk 23:46). Fényesség vette körül a keresztet, és az Üdvözítő arca a nap fényéhez hasonló dicsőséggel ragyogott fel. Krisztus azután lehajtotta fejét a mellére, és meghalt. JE 663.3
Szerda, Szeptember 18
Istentől elhagyottan
Olvassátok el a Márk 15:33-41-et. Melyek Jézus egyetlen szavai a kereszten Márk evangéliumában? Mit jelent Krisztus halála végső soron mindannyiunk számára?
Mikor a sötétség felszállt Krisztus lesújtott lelkéről, akkor újra feléledt Benne a testi szenvedés érzete. Azt mondotta: “Szomjúhozom” (Jn 19:28). Egyik római katonát annyira megérintette a szánalom, mikor Krisztus kicserepesedett ajakira tekintett, hogy egy spongyát tűzött fel egy izsópnádra és miután bemártotta azt egy ecettel megtöltött edénybe, felnyújtotta Jézusnak. A papok azonban gúnyolódtak Jézus haláltusáján. Mikor sötétség burkolta be a földet, félelemmel teltek meg. Mikor pedig alábbhagyott ez a félelmük, visszatért a rettegésük, hogy Jézus mégis megszabadulhat tőlük. Jézus szavait: “Éli, Éli! Láma sabaktáni?” (Mt 27:46) tévesen magyarázták. Keserű megvetéssel és gúnyolódással azt mondották: “Illyést hívja ez” (Mt 27:47). Az utolsó alkalmat sem ragadták meg Jézus szenvedéseinek a csökkentésére. Érzéketlenül azt mondották: “Hagyd el, lássuk, eljő-e Illyés, hogy megszabadítsa őt?” (Mt 27:49) JE 662.3
Isten makulátlanul tiszta Fia a kereszten függött. Testét korbácsütésekkel szaggatták össze. Azokat a kezeket, amelyeket olyan gyakran áldásra nyújtott ki, fagerendákhoz szegezték. Azokat a lábakat, amelyek fáradhatatlanok voltak a szeretet szolgálatainak a végzésében, nagy szeggel verték át és szegezték a kereszthez. A királyi fejet össze-vissza szurkálták a töviskorona tövisei. A reszkető ajkak jajkiáltásra formálódtak. Krisztus mindezeket eltűrte — a vércseppeket, amelyek lehullottak fejéről és lefolytak kezeiről, lábairól; a haláltusát, amely eltorzította testének alakját; és a kifejezhetetlen lelki kínszenvedést, amit akkor érzett, mikor Atyja elrejtette előle orcáját. Ezek pedig mind azt mondják az emberi nemzetség minden egyes gyermekének: éretted történt, hogy Isten Fia hozzájárult a bűn ezen terhének az elhordozásához. Éretted döntötte meg a halál uralmát, és tárta fel ismét előtted a paradicsom kapuit Az, Aki lecsendesítette a tenger vad hullámait és járt a tajtékos hullámokon; Aki megremegtette az ördögöket és száműzte a betegségeket; Aki megnyitotta a vakok szemeit, és életre keltette a halottakat, és Aki áldozatként adta oda magát a kereszten, mert szeretett téged. Krisztus, a bűnök elhordozója, eltűrte az isteni igazság haragját, és éretted Maga lett bűnné. “Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette érettünk” (2Kor 5:21). JE 663.1
A szörnyű sötétség közepette, Istentől nyilvánvalóan elhagyatva, Krisztus az emberi jaj poharát fenékig kiürítette. Azokban a félelmetes órákban arra a Neki korábban adott ígéretre támaszkodott, hogy az Atya elfogadja Őt. Krisztus megismerkedett mennyei Atyja jellemével; igazságszolgáltatását, irgalmát és nagy szeretetét is megértette. Hittel megnyugodott Istenben, mert az Ő iránta való engedelmesség mindig örömöt okozott Neki. Mikor alázatos hódolattal és engedelmességgel rábízta magát Istenre, akkor lassanként eltűnt szívéből az az érzés, hogy az Atya elhagyta Őt. Krisztus hit által győzött. JE 664.1
A föld még sohasem volt tanúja ilyen jelenetnek. A sokaság bénultan állt, és lélegzet-visszafojtva, mereven nézett az Üdvözítőre. Ismét sötétség telepedett a földre, és heves mennydörgéshez hasonló érdes moraj hallatszott. Nagy földrengés keletkezett, amely megrázta az egész vidéket. Az emberek halmokba dobálódtak össze. A legvadabb zűrzavar és szörnyülködés következett. A környező hegyekben megrepedtek a sziklák és nagy robajjal zuhantak alá a síkságokra. A sírok felnyíltak és a halottakat kivetették magukból. Úgy látszott, hogy az egész teremtett világ atomjaira hullott szét. A papok, főemberek, katonák, ítéletvégrehajtók és az emberek megnémultak a félelemtől és arcra borulva feküdtek a földön.JE 664.2
Mikor a hangos kiáltás: “Elvégeztetett!” (Jn 19:30) elhangzott Krisztus ajkáról, a papok éppen a templomban végezték szolgálatukat. Ez volt ugyanis az estéli áldozat órája. A Krisztust jelképező bárányt bevitték, hogy levágják. A pap felvette már a jelentőségteljes és szép ruháját, felemelt késsel állott ott, amiként Ábrahám tette egykor, mikor éppen fiát készült feláldozni. Az emberek megdöbbenve figyelték az eseményt. A föld azonban megmozdult, és remegni kezdett, mert maga az Úr közelítette meg az oltárt. Olyan zajjal, mint amit a szövet elrepesztése okoz, a templom belső kárpitját tetejétől az aljáig egy láthatatlan kéz kettétépte, és az emberek sokaságának a tekintete előtt feltárult az a hely, amelyet egyszer Isten töltött be jelenlétével. Ebben a helyiségben, a Szentek Szentjében Isten dicsősége, a Shekinah lakozott. Az irgalom széke fölött Isten itt nyilvánította ki dicsőségét. Senki más soha nem emelhette fel azt a kárpitot, amely elválasztotta a mögötte levő helyiséget a templom többi részétől, csak a főpap. A főpap is csak évente egyszer lépett be ebbe a helyiségbe, hogy elégtételt adjon a nép bűneiért Istennek. Íme azonban ez a kárpit kettéhasadt. A földi szentély legszentebb helye nem volt többé szent. JE 664.3
Mindenütt rémület és zűrzavar uralkodott. A papok azonnal meg akarták ölni az áldozati állatot, erőtelen kezükből azonban kiesett a kés, és a bárány megmenekült. A jelkép és a valóság találkozott Isten Fia halálában. A nagy áldozat megtörtént. JE 665.1
Csütörtök, Szeptember 19
A sírbatétel
Olvassátok el a Márk 15:42-47-et. Mi a jelentősége Arimateai József közbelépésének, különösen azért, mert Jézus összes tanítványa sehol sem volt?
Krisztus halálával megsemmisültek tanítványai reményei. Rátekintettek lecsukódott szemhéjára, lehorgasztott fejére, a vértől összetapadt hajára, átszúrt kezeire és lábaira, és lelki fájdalmuk leírhatatlan volt. Az utolsó pillanatig nem hitték el, hogy Krisztus meghal. Nehezen tudták elhinni, hogy valóban halott volt. A szomorúság annyira elárasztotta őket, hogy nem tudták emlékezetükbe idézni azokat a szavait, amelyekkel megjövendölte nekik ezt. Most semmi vigaszt nem találtak abban, amit előzőleg mondott nekik. Csak a keresztet látták, és a kereszt vérző áldozatát. A jövőt kétségbeesésük és reménytelenségük elsötétítette szemeik előtt. Jézusban való hitük meghalt. Urukat azonban sohasem szerették úgy, mint éppen most. Előzőleg sohasem érezték át annyira jelentőségét és jelenlétének szükséges voltát, mint most. JE 680.4
Krisztus holtteste nagyon drága volt tanítványai számára. Méltó, megtisztelő módon szerették volna eltemetni, de nem tudták, miként végezzék el. Jézust hamisan a római hatalom elleni lázadás bűntettével vádolták meg, és ezért ítélték kereszthalálra. Azok számára, akiket ezért az árulásért ítéltek halálra, különleges, a gonosztevők számára fenntartott temetkezési helyet jelöltek ki. János, a szeretett tanítvány a galileai asszonyokkal együtt a keresztnél maradt. Nem hagyhatták, hogy Uruk holttestével az érzéketlen római katonák foglalkozzanak kénytelen-kelletlen, és egy tisztességtelen sírba temessék el. Ezt azonban nem tudták megakadályozni. A zsidó hatóságoktól semmi kedvezményt nem kaptak, és Pilátusra sem volt semmi befolyásuk. JE 681.1
Ebben a szükséghelyzetben arimathiai József és Nikodémus sietett a tanítványok segítségére. Mindketten tagjai voltak a szanhedrinnek — a főtanácsnak -, és Pilátussal is ismeretségben voltak. Mindketten jómódú és befolyásos emberek voltak. Úgy határoztak, hogy Jézus testének megtisztelő temetésben kell részesülnie. JE 681.2
József merészen elment Pilátushoz, és elkérte tőle Jézus testét. Pilátus most értesült először arról, hogy Jézus valóban meghalt. Ellentmondásos jelentések futottak be hozzá a keresztre feszítést kísérő eseményekről, de Krisztus halálának a hírét szándékosan nem közölték vele. Pilátust, a papok és a főemberek óvták, a tanítványok — Krisztus testéről terjesztett — “félrevezető” beszédeitől. Miután meghallgatta József kérését, és hallott Jézus haláláról, azonnal elküldött a századosért, aki az őrség parancsnoka volt a keresztnél, és tőle is értesült Jézus halálának a bizonyosságáról. Beszámolót is kért tőle a Golgotán lejátszódott eseményekről. A százados jelentése megerősítette azt, amit József elmondott. JE 681.3
Pilátus teljesítette József kérését. Mialatt János Mestere temetése miatt nyugtalankodott, József visszatért, Pilátus Krisztus testére vonatkozó rendeletével. JE 681.4
Nikodémus pedig mirha és áloé nedvek drága keverékét teremtette elő és hozta el (melynek súlya körülbelül harminc kilogramm volt) Krisztus holttestének a bebalzsamozására. A legtekintélyesebbek sem részesülhettek volna nagyobb tiszteletben halálukban egész Jeruzsálemben. A tanítványok elképedtek, mikor azt látták, hogy ezeknek a jómódú főembereknek éppen úgy szívügyük volt uruk temetése, mint nekik. JE 682.1
Sem József, sem Nikodémus nem fogadta el az Üdvözítőt, míg élt. Tudták, hogy egy ilyen lépés kizárta volna őket a szanhedrinből. Azt remélték, hogy befolyásukkal meg tudják Őt oltalmazni a szanhedrin ülésein. Egy ideig úgy látszott, hogy sikerül céljukat elérniük. A papok azonban, amikor észrevették Krisztus iránt tanúsított jóindulatukat, meghiúsították terveiket. Távollétükben ítélték el Jézust, és adták kereszthalálra. Most, hogy Krisztus halott volt, nem rejtették többé véka alá Krisztus iránt érzett szeretetüket. Mialatt a tanítványok féltek nyíltan Krisztus követőinek mutatni magukat, József és Nikodémus bátran a segítségükre siettek. Ezeknek a gazdag és tisztelt embereknek a segítségére nagy szükség volt ezekben az órákban. Meg tudták tenni halott Mesterükért azt, aminek a megtétele lehetetlen volt a szegény tanítványok számára. Jómóduk és befolyásuk nagy mértékben megvédte őket a papok és a főemberek rosszindulatától. JE 682.2
Szelíden és tisztelettudóan saját kezükkel vették le Jézus testét a keresztről. Együttérzésük könnyei kicsordultak szemükből, mikor ránéztek Jézus összezúzott és szétszaggatott testére. Józsefnek volt egy új, sziklába vágott sírboltja. Ezt a maga számára tartotta fenn. Ez a sírbolt a Golgota közelében volt, és ezt most Jézus számára készítette elő. A holttestet a Nikodémus által hozott illatos fűszerekkel együtt gondosan beburkolták egy vászon lepedőbe, és a Megváltót így tették a sírboltba. Ott a három tanítvány kiegyengette Jézus eltorzult végtagjait, és összezúzott kezeit összekulcsolva helyezték élettelen mellére. A galileai asszonyok eljöttek, hogy megnézzék, mindent megtettek-e, amit meg lehetett tenni a szeretett, halott Mesterért. Ekkor látták, hogy egy súlyos követ hengerítettek a sírbolt bejáratához; majd otthagyták az Üdvözítő sírját. Ezek az asszonyok voltak az utolsók a keresztnél, és utolsók Krisztus sírboltjánál. Mialatt az estéli árnyak már kezdtek ráborulni a földre, Mária Magdaléna és a másik Mária ott időzött, ott állt Uruk nyugvóhelye körül. A szomorúságtól könnyeiket ontották Uruk halála miatt. JE 682.3
Visszatérének pedig “és szombaton nyugovának a parancsolat szerint” (Lk 23:57). JE 683.1
Péntek. Szeptember 20
További Tanulmányozásra
Ez a prófécia különösen figyelemreméltó módon teljesedett be Minden sérelem, gyalázat és kegyetlenség, melyet Sátántól felingerelt szívek kigondoltak, mindig Jézus követőit sújtotta. És ismét beteljesedik; mert az érzéki szív mindig ellenségeskedik Isten törvényével és nem akar engedelmeskedni parancsolatainak. A világ ma sem áll szorosabb összhangban Krisztus alapelveivel, mint állott az apostolok idejében. Ugyanaz a gyűlölet, mely a “Feszítsd meg! Feszítsd meg!” kiáltásra szított, ugyanaz a gyűlölet, mely a tanítványok üldözéséhez vezetett, ma is ott izzik az engedetlenség fiaiban. Ugyanaz a lelkület, amely a sötét középkorban férfiakat és nőket börtönre, száműzetésre és halálra ítélt; amely az inkvizíció válogatott kínzásait kieszelte, amely a Szent Bertalan-éj mészárlásait kitervezte és véghezvitte, és amely a smithfieldi tüzeket gyújtotta rosszindulatú erővel működik ma is a meg nem újult szívekben. Az igazság története mindig a jó és a gonosz közötti küzdelem feljegyzése volt. Az evangélium hirdetése e világon mindig ellenállás, veszély, veszteség és szenvedés között haladt előre. AT 57.1