Motiváció és felkészülés a misszióra

Szombat délután, November 4.

November 5, Vasárnap

Továbbadni a jó hírt

"Kora reggel, még mielőtt világos lett volna, a szent asszonyok a sírhoz mentek, édes illatszereket hoztak, hogy megkenjék Jézus testét, amikor íme, látták, hogy a nehéz követ elhengerítették a sír ajtajáról, és Jézus teste nem volt ott. Megsüllyedt a szívük, és attól féltek, hogy ellenségeik elvitték a testet. És íme, két fehér ruhás angyal állt mellettük; az arcuk ragyogott és fénylett. Megértették a szent asszonyok küldetését, és azonnal elmondták nekik, hogy Jézust keresik, de ő nincs ott, feltámadt, és ők láthatták a helyet, ahol fekszik. Azt mondták nekik, hogy menjenek és mondják meg a tanítványainak, hogy előttük megy Galileába. Az asszonyok azonban megrémültek és megdöbbentek. Sietve rohantak a tanítványokhoz, akik gyászoltak, és nem tudtak vigasztalódni, mert az ő Urukat keresztre feszítették; sietve elmondták nekik, amit láttak és hallottak. A tanítványok nem tudták elhinni, hogy feltámadt, de a hírt hozó asszonyokkal együtt sietve a sírhoz rohantak, és megállapították, hogy Jézus valóban nem volt ott. Ott voltak a vászonruhái, de nem tudták elhinni a jó hírt, hogy Jézus feltámadt a halálból. Csodálkozva tértek haza a látottakon, és azon a híradáson is, amelyet az asszonyok hoztak nekik. Mária azonban úgy döntött, hogy a sír körül időzik, gondolkodva azon, amit látott, és elkeseredett a gondolattól, hogy talán becsapták. Úgy érezte, hogy újabb megpróbáltatások várnak rá. Gyásza megújult, és keserves sírásban tört ki. Lehajolt, hogy ismét belenézzen a sírba, és két fehérbe öltözött angyalt látott. Arcuk fényes és ragyogó volt. Az egyik a fejénél ült, a másik a lábánál, ahol Jézus feküdt. Gyengéden beszéltek hozzá, és megkérdezték tőle, miért sír. Ő így felelt: "Elvitték az én Uramat, és nem tudom, hová tették. 1SG 71.2

"És amint elfordult a sírtól, látta, hogy Jézus ott áll mellette, de nem ismerte őt. Jézus gyengéden szólt Máriához, és érdeklődött bánatának oka felől, és megkérdezte tőle, kit keres. Azt hitte, hogy a kertész az, és kérte, hogy ha ő vitte el az ő Urát, mondja meg neki, hová fektette, és ő elviheti. Jézus a maga mennyei hangján szólt hozzá, és így szólt: Mária. Mária ismerte ennek a kedves hangnak a hangját, és gyorsan felelt: Mester! és örömmel és boldogsággal akarta átölelni őt; de Jézus hátrált, és azt mondta: Ne érints meg engem, mert még nem mentem fel az én Atyámhoz; hanem menj el az én testvéreimhez, és mondd nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez. Örömmel sietett a tanítványokhoz az örömhírrel. Jézus gyorsan felment az Atyjához, hogy az ő ajkáról hallja, hogy elfogadta az áldozatot, és hogy mindent jól csinált, és hogy megkapjon az Atyjától minden hatalmat a mennyben és a földön." 1SG 73.1
“And as she turned from the sepulchre, she saw Jesus standing by her; but knew him not. Jesus spoke tenderly to Mary, and inquired the cause of her sorrow, and asked her whom she was seeking. She supposed he was the gardener, and begged of him, if he had borne away her Lord, to tell her where he had laid him, and she would take him away. Jesus spoke to her with his own heavenly voice, and said, Mary. She was acquainted with the tones of that dear voice, and quickly answered, Master! and with joy and gladness was about to embrace him; but Jesus stood back, and said, Touch me not, for I am not yet ascended to my Father; but go to my brethren and say unto them, I ascend unto my Father, and your Father, and to my God, and your God. Joyfully she hastened to the disciples with the good news. Jesus quickly ascended up to his Father to hear from his lips that he accepted the sacrifice, and that he had done all things well, and to receive all power in heaven, and upon earth, from his Father.” 1SG 73.1

Kedd, November 7.

Várakozás és a misszió

"A tanítványok nagyon szerették volna megtudni, hogy pontosan mikor lesz Isten országának kinyilatkoztatása; Jézus azonban azt mondja nekik, hogy nem ismerhetik az időket és az időket, mert az Atya még nem nyilatkoztatta ki őket. Nem az volt a legfontosabb számukra, hogy megértsék, mikorra kell helyreállítani az Isten országát. A Mestert követve, imádkozva, várakozva, figyelve és munkálkodva kellett találniuk. Krisztus jellemét kellett képviselniük a világ számára. Ami a tanítványok idejében elengedhetetlen volt a sikeres keresztény tapasztalathoz, az napjainkban is lényeges. "Ő pedig így szólt hozzájuk: Nem a ti dolgotok, hogy megismerjétek az időket és az időket, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. De ti erőt kaptok majd, miután a Szentlélek eljött rátok." És miután a Szentlélek eljött rájuk, mit kellett tenniük? "Ti pedig tanúim lesztek nekem Jeruzsálemben és egész Júdeában és Szamáriában és a föld végső határáig" (ApCsel 1:7, 8). 1SM 185.2

"Ez az a munka, amelyben nekünk is részt kell vennünk. Ahelyett, hogy valamilyen különleges izgalmi időszak várakozásában élnénk, bölcsen ki kell használnunk a jelenlegi lehetőségeket, és meg kell tennünk azt, amit meg kell tenni, hogy a lelkek üdvözülhessenek. Ahelyett, hogy elménk erejét kimerítenénk a spekulációkban azokkal az időkkel és évszakokkal kapcsolatban, amelyeket az Úr a saját hatalmába helyezett, és az emberektől visszatartott, át kell adnunk magunkat a Szentlélek irányításának, hogy a jelenbeli feladatokat végezzük, hogy az élet kenyerét emberi véleményekkel hamisítatlanul adjuk az igazságért pusztuló lelkeknek". 1SM 186.1

"Isten a mi Atyánk, aki szeret és gondoskodik rólunk, mint gyermekeiről; Ő a világmindenség nagy királya is. Az Ő országának érdekei a mi érdekeink is, és nekünk annak építésén kell munkálkodnunk. MB 107.2

"Krisztus tanítványai az Ő dicsőséges országának azonnali eljövetelét várták, de amikor ezt az imát adta nekik, Jézus azt tanította, hogy az ország akkor még nem fog létrejönni. Az eljöveteléért kellett imádkozniuk, mint egy még jövőbeli eseményért. Ez a kérés azonban biztosítékot is jelentett számukra. Noha az ország eljövetelét nem az ő idejükben kellett meglátniuk, az a tény, hogy Jézus arra kérte őket, hogy imádkozzanak érte, bizonyíték arra, hogy Isten saját idejében biztosan el fog jönni". MB 107.3

Szerda, November 8.

"Keresztfára szegezve megöltétek"

Soha korábban a csodatétel, különösen a nyelveken szólás és a gyógyítás tanát nem izgatták, sürgették és gyakorolták olyan sokféleképpen, mint manapság a kereszténységben. Mégis, soha nem voltak nagyobb kétségek a megnyilvánulások valódiságát illetően. És amikor szembekerülnek e csodák agitátoraival, azok, akik nem hisznek bennük, nem fogadják el őket, és nem rendelkeznek a hatalmukkal, szinte bármit és bármihez folyamodnak, ami csak eszükbe jut, hogy megpróbálják ellensúlyozni a jelenségeket és vigasztalni magukat a korlátozott szellemi eredményeikkel. Az Inspirációnak az a célja, hogy eloszlassa a füstöt, amely e két ellenséges keresztény tábor közötti tüzes vitából származik, és hogy felfedje az igazságot a témában, amelyet a főellenség oly teljesen elfedett, ez a jelen írás.

Az egész téma helyes megértéséhez alapvető fontosságú az az alapvető tény, hogy pünkösd napján a tanítványok valóban az akkor jelenlévő nép minden nyelvén beszéltek.

Ettől a sarkalatos ponttól senki sem térhet el, és mégis hihet a feljegyzésnek, vagy ismerheti a benne foglalt igazságot:

„És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniok. Lakoznak vala pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak. Minekutána pedig ez a zúgás lőn, egybegyűle a sokaság és megzavarodék, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá őket szólni. Álmélkodnak pedig mindnyájan és csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Nemde nem Galileusok-é ezek mindnyájan, akik szólnak? Mimódon halljuk hát őket, kiki közülünk a saját nyelvén, amelyben születtünk? Párthusok és médek és elámiták, és kik lakozunk Mesopotámiában, Júdeában és Kappadóciában, Pontusban és Ázsiában, Frigiában és Pamfiliában, Égyiptomban és Libiának tartományiban, mely Ciréne mellett van, és a római jövevények, mind zsidók, mind prozelitusok, Krétaiak és arabok, halljuk amint szólják a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos dolgait." ApCsel 2:1-11.

Bár ezt a témát viták zavarják, mégis kiemelkedik belőle az a vitathatatlan tény, hogy - bárki állításától függetlenül - a csodatevő tanítványok elmúlása óta egyetlen más népszekta sem rendelkezett azzal az ajándékkal, amelyet mind a 120-an megkaptak pünkösdkor. Ezért az egyértelmű igazság az, hogy ez az ajándék később úgyszólván felemelte szárnyait, és eltávozott az emberek közül, éppúgy, mint maguk a tanítványok, és hogy azóta a nap óta soha nem nyilvánult meg újra.

Ha valaki vitatná ezt az állítást, akkor annak hiteltelenné tételéhez csak annyi szükséges, hogy vagy kinyissa a száját, és beszéljen mindannyiunk mai nyelvén, ahogyan az apostolok is beszéltek az emberek nyelvén az ő idejükben, vagy pedig történelmi feljegyzéseket mutasson be az azóta történt ilyen megnyilvánulásról. De ha továbbra sincs ilyen bizonyíték, akkor mi van? Meg fog-e valaha is újra megnyilvánulni ez az ajándék? Ha igen, mikor? Miért nem most?

Ahhoz, hogy e kérdésekre kielégítő választ adhassunk, először is meg kell vizsgálnunk azokat a feltételeket, amelyek mellett Krisztus korai tanítványai megkapták a csodák ajándékát, mert csak hasonló feltételek mellett lehet hasonló eredményeket elérni. Először is, emlékezzünk arra, hogy a tanítványok mindegyike, mielőtt megkapta volna az ajándékot, egyöntetűen összejött (ApCsel 2,1). A pünkösd előtt azonban féltékenyek voltak egymásra, és arra törekedtek, hogy felülmúlják egymást pozícióban, tekintélyben és minden másban. A kereszténység ma még rosszabb helyzetben van; valójában rosszabb helyzetben van, mint bármikor máskor. Soha nem volt még ilyen vita, ilyen veszekedés, ilyen vádaskodás és kárhoztatás, amikor megpróbálták magukat felmagasztalni és a másikat lealacsonyítani. Ez különösen nem arra vonatkozik, hogy az egyik szekta nem ért egyet a másikkal, mert mindenki tudja, hogy ha nem lennének különbségek, nem lennének szekták. Inkább az a tény ad különös aggodalomra okot, hogy egy szektán belül is alig van két egyén, akik a tanítás és a gyakorlat minden pontján egyetértenek. És amellett, hogy mindenféle nézeteltérés, megosztottság és bigottság tombol, a kereszténység minden felekezete ráadásul minden más szellemi betegségtől is át van lőve. És ki tagadhatná ezt?

Az Úr már jóval e szomorú állapotok kialakulása előtt előre figyelmeztetett arra, hogy az emberek elalszanak, és hagyják, hogy az ördög elvetesse "kévéit" a "búza" közé (Mt 13:25, 28). Hogy meddig? - "Az aratásig". És "az aratás idején", mondja az Úr, "azt mondom majd az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, és kössétek kévékbe, hogy megégessétek; a búzát pedig takarítsátok az én csűrömbe." Máté 13:30.

Mivel tehát szigorúan biblikus, hogy Isten nem fogja a csodák ajándékát más népnek adni, mint azoknak, akik csoportként egyezségre jutnak, akik "szemtől szembe" (Ézs 52,8) jönnek, és mivel a Lélek most nem tudja ezt az egységet és összhangot megvalósítani, amíg a parlagfű keveredik a búzával, ezért mindenki megbékélhet azzal a nevelő és megváltó fegyelemmel, hogy az "aratásig" - a parlagfű, a diszharmonikus vagy hamis parlagfű kitisztításáig - várjon az Úrra. Azok, akik nem akarnak várni, hanem türelmetlenek, hogy már most birtokba vehessék a csodákra képes hatalmat, hamis ajándékkal fogják magukat becsapni. Elszántan arra, hogy a csodatevő hatalom ajándékát birtokolják, amelyet épp most ünnepelnek, ahelyett, hogy az aratás siettetésére rendelkezésre bocsátott ajándékokat birtokolnák, megelégszenek a hamisítványokkal, amelyek éppen aktuálisak, ahogyan a fáraó is megelégedett a hamis kígyókkal, amelyeket nagy emberei hoztak ki Mózes kígyói ellen (2Mózes 7:10-12). Ha ezek a mai hamisított csodatevők és csodavadászok nem térnek meg ebből az ostobaságból, akkor meg kell fizetniük a büntetést, amiért bolondot játszottak.

Mi tehát az igazság ezzel az ajándékkal kapcsolatban? Úgy kell-e értenünk, hogy nélküle az evangéliumi munka lezárul? Az ihlet nem hallgatja el ezt a kérdést, hanem, mint látni fogjuk, világossá teszi, hogy az evangéliumi munka soha nem zárul le, "az aratás" soha nem lesz begyűjtve, a csodák ajándékának világméretű megnyilvánulása nélkül, beleértve a nyelveken szólás ajándékát is.

De - mondhatod -, ha nem az emberek, hanem az angyalok választják el a jót a rossztól, és így fejezik be az "aratást", akkor mi haszna és haszna lesz az ajándéknak az emberiség számára, ha ezután már nincs több lélek, akit megmenthetnének? Éppen itt, az út e felhős pontján van szüksége az egyháznak világosságra, hogy ne merüljön vakon előre, és ne tévedjen el az előttünk álló sűrű sötétségben.

Ahhoz, hogy a teljes fénysugárba kerüljünk, először is szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy a pünkösd előtti aratás egy önmagát megtévesztő egyházban, a zsidóban történt; és a maga Krisztus által kinyilvánított csodatevő hatalom révén hozta meg a 120 tanítványt, a feltámadottak első gyümölcsét. Míg a pünkösd utáni aratás a nemzetek között zajlott; és a Lélekkel beteljesedett 120 tanítvány által megnyilvánuló csodatevő erő révén a kereszténységhez megtérők megszámlálhatatlan sokaságát hozta (ApCsel 2:41, 47), a feltámadandók második gyümölcsét.

Most pedig összefoglalva a pünkösd előtti típusokat: (1) az első gyümölcsök meg voltak számlálva; (2) kizárólag magából az egyházból származtak; (3) az akkori csodákat maga Krisztus tette.

Most pedig a pünkösd utáni típusokra térve: (1) a második gyümölcsök nem voltak megszámlálva; (2) a nemzetekből jöttek; (3) az akkori csodákat a megszámláltak (a 120-ak), az első gyümölcsök tették.

Ennek megfelelően az antitipikus pünkösd előtti aratás egy önmagát megtévesztő egyházban, a laodíceaiakban, "Isten házában" történik; és a csodatevő hatalom révén, amelyet maga a Mennyország nyilvánított ki az angyalokban (Mt 13,39), ez adja a 144 000-et, azoknak az első gyümölcsét, akik soha nem halnak meg. Míg az antitipikus pünkösd utáni aratás a nemzetek között zajlik; és a Lélekkel telt 144 000 által megnyilvánuló csodatevő hatalom által, a Lélek által betöltött 144 000 által, ez hozza meg a nagy sokaságot, amelyet senki sem tud megszámlálni (Jel 7:9), a második gyümölcsöt, azokét, akik soha nem halnak meg. 

Péntek, November 10.

További tanulmányozásra

 "Krisztus igazságosságának fegyverzetébe öltözve az egyháznak be kell lépnie a végső összecsapásba. 'Szép, mint a hold, tiszta, mint a nap, és félelmetes, mint egy zászlós sereg', ki kell vonulnia az egész világba, hódítva és hódítandó." - Próféták és királyok, 725. o.

"A fény és az igazságosság teljes páncélzatába öltözve, belép a végső összecsapásba. A salak, az értéktelen anyag elenyészik, és az igazság befolyása tanúságot tesz a világnak megszentelő, nemesítő jellegéről." - Tanúságtételek a lelkészeknek, 17-18. o.

"Ezért kapuid állandóan nyitva lesznek, nem záródnak be sem nappal, sem éjjel, hogy az emberek hozzád hozzák a pogányok seregeit, és hogy királyaikat hozzák. Mert az a nemzet és királyság, amelyik nem akar neked szolgálni, elpusztul, igen, azok a nemzetek teljesen elpusztulnak." Ézs. 60:11, 12.

Az ezekben a szakaszokban leírt egyház nyilvánvalóan nem a laodiceai állapotában lévő egyház - "sem hideg, sem forró", és hamarosan ki lesz köpve (Jel 3:16)...