Jézus Megnyitja Az Utat A Kárpiton Át
10. Lecke, 1. Negyedév Február 26-Március 4, 2022
Ossza meg ezt a leckét
Szombat délután - Február 26
Emlékszöveg:
“Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk.” Zsid 9:24
„Mennybemenetele után is érezték isteni jelenlétét, telve szeretettel és világossággal. Személyes jelenlét volt ez. Jézus, az Üdvözítő, aki velük beszélt, imádkozott és szívükbe bátorságot és vigaszt öntött, ajkain a béke üzenetével szállott fel tőlük a mennybe. Miközben az angyalok serege kísérte útján, ajkáról e szavakat hallhatták: „Ímé én ti veletek vagyok minden napon, a világ végezetéig.” (Mát. 28:20) Emberi alakjában szállt fel a mennybe. Tudták, hogy Isten trónja előtt áll, mégis Barátjuk és Üdvözítőjük maradt; tudták, hogy részvéte irántuk változatlan, és mindenkor egynek érzi magát a szenvedő emberiséggel. Tudták, hogy érvényesítette Isten előtt vérének érdemeit, amennyiben megsebzett kezeire és lábaira mutatott, emlékeztető jelként arra az árra, amelyet lefizetett megváltottaiért. Ez a gondolat késztette a tanítványokat, hogy Érette gyalázatot is viseljenek. Összeköttetésük szorosabb volt, mint valaha, amikor személyesen velük volt. Ezentúl a bennük lakozó Krisztus világosságát, szeretetét és erejét sugározták szét, úgy, hogy ezt az emberek észrevették és csodálkoztak.” Apostolok Története, 65.1 oldal.
Február - 27 Vasárnap
Jézus az Atya Színe Előtt
Zsidókhoz írt levél 9:24
Mikor támadt fel Krisztus?
“Krisztus elsőként támadt fel a halottak közül, zsengéjeként azoknak, akik elaludtak. Ő volt az előképe a kévelengetésnek, és feltámadása éppen azon a napon következett be, amikor a kévéket kellett bemutatni az Úr előtt.” Jézus Élete, 785.4 oldal.
Krisztus két éjszakát töltött a sírban, és vasárnap feltámadt, hogyan teljesedett be akkor a Jónás jele, Máté 12:39, 40?
...Jézust csütörtökön kora reggel letartóztatták; Annás elé állították, amikor még sötét volt (János 18:13); hajnalban Kajafás elé vitték a Szanhedrin gyűlésén (a törvényes tárgyalása) (Máté 18:13), 26:57; 27:1); legközelebb Pilátus elé pénteken, még hajnal előtt - körülbelül a hatodik órában (János 19:14); majd Heródes elé (Lukács 23:7); majd vissza Pilátus elé (Lukács 23:11); és végül ugyanazon nap reggelén, körülbelül a harmadik órában (Márk 15:25) - reggel 9 órakor - keresztre feszítették, modern idő szerint.
Ez az időpont-nyilvántartás azt mutatja, hogy elfogását, megpróbáltatásait és keresztre feszítését gondosan és ravaszul úgy szervezték meg, hogy az éjszaka és kora reggel történjen, hogy megelőzzék a felzúdulást, mert “félének a néptől”. Lukács 20:19.
Két éjszakát töltött a sírban, és vasárnap feltámadt. A három nap és három éjszaka az első törvényes tárgyalásától a feltámadásáig tartó idő. Hogy a föld szívét tévesen úgy értelmezték, hogy az a sír, holott ehelyett, amint Jónás tapasztalata mutatja, Krisztusnak a bűnösök kezében és a sírban való fogva tartását jelképezi (Mt 20:19; 16:21; 17:22, 23; 27:63; Lk 9:22; 24:21; 18:33; 24:7; - “Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból harmadnapon.” (Lukács 24:46). A “három nap és három éjjel” jele szó szerint beteljesedett csütörtök reggeltől, törvényes tárgyalásának idejétől vasárnap reggelig, amikor feltámadt. A húsvéti bárány, amelyet meg akartak ölni, amikor Jézus a kereszten volt, nem az volt, amelyet a páska-hetek első napján, a hónap tizennegyedik napján öltek meg, hanem az, amelyet a tizenhatodik napon, az ünnepek második napján öltek meg.
Mi volt a célja Krisztus mennybemenetelének vagy mennybe utazásának?
A Jelenések 22:1, 2-ben említett trónra, amely örökkévalóságtól örökkévalóságig tart, Krisztus felment, és ott leült Atyja jobbjára (ApCsel 7:56), amíg el nem jött az idő, amikor Dániel próféciájának és János kinyilatkoztatásának beteljesedéseként, valamikor a kis szarvú hatalom létrejötte után, Ő és Atyja is a szentély trónjára költözött. Ez utóbbin nem királyként ül Isten jobbján, hanem előtte áll mind áldozati bárányként (Jel 5:6), mind pedig közbenjáróként (Dán 7:13) a bűnös emberekért esedezve. Ezért kezdődött az Ő közbenjáró munkája -- először a Szentekben, majd a Legszentebbben.
A földi szentélyben a főpap (Krisztust tipizálva) először a szent lakásban teljesített szolgálatot egész évben, majd az engesztelés napján, a szentély megtisztításának és a nép megítélésének napján, csak egy napig a Legszentebbben teljesített szolgálatot. Ez a kettős szolgálat azt jelenti, hogy a mennyei szentélyben a főpapnak, Krisztusnak szükségszerűen először a szent lakásban kell szolgálnia egészen az antitipikus engesztelés napjáig, majd azon a napon a Legszentebb lakásban, a trón előtt kell szolgálnia. Így a földi istentiszteletek is visszautasítják azt az elképzelést, hogy Krisztus közvetlenül a mennybemenetele után belépett a mennyei szentély Legszentebb lakosztályába.
Hétfő - Február 28
Isten Hívása
Zsidókhoz írt levél 12:18-21
Mi volt Izrael tapasztalata a Sínai-hegyen?
„A harmadik nap reggelén minden embernek a tekintete a hegy felé fordult, amelynek ormát sűrű felhő borította be. A felhő egyre feketébb és sűrűbb lett, amint lefelé ereszkedett mindaddig, míg az egész hegyet sötétség és félelmetes titokzatosság burkolta be. Azután kürt hangja hallatszott. Ez hívta a népet, hogy lépjen Isten elé. Mózes odavezette őket a hegy lábához. Ekkor a sűrű sötétségből villámok cikáztak, miközben a mennydörgés döreje visszhangzott a környék magaslatai között. "Az egész Sinai hegy pedig füstölög vala, mivelhogy leszállott arra az Úr tűzben és felmegy vala annak füstje, mint a kemencének füstje, és az egész hegy nagyon reng vala" (2Móz 19:18). Az Úr dicsősége emésztő tűzként lebegett a hegycsúcson az összegyűlt sokaság szeme láttára. "És a kürt szava mindinkább erősödik vala" (2Móz 19:19). Jahve jelenlétének jelei olyan rettenetesek voltak, hogy Izrael seregei remegni kezdtek a félelemtől és arcukra estek az Úr előtt. Mózes is így kiáltott fel: "[...] Megijedtem és remegek" (Zsid 12:21). Pátriárkák és Próféták, 304.2 oldal.
„Azután megszűnt a mennydörgés, a kürt sem hallatszott; csendes lett a föld. Ünnepélyes nyugalom állt be. Az Úr szava hangzott az őt övező sűrű sötétségből, amint angyaloktól körülvéve ott állott a hegyen. Így ismertette meg törvényét. Mózes így írta le ezt a jelenetet: "Az Úr a Sinai hegyről jött, és Szeirből támadt fel nékik; Párán hegyéről ragyogott elő, tízezer szent közül jelent meg, jobbja felől tüzes törvény vala számukra. Bizony szereti ő a népeket! Mind kezednél vannak az ő szentjei, oda szegődnek, a te lábaidhoz, és hallgatják a te beszédeidet" (5Móz 33:2-3). Pátriárkák és Próféták, 304.3 oldal.
„Izrael népén erőt vett a rettegés. Isten kinyilatkoztatásának félelmetes hatalma több volt annál, mint amennyit a remegő szívek el tudtak hordozni. Mert amikor Isten a jog és az igazság nagy szabályát elébük tárta, akkor azonnal felfogták azt, és oly mértékben tudatára ébredtek a bűn támadó jellegének és saját bűnüknek is, mint soha azelőtt a szent Isten szemei előtt. Félelemmel és rettegéssel húzódtak vissza a hegytől. A sokaság így kiáltott Mózeshez: "Te beszélj velünk, és mi hallgatunk; de az Isten ne beszéljen velünk, hogy meg ne haljunk" (2Móz 20:19). Mózes pedig ezt válaszolta: "Ne féljetek, mert azért jött az Isten, hogy titeket megkísértsen, és hogy az ő félelme legyen előttetek, hogy ne vétkezzetek" (2Móz 20:20). A nép bizonyos távolságra maradt a hegytől és rettegéssel tekintett a jelenetre, mialatt Mózes "[...] közelebb méne a felhőhöz, melyben az Isten vala" (2Móz 20:11). Pátriárkák és Próféták, 309.7 oldal.
Kedd - Március 1
A Kárpit Szükségessége
3Mózes 16:1, 2; 10:1-3
Milyen figyelmeztetést kapunk a fenti szakaszokban?
De nemsokára, váratlanul szörnyű csapás sújtott le a főpap családjára. Az istentisztelet órájában, amikor a nép imája és magasztalása szállt fel Istenhez, Áron két fia vette a tömjénezőjét és illatos tömjént égetett el azon "kedves illatú áldozatul az Úrnak". Azzal azonban, hogy "idegen tüzet" használtak, megszegték Isten parancsát. A tömjén égetésére ugyanis közönséges tüzet vettek igénybe a szent tűz helyett, amelyet Isten maga gyújtott meg és ugyanakkor megparancsolta, hogy erre a célra kell felhasználni. Ezért a bűnért tűz jött ki az Úrtól és a nép szeme láttára megemésztette őket. Pátriárkák és Próféták, 359.2 oldal.
Mózes és Áron után Nádáb és Abihu voltak a legnagyobbak Izraelben. Az Úr is felettébb megtisztelte őket, mert a hetven vénnel együtt ők is megpillanthatták az Úr dicsőségét a hegyen. Mindamellett bűnüket nem lehetett elnézni vagy könnyelműen venni. Ellenkezőleg, bűnük még súlyosabb volt. Senki se csalja meg magát azzal az elképzeléssel, hogy büntetés nélkül vétkezhet, mivel nagy ismerete van, s mivel Izrael fejedelmeihez hasonlóan felmehetett a hegyre, hogy Istennel közösségben legyen és dicsőségében időzzön. Senki se gondolja, hogy Isten ilyen kitüntetés után nem fog szigorúan büntetni. Ez végzetes tévedés. Azoktól, akik nagy tudást és előjogot kaptak, elvárható, hogy ismeretüknek megfelelően kegyes és erkölcsös életet éljenek. Kevesebbet nem fogadhat el Isten. A nagy áldások vagy kiváltságok sohase ringassanak bennünket biztonságba vagy gondatlanságba. Ez sohasem adhat engedélyt a bűn elkövetésére és nem keltheti azt az érzést, hogy Isten nem járt el szigorúan velük szemben. A kiváltság, amelyet Isten adott, eszköz arra, hogy bennünket készségessé és buzgóvá tegyen a szolgálatra, és ezáltal erőt adjon szent akaratának véghezvitelére. Pátriárkák és Próféták, 359.3 oldal.
Nádábot és Abihut ifjúságukban nem tanították meg az önuralom gyakorlására. Apjuk engedékeny természete, szilárdságának hiánya a helytelenségekkel szemben odavezetett, hogy elmulasztotta gyermekei megfenyítését. Fiainak megengedte, hogy hajlamaikat kövessék. Akik hosszú ideig dédelgetik saját vágyaikat és kívánságaikat, végül oly mértékben kerülnek azok uralma alá, hogy még a legszentebb szolgálat iránti felelősségük sem lesz képes őket megszabadítani rossz szokásaiktól. Ezeket a fiúkat nem tanították meg arra, hogy tiszteletben tartsák apjuk tekintélyét. Nem fogták fel az Isten követelményei iránt tanúsított engedelmesség szükséges voltát. Áron téves engedékenysége fiaival szemben előkészítette Isten ítéletének mielőbb bekövetkezését. Pátriárkák és Próféták, 360.1 oldal.
Szerda - Március 2
Új, Élő Út A Kárpiton Át
Zsidókhoz írt levél 10:19-22
Mikor lép életbe az új szövetség?
Jeremiás 31:31-33- “Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával. Nem ama szövetség szerint, amelyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, amelyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de akik megrontották az én szövetségemet, noha én férjök maradtam, azt mondja az Úr. Hanem ez lesz a szövetség, amelyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek.”
Ez az új szövetség, mint látjátok, az összegyűjtés idején lép életbe. Akkor Isten minden népe meg fogja ismerni a különbséget a jó és a rossz között. Így tudni fogják, hogy mi az Úr akarata és útja. És így lesznek képesek a jót cselekedni és a rosszat kerülni. Természetes módon és örömmel hajlanak majd a jóra, ahogy most hajlanak a rosszra.
Jer 31:34- “És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem”.
Figyeljük meg, hogy a bűnösök és azok, akik nem ismerik Istent, nem lesznek többé Isten népe között. Bizonyos, hogy változás következik be. A jelenlegi állapot nem fog sokáig fennállni, a bűnösök örökre eltávoznak. És mennyire örülnünk kellene annak, hogy ha most megbánjuk bűneinket, akkor megbocsátják és elfelejtik őket, és soha senki nem fog emlékeztetni rájuk!
Csütörtök - Március 3
Meglátják Az Arcát
Zsidókhoz írt levél 12:22-24
Mikor fejeződött be Krisztus megváltó munkája?
Az egész menny várakozott, hogy üdvözölhesse a Megváltót a mennyei udvarokban. Krisztus haladt elöl, és követték Őt azok, akiket feltámadásakor megszabadított a halálból. A mennyei seregek égi dallal kísérték az örömteli menetet.” Jézus Élete, 833.2 oldal.
“…Atyja elé lépett, rámutatva megsebzett fejére, átszúrt oldalára, eltorzított lábaira, fölemelte kezeit, amelyek a szegek nyomait viselik. Rámutatott diadalának jeleire, átadta Istennek a zsenge kévét, és azokat, akik Vele együtt támadtak fel a hatalmas sereg képviselőiként, amely második eljövetelekor jön majd elő a sírból. Azután Krisztus közelebb lépett az Atyához, aki egyetlen bűnös megtérésén is énekelve örvendezik. Mielőtt a világ alapjait lerakták, az Atya és a Fiú szövetséget kötött, hogy megváltják az embert, ha Sátán leigázná. Ünnepélyesen elkötelezték magukat, hogy Krisztus lesz az emberi nemzetség kezese. Ezt a fogadalmat Krisztus teljesítette. Amikor a kereszten így kiáltott fel: „Elvégeztetett!” (Ján 19,30), akkor az Atyát szólította meg. Krisztus tökéletesen eleget tett a megállapodásnak, s most kijelenthette: Atyám, elvégeztetett. Megcselekedtem akaratodat, elvégeztem a megváltás munkáját. Ha eleget tettem igazságodnak, akkor „akiket nékem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, azok is énvelem legyenek” (Ján 17,24).” Jézus Élete, 834.2 oldal
Ekkor Isten hangja hallatszott, és ez a hang kihirdette, hogy az igazságnak eleget tettek. Sátán legyőzetett. Krisztus fáradozó és küzdő földi társait az Atya elfogadta „ama Szerelmesben” (Eféz 1,6).” Jézus Élete, 834.2 oldal
Mi jellemzi a végső összegyűjtés napját?
„De a sátoros ünnep nem csupán emlékünnep, hanem jelkép is volt. Nemcsak a pusztai vándorlást láttatta, hanem mint az aratás ünnepe, a föld gyümölcsének bemutatását is ünnepelte és előre mutatott a végső begyűjtés nagy napjára, amikor az Aratás Ura elküldi aratóit, hogy egybegyűjtsék a konkolyt a tűzre, a búzát pedig az ő csűrébe. Abban az időben a gonoszok mind elpusztulnak.” Pátriárkák és Proféták, 541.2 oldal.
Péntek - Március 4
További tanulmányozásra
„Ezek után látám”, kiáltotta a Jelenések Könyve Kr. u. 96 körül, amikor megmutatták neki a szentélyben a trónt, „és ímé egy megnyílt ajtó vala a mennyben, és az első szó, amelyet mint egy velem beszélő trombitának szavát hallék, ezt mondja vala: Jőjj fel ide, és megmutatom néked, amiknek meg kell lenni ezután.”
„És azonnal elragadtatám lélekben: és ímé egy királyiszék vala letéve a mennyben, és üle valaki a királyiszékben; És aki üle, tekintetére nézve hasonló vala a jáspis és sárdius kőhöz; és a királyiszék körül szivárvány vala, látszatra smaragdhoz hasonló. És a királyiszék körül huszonnégy királyiszék vala; és a királyiszékekben látám ülni a huszonnégy Vénet fehér ruhákba öltözve: és a fejökön arany koronák valának. A királyiszékből pedig villámlások és mennydörgések és szózatok jőnek vala ki. És hét tűzlámpás ég vala a királyiszék előtt, amely az Istennek hét lelke; És a királyiszék előtt üvegtenger vala, hasonló a kristályhoz; és a királyiszék közepette és a királyiszék körül négy lelkes állat, szemekkel teljesek elől és hátul.”
„És láték a királyiszék és a négy lelkes állat között és a Vének között egy Bárányt állani, mint egy megölöttet, hét szarva és hét szeme vala, ami az Istennek hét Lelke, amely elküldetett az egész földre. És látám, és hallám a királyiszék, a lelkes állatok, és a Vének körül sok angyalnak szavát; és az ő számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer vala.” Jel 4:1-6, 5:6, 11.
Itt egy kettős jelenet tárul elénk. Egyrészt a trón előtt a „hét tűzlámpás” és a „bárány, mint egy megöletett”, ami azt mutatja, hogy a trónt azért „állították” oda, hogy a próbaidőben szolgáljon. A gyertyatartó fénye az igazság világosságát jelképezi az egyházban, míg a Bárány vére a bűnös lényekért való engesztelés. Másrészt a trónon ül a Napok Örege, a Bíró, körülötte a huszonnégy vénből álló esküdtszék, valamint az angyali tanúk, „tízezerszer tízezerszer és ezerszer ezerszer”, valamint a négy lelkes állat (akik, mivel „megváltottak” „minden ágazatból és nyelvből és népből és nemzetből,”- Jel. 5:8, 9, - tehát a szenteket jelképezik, - mindazokat, akiknek bűnei ki lesznek törölve a feljegyzések könyvéből, - ahogyan a Dániel 7. fejezetében szereplő vadállatok jelképezik mindazokat a királyságokat, amelyek bűneikben el fognak pusztulni), a Báránnyal, a mi szószólónkkal a közepén. Mindez egy kombinált közvetítői-bírósági munkát mutat.
Most eddig azt látjuk, hogy amikor János látomásában meglátta az ajtót - a fátylat -, amint az a mennyei szentély Legszentebb lakására nyílt, megengedték neki, hogy belenézzen, és hogy a dolgok, amelyeket látott, az ő idejéből „ezután” történtek; ezzel azt mutatva, hogy látomása idején (Kr. u. 96 körül) a Legszentebb lakás zárva volt. Ezen túlmenően Dániel próféciájából most látni fogjuk, hogy az ítélőszéket a mennyei szentély Legszentebb lakásában állították fel, miután a Dániel 7-ben szereplő „kis szarv” feljött.
„Mialatt a szarvakat szemlélém”, - mondja a látnok -, „ímé, másik kicsiny szarv növekedék ki azok között, és három az elébbi szarvak közül kiszakasztaték ő előtte, és ímé, emberszemekhez hasonló szemek valának ebben a szarvban, és nagyokat szóló száj. Nézém, míg királyi székek tétetének, és az öreg korú leüle, ruhája hófehér, és fejének haja, mint a tiszta gyapjú; széke tüzes láng, ennek kerekei égő tűz; Tűzfolyam foly és jő vala ki az ő színe felől; ezerszer ezeren szolgálának néki, és tízezerszer tízezeren állának előtte; ítélők ülének le, és könyvek nyittatának meg.” Dán. 7:8-10.
Ezekből a versekből kiderül, hogy miután „ítélők ülének le, és könyvek nyittatának meg”, „az embernek fia”, Krisztus, ezután „viteték” egy olyan helyre, amely nem „Isten jobbján”, „az öreg korúhoz, és eleibe vivék őt.” (Dán 7:8-10, 13).
Úgy János, mind Dániel látomásaiból kiderül, hogy a szentélyben lévő trón nem volt ott Isten teremtésének kezdetétől; vagy Mózes napjaitól; vagy még attól az órától kezdve, amikor Krisztus a magasba emelkedett; vagy akár a pogány Róma napjaitól; sőt, csak a pogány Róma bukása után „állították fel”, amikor a leírhatatlan fenevad „kis szarva” feljött - az egyházi Róma napjaiban (Dán 7:7-12, 21, 22). Máshol, mint a szentélyben van tehát -- Isten Örökkévaló Trónterme.
Mivel a szentély trónja nem létezett az első keresztény egyház idején, ezért a trón, amelyen István látta Krisztust „Isten jobbján” (ApCsel 7:56), nem lehetett a szentélyben, ahol az „üvegtenger” van, hanem inkább a Paradicsomban, ahonnan az „élet vizének folyója” folyik, és amelynek két oldalán „az élet fája” van. Jel 22:1, 2. Nagyon nyilvánvaló tehát, hogy a trón, amelyet István látott, „Isten és a Bárány trónja”, az állandó és örökkévaló trón. E dicsőség-ülés körül nincsenek állatok, nincsenek tanúk, nincsenek esküdtek, és előtte „nincs lámpás”, és nincs áldozandó vér. Egyszóval, nem a bűnnel terhelt szentélyben áll, hanem a Paradicsomban. Ez a szuverén igazgatási trón, ahonnan a Végtelen örökké kormányozza halhatatlan, bűntelen lényeit!
Erre a trónra tehát, amely örökkévalóságtól örökkévalóságig tart, Krisztus felment, és ott ült le az Atyja jobbján, amíg el nem jött az idő, amikor Dániel próféciájának és János kinyilatkoztatásának beteljesedéseként, valamikor a kis szarvú hatalom létrejötte után, Ő és az Atyja is a szentély trónjára költözött. Ez utóbbin nem királyként ül Isten jobbján, hanem előtte áll, egyszerre áldozati bárányként (Jel 5:6) és közbenjáróként (Dán 7:13) a bűnös emberekért esedezve. Ezért kezdődött az Ő közbenjáró munkája -- Először A Szentben, Majd A Legszentebbben.