A Tizedfizetés Szerződése
3. Lecke, 1. Negyedév 2023. Január 14-20.
Ossza meg ezt a leckét
Szombat Délután - Január 14.
Emlékszöveg:
“Hozzátok be a tizedet mind az én tárházamba, hogy legyen ennivaló az én házamban, és ezzel próbáljatok meg engem, azt mondja a Seregeknek Ura, ha nem nyitom meg néktek az egek csatornáit, és ha nem árasztok reátok áldást bőségesen.” Malakiás 3:10
"Volt egy nagyon ünnepélyes üzenetem az emberek számára a tized és az áldozatok témájában. Néhány jelenlévő azt állította, hogy nem látja a tized kérdését. Képtelenek voltak felfogni ezt a kérdést, amely olyan régi és olyan messzire nyúlik vissza, mint Ábrahám napjai? Miután a királyok fölött hódított, és visszaszerezte a Szodoma lakóitól ellopott [javakat] és a foglyokat, és visszaadta azokat Szodoma királyának, "Melkizedek, Sálem királya" - Jézus Krisztus képviselője - "kenyeret és bort hozott:" - nem erjesztett - "és ő volt a Magasságos Isten papja". És megáldotta őt, és ezt mondta: Áldott legyen Ábrám a magasságos Istentől, ég és föld birtokosától; és áldott legyen a magasságos Isten, aki kezedbe adta ellenségeidet. És ada néki tizedet mindenből." [1Mózes 14:18-20.] Versről versre olvastam Malakiás harmadik és negyedik fejezetét. Soha nem tartottam még olyan szoros és mélyreható üzenetet, mint azon a napon, 1896. október 3-án, szombaton." 11LtMs, Lt 158., 1896, bek. 2
Vasárnap - Január 15.
Egy Tízedrész
Olvassátok el az 1Mózes 14:18-20 és a Zsidókhoz írt levél 7:1-9. Mi volt Ábrám válasza a Melkizedekkel való találkozásra? Mit tanít ez nekünk arról, hogy milyen messzire nyúlik vissza a történelemben ez a gyakorlat?
Olvassátok el az 1Mózes 28:13, 14, 20-22 verseket. Mit ígért Isten Jákobnak, és mi volt Jákob válasza Istennek?
"A tizedfizetés rendszere Mózes napjain túlra nyúlik vissza. Az embereknek már azelőtt is fel kellett ajánlaniuk Istennek vallási célú ajándékokat, mielőtt a határozott rendszert Mózes adta volna, még Ádám napjaiban is. Isten követelményeinek eleget téve áldozatokban kellett kifejezniük, hogy nagyra értékelik az Ő kegyelmeit és áldásait. Ez az egymást követő nemzedékeken keresztül folytatódott, és Ábrahám hajtotta végre, aki tizedet adott Melkizedeknek, a Magasságos Isten papjának. Ugyanez az elv érvényesült Jób napjaiban is. Jákob, amikor Bételben, száműzöttként és nincstelen vándorként, éjszaka magányosan és egyedül feküdt le, egy szikla volt a párnája, és ott ígéretet tett az Úrnak: "Mindabból, amit nekem adsz, a tizedét biztosan Neked adom". Isten nem kényszeríti az embereket az adakozásra. Mindannak, amit adnak, önkéntesnek kell lennie. Nem akarja, hogy kincstárát akaratlan felajánlásokkal töltsék fel. CCh 276.1
"Ami a szükséges összeget illeti, Isten a növekmény egy tizedét határozta meg. Ezt az emberek lelkiismeretére és jóindulatára bízza, akiknek ebben a tizedfizetési rendszerben szabad kezet kell kapniuk. És miközben ez a lelkiismeretre van bízva, egy mindenki számára elég határozott terv lett lefektetve. Nincs szükség kényszerre." CCh 276.2
Mikeás 6:6, 7-“Mivel menjek eleibe az Úrnak? Hajlongjak-é a magasságos Istennek? Égőáldozatokkal menjek-é elébe, esztendős borjúkkal?! Kedvét leli-é az Úr ezernyi kosokban, vagy tízezernyi olaj-patakokban? Elsőszülöttemet adjam-é vétkemért, vagy méhem gyümölcsét lelkemnek bűnéért?!”
A népnek ez a kérdezősködése az írás kibontakozásakor elárulja, hogy szerintük mi lenne a legkedvesebb az Úrnak. Úgy gondolják, hogy az anyagi dolgokból származó valamilyen ajándék talán a legelfogadhatóbb ajándék, amit felajánlhatnak bűneik bocsánatáért. Mi a saját szemünkkel tulajdonképpen pontosan ezt látjuk a gyülekezeteinkben. Ugyanez az állapot uralkodott Krisztus első eljövetele idején is: A zsidók nagyon ügyeltek arra, hogy még a legapróbb jövedelemtárgyak után is tizedet fizessenek, például menta, ánizs és kummin után, de kihagyták "a törvény súlyosabb dolgait, az ítéletet, az irgalmasságot és a hitet". Máté 23:23. A becsületes tizedfizetés az ő érdemük volt, mondta az Úr, de a tized soha nem helyettesítheti az ítéletet, az irgalmasságot és a hitet...
Hétfő - Január 16.
Hol van a tárház?
Olvasd el a Malakiás 3:10-et. Mit tanulhatunk ebből az igeversből arról, hogy hová kell mennie a tizedünknek?
Miközben Isten műve terjed, mind gyakoribb segélykérések érkeznek hozzánk. Hogy ezeknek eleget tehessünk, a keresztényeknek meg kell szívlelniük az Úr parancsát: „Hozzátok be a tizedet mind az én tárházamba, hogy legyen ennivaló az én házamban.” (Mal. 3:10) Ha a hitvalló keresztények behoznák tizedeiket és adományaikat, akkor Isten tárháza állandóan megtelne. Akkor nem lenne szükség kiállításokra, sorsolásokra és mulatságokra, hogy az evangélium terjesztéséhez szükséges anyagi eszközöket biztosítsák. {AA 338.1}
Hol keressük Isten tárházát? - Bárhol, ahol Isten Igazsága van a mának, bárhonnan, ahol "a kellő időben való ételt" osztogatják.
Az a kijelentés, hogy "Hozzátok be az összes tizedet a tárházba", azt jelenti, hogy egyesek már beviszik, de nem mindet. Ez, azzal a váddal együtt, hogy az egész nép meglopja Istent, egyértelműen azt mutatja, hogy a tizedet most nem Isten raktárába viszik, hanem valami más házba. Ismétlem, Isten raktára mindig is ott volt és mindig is ott lesz, ahol "az Óra üzenete" van, ahol a "Jelenvaló Igazság" van, az a ház, ahonnan a tized befizetésekor "a kellő időben való ételt" osztják ki.
Olvasd el az 5Mózes 12:5-14-et. Ezek a versek nem utalnak arra, hogy Isten gyermekei saját belátásuk szerint dönthetnének arról, hogy hová helyezik el a tizedet. Milyen elveket vehetünk ma magunk számára ezekből a versekből?
"Évek óta azt mutatták be nekem, hogy a tizedemet magamnak kell kisajátítanom a fehér és színesbőrű lelkészek megsegítésére, akik elhanyagoltak, és nem kaptak kellőképpen elegendő pénzt családjuk eltartására. Amikor felhívták a figyelmemet idős lelkészekre, fehérekre vagy feketékre, különleges kötelességem volt, hogy megvizsgáljam a szükségleteiket, és ellássam a szükségleteiket. Ez volt a különleges munkám, és ezt számos esetben meg is tettem. Senki ne adjon hírnevet annak, hogy különleges esetekben a tizedet ilyen módon használják fel." 2MR 99.2
"Ne aggódjatok, nehogy néhány eszköz közvetlenül azokhoz kerüljön, akik csendes és hatékony missziós munkát próbálnak végezni. Az összes eszközt nem szabad egyetlen ügynökségnek vagy szervezetnek kezelnie. Sok dolgot kell lelkiismeretesen elvégezni Isten ügyéért. Minden lehetséges forrásból segítséget kell keresni. Vannak emberek, akik képesek az ügy érdekében az eszközök biztosításának munkáját elvégezni, és ha ezek lelkiismeretesen és az általuk képviselt területen dolgozó munkatársaik tanácsaival összhangban cselekszenek, akkor nem szabad rájuk tenni a korlátozó kezet. Ők bizonyosan együtt dolgoznak azzal, aki életét adta a lelkek üdvösségéért". SpM 421.7
A Szentírásban sehol sem találunk engedélyt arra, hogy az Úr pénzét saját belátásunk szerint használjuk. Az egyetlen igazolás erre az lenne, ha valamilyen okból kifolyólag puszta képtelenség lenne azt az Úr "raktárába" küldeni. Ha azonban valaki önkéntesen ilyen gyakorlatot folytatna, akkor rossz példát mutatna másoknak. És ha az ő példáját követve mások is vállalják ugyanezt a jogot, akkor az ő útjuknak elkerülhetetlenül azt kell eredményeznie, hogy súlyosan hátráltatják az Úr munkáját, kivéreztetik és aláássák az Ő kincstárát, és így szétzilálják az Ő munkáját, és az egyházat puszta héjjá degradálják, miközben tagjai munkásként bérlik fel magukat az Úr szőlőjében, kiszolgálják magukat az Úr pénzéből, és elküldés nélkül menekülnek! Micsoda Babilon lenne ez!
Bár az Úr azt parancsolja: "Hozzátok be az összes tizedet a tárházba" (Mal 3,10), nem mondja, hogy az összes adományt hozzátok be. Ezzel azt mutatja, hogy ha valamilyen személyes jótékonysági vagy missziós tevékenységet szeretnénk végezni, akkor azt az adományokból kell fenntartanunk, nem pedig a tizedből.
Kedd - Január 17.
A tizedfizetés célja
Olvassuk el a 3Mózes 27:30-at és a 4Mózes 18:21, 24-et. Mit javasol Isten a tizeddel kapcsolatban?
Isten az evangélium hirdetését gyermekeinek munkájától és adományaitól tette függővé. A tized és az önkéntes adományok képezik Isten művének jövedelmét. Az emberekre bízott anyagiak és javak meghatározott részét igényli Isten: a tizedet. Azonban mindenkinek szabad elhatározására bízza: akar-e többet adni a tizednél vagy sem? De ha a Szentlélek késztetésére valaki fogadalmat tesz, hogy bizonyos összeget adjon, akkor a fogadalmat tevő nem tarthat többet igényt az odaszentelt részre. Még emberekkel szemben tett ilyen ígéretek is kötelezőnek tekintendők, mennyivel inkább kötelezőek akkor az Istennek tett ígéretek! Avagy a lelkiismeret ítélőszéke előtt tett ígéretek kevésbé kötelezőek, mint az emberek közötti írásbeli egyezmények? {AA 74.2}
Eredetileg Isten a tizedet Lévi egész törzsének eltartására különítette el, és mivel csak egy levitának volt szabad szolgálnia bármiben, ami a vallási szolgálathoz tartozott, ez azt bizonyítja, hogy a főpaptól, akinek a tisztsége a legmagasabb volt, egészen a házmesterig mindenkit a tizedből tartottak el. Vezető testvéreink azonban ebben az időben a helyi gyülekezet véneit, a diakónusokat, a kórust, stb. akik azt a munkát végzik, ami csak egy levitára tartozik, ingyen dolgoztatják és tartják el magukat, és ennek következtében az Úr munkáját vagy az Úr munkáját elhanyagolják, míg a szolgálat asztalát túlterhelik. Ráadásul Isten eredetileg megszentelte a nép adományait és felajánlásait, ahogyan a tizedet is, de nem a leviták támogatására az ókorban vagy a mi időnkben a szolgálatra, hanem a szegények táplálására, a betegek szolgálatára stb. ennek ellenére korunk szolgálattevői mindkettőt - tizedet és felajánlásokat - felemésztik, és ezzel nemcsak az evangéliummal kapcsolatos más munkásokat fosztják meg, hanem a szegényeket és a betegeket, az árvákat és az özvegyeket is.
Olvassátok el az Apostolok Cselekedetei 20:35-öt. Mi itt az üzenet, és hogyan kapcsolódik ez a tized kérdéséhez?
Pál apostol gyakran éjjel-nappal dolgozott, nemcsak saját fenntartására, hanem hogy munkatársainak is segítségére legyen. Keresetét megosztotta Lukáccsal, és segítette Timótheust is. Gyakran éhezett, csak hogy mások nyomorán enyhítsen. Önmegtagadó életet élt. Szolgálatának vége felé, Miletusban az efézusi vénekhez intézett búcsúbeszéde közben, bátran mutathatta fel kérges, barázdás kezeit, mondván: „Senkinek ezüstjét, vagy aranyát, vagy ruháját nem kívántam. Sőt magatok tudjátok, hogy a magam szükségeiről és a velem valókról ezek a kezek gondoskodtak. Mindenestől megmutattam néktek, hogy ily módon munkálkodva kell az erőtlenekről gondot viselni és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert ő mondá: Jobb adni, mint venni.” (Ap. csel. 20:33–35) {AA 352.1}
Ha Isten szolgái azt képzelik, hogy Krisztus ügyéért nehézségeket és ínséget szenvednek, gondoljanak csak arra a műhelyre, amelyben Pál dolgozott. Ne feledkezzenek meg arról, hogy Istennek ez a választott eszköze, miközben a sátorlapot szabta, a kenyeréért dolgozott, amelyet apostoli munkálkodásával már jogosan kiérdemelt. {AA 352.2}
A sátán azt sugallja egyeseknek a terület bizonyos részein, hogy ők többet tesznek az igazság ügyéért, mint mások, és hogy azok, akik esetleg kevesebbet tesznek, az ő munkájuk gyümölcsét aratják le helyettük.
Ha ez így van, és ha teljes mértékben abban bíztak, akinek a szőlőskertje van, ahelyett, hogy az Ő eszközeinek intézőire bíznák a jutalmukat, akkor annál boldogabbak lehetnek, mert az a tény, hogy Ő, aki azt mondta: "A munkás méltó a béréhez", bőségesebben meg fogja jutalmazni őket, mint ahogyan mi valaha is meg tudnánk tenni, még legjobb tudásunk szerint is.
Szerda - Január 18.
Bruttó Vagy Nettó Bevételből Fizessünk Tizedet?
Olvassuk el az 1 Királyok 17:9-16-ot. Milyen helyzetben volt az özvegyasszony, mielőtt Illés elment hozzá? Mit kért tőle a próféta, mit tegyen először, mielőtt gondoskodna magáról és a fiáról? Mit tanulhatunk ebből a beszámolóból a szóban forgó kérdésről?
Ami az adakozás összegét illeti, Isten jövedelmünk tizedét jelölte meg. Ezt is az emberek lelkiismeretére s jó szívére hagyja. A tizedrendszerben szabadkezet ad az ember belátásának. S bár lelkiismeretünkre bízza, mégis mindenki számára elég határozott a terve. Nincs szükség kényszerre. {3T 394.1}
Az 5Mózes 14:22-ben ez áll: "Esztendőről esztendőre tizedet végy a te magodnak minden terméséből, amely a te meződön terem." Hogyan kell tizedet adnom a termésemből?
Hogy megkönnyítsük e kérdés megválaszolását, vegyük például egy burgonyatermesztő esetét. Tegyük fel, hogy nincs költsége bérmunkára, öntözésre, bérleti díjra stb. Ha mentes ezektől a költségektől, és ha a bruttó hozama 50 dollár hektáronként, akkor a teljes összeg tizedköteles lenne, ami természetesen 5 dollár lenne hektáronként. Ha azonban a termés előállításához rezsiköltséggel kell gazdálkodnia, akkor nyilvánvalóan ezt a költséget le kell vonni a termés bruttó értékéből, és csak a fennmaradó részt kell tizedelni. Például, ha a termés bruttó értéke 50 dollár hektáronként, és a rezsiköltség 10 dollár hektáronként, akkor a nettó növekedés, a tizedköteles összeg 40 dollár hektáronként, és a tized csak 4 dollár lenne hektáronként 5 dollár helyett.
Ha viszont valaki bérmunkás, és fenntartja a társadalombiztosítás, a munkába járás és a munkából való közlekedés stb. költségeit, akkor az ilyen kiadások összegét levonja a béréből, mielőtt tizedet adna. Például, ha havi 100 dolláros bért kap, és ha napi 10 centet, vagyis havonta körülbelül 2,60 dollárt kell költenie a közlekedésre, akkor a 100 dollárból levonja a 2,60 dollárt, és így 97,40 dollár marad a tizedre.
Ha valakinek bérbeadásból származik a jövedelme, akkor az ingatlan fenntartására fordított összeget levonja a tized nélküli bruttó jövedelméből. Így számolva ki a jövedelmét, az ember a tizedet adja a teljes növekményéből.
Mivel a Biblia azt tanítja, hogy az embernek tizedet kell adnia minden növekményéből, nem kellene-e ezért tizedet fizetnie minden ajándék után?
Főnévként használva a "gyarapodás" szó azt jelenti, hogy "ami az eredeti készlethez hozzáadódik; nyereség" - az ember munkájának vagy örökségének hozadéka. Mivel nem tudjuk, hogy a Szentírás értelmezhető-e tehát úgy, hogy a kis szeretetajándékok után tizedet kell fizetni, a döntést teljes mértékben az egyénre kell bízni.
Csütörtök - Január 19.
A Tisztességgel Vagy Hűségesen Fizetett Tized
Olvassuk el az 1Korinthus 4:1, 2 verseket. Isten gyermekeiként és áldásainak gondviselőiként milyen embereknek kell lennünk?
Isten tulajdonjogának elismerése képezi az üzleti feddhetetlenség, a becsületesség és a valódi siker alapját. Mindeneknek teremtője az igazi tulajdonos; Mi sáfárai vagyunk. Mindaz, amivel rendelkezünk, reánk bízott letétje, melyet utasítása szerint kell felhasználnunk. {AH 367.1}
Isten követelményei a legelsők. Nem teljesíthetjük Isten akaratát, ha azt szenteljük neki jövedelműnkből, ami összes képzelt szükségletünk kielégítése után megmarad. Hanem mielőtt jövedelmünk bármelyik részét is fölhasználnánk, vegyük ki, és ajánljuk föl neki a részt, melyre ő tart igényt. Az ősi üdvrendben szüntelen hálaáldozat égett az oltáron, így ismerve el az ember Isten iránti, véget nem érő lekötelezettségét. Ha világi dolgaink területén jólétben van részünk, az azért van, mert Isten megáldott minket. E jövedelem hányadát szenteljük a szegényeknek, s fordítsuk jelentős részét Isten ügyére. Mikor megadtuk Istennek, amire ő tart igényt, akkor a maradékot megszenteli és megáldja használatunkra. De mikor valaki azzal lopja meg Istent, hogy visszatartja, ami az övé, akkor az egészen Isten átka nyugszik. {4T 477.1}
Olvassátok el a Máté 25:19-21-et. Mikor kell számot adnunk arról, hogyan gazdálkodtunk Isten pénzével? Mit mondanak azoknak, akik pénzügyileg hűségesek voltak?
Malakiás 3:6-9-“ Mert én, az Úr, meg nem változom, ti pedig, Jákóbnak fiai, nem emésztettek meg! Atyáitok idejétől fogva eltértetek rendeléseimtől és nem tartottátok meg azokat. Térjetek hozzám, és én is hozzátok térek, azt mondja a Seregeknek Ura. De azt mondjátok: Miben térjünk meg? Avagy az ember csalhatja-é az Istent? ti mégis csaltatok engem. És azt mondjátok: Mivel csalunk téged? A tizeddel és az áldozni valóval. Átokkal vagytok elátkozva, mégis csaltok engem: a nép egészben!”
Ezek a versek nem az egyház egyes tagjait vádolják az Úr kirablásáért, hanem az egész felekezetet, az "egész nemzetet". Sőt, azt is észre fogjátok venni, hogy Malakiás harmadik fejezetének története a második fejezettel kezdődik. Ott meg fogjátok jegyezni, hogy az Úr a papsághoz szól, nem pedig a laikusokhoz, mondván: "... Most azért néktek szól ez a parancsolat, ti papok!" Mal. 2:1. Világos tehát, hogy a baj abban rejlik, hogy bár a laikusok általában hűségesen fizetik a tizedet és az adományokat, Isten mégis ki van rabolva, mert a felekezet elveszi a tizedet, és ugyanakkor inkább harcol, mint elfogadja és hirdeti a mai napra szóló üzenetét - az élőknek szóló ítéletet. Az Ő pénzét arra használják, hogy az Ő népét az Ő Igazságától elcsalják, ahelyett, hogy megvilágosítanák őket vele - az Ő népét sötétségben és megtévesztésben tartják, sőt, még attól is elzárják őket, hogy az óra üzenetét saját maguknak vizsgálják meg. Micsoda vád!
Péntek - Január 20.
További tanulmányozásra
Kell-e tizedet fizetnünk a "tárházba", ha tudjuk, hogy azt nem helyesen használják fel?
Mivel tudjuk, hogy a tizedünk Isten raktárába tartozik, a legnagyobb gondunk az kell, hogy legyen, hogy azt hűségesen oda fizessük. A Bibliában sehol sem találjuk, hogy az Úr bármelyik tizedfizetőre is ráruházta volna azoknak a csatornáknak a felügyeletét, amelyeken keresztül ezek az összegek átmennek.
Az Úr kincstára az Ő ellenőrzése alatt áll, és ha Ő maga nem látja jónak, hogy kijavítsa a pénzével való visszaélést, akkor bizonyára mi sem tudjuk kijavítani, bármennyire is igyekszünk. Ha gondosan vigyázunk az Ő munkájának arra a részére, amelyet ránk bíz, akkor egyetlen gondunk az lesz, hogy megtudjuk, hol van az Ő "raktára", és aztán hűségesen elhelyezzük ott a pénzét. Nem minket tett felelőssé annak felhasználásáért; azt Ő személyesen fogja átvenni - ahogyan most is "saját kezébe veszi a gyeplőt".
Amikor az Ígéret földjét felosztották Izrael tizenkét törzse között, Lévi törzse nem kapott földet örökségül, ahogyan a tizenegy törzs sem. Ehelyett az Úr úgy rendelkezett, hogy a többi törzs tizedét a leviták kapják. Ez volt az ő örökségük. Tulajdonképpen a sajátjuk volt. És ahogyan nekik, mint a tizedet kapóknak nem volt joguk megszabni a többieknek, a tizedfizetőknek, hogy mit tegyenek a saját gyarapodásukkal, miután tizedet adtak, úgy a tizedfizetőknek sem volt joguk megszabni a tizedet kapóknak, hogy mit tegyenek a tizeddel. Minden törzsnek magának kellett elszámolnia az Úrnak azzal, amit rábízott. Így kell ennek ma is lennie.