Egy Nap Jézus Szolgálatában
2. Lecke,3. Negyedév 2024. Július 6-12.,3. Negyedév.
Ossza meg ezt a leckét
Szombat Délután, Július 6.
Emlékszöveg:
"És monda nékik Jézus: Kövessetek engem, és én azt mívelem, hogy embereket halásszatok.” - Márk 1:17
Jézus tanulatlan halászokat választott, akiket nem neveltek koruk hagyományai és téves szokásai szerint. Veleszületett képességekkel megáldott férfiak voltak, alázatosak és taníthatóak - olyanok, akiket kiképezhetett a munkára. Az élet megszokott útjain sokan türelmesen újra és újra elvégzik napi munkájukat, s nem is tudják, hogy olyan erő birtokában vannak, mely, ha felhasználnák, egy szintre emelné őket a világ legmegbecsültebb embereivel. Egy hozzáértő kéz érintése szükséges ezen alvó tehetségek felébresztéséhez. Ilyen embereket hívott el Jézus munkatársaiul, akiknek abban a kiváltságban volt részük, hogy kapcsolatban lehettek vele. A világ nagy embereinek sohasem volt ilyen tanítójuk. Amikor a tanítványok elvégezték a Megváltó iskoláját, nem voltak többé tanulatlanok és műveletlenek. Gondolkodásban és jellemben hozzá váltak hasonlóvá, s az emberek észrevették rajtuk, hogy Jézussal voltak. {DA 250.1}
A nevelés legmagasabb rendű feladata nemcsak a tudás átadása, hanem a részesítés abban az éltető erőben, amelyet csak az elme és elme, a lélek és lélek közötti kapcsolatból kaphatunk. Csakis életből születhet élet. Micsoda kiváltság volt tehát három évig naponta kapcsolatban lenni azzal az isteni élettel, amelyből minden, a világnak áldást hozó, életadó lehelet származik! Minden társát felülmúlóan János, a szeretett tanítvány adta át magát legjobban e csodálatos élet erejének. Ő mondja: "Az élet megjelent, és láttuk, és tanúbizonyságot teszünk róla, és hirdetjük néktek az örök életet, amely az Atyánál vala és megjelent nékünk" (1Jn 1:2). "Az ő teljességéből vettünk mindnyájan, kegyelmet is kegyelemért" (Jn 1:6). {DA 250.2}
Vasárnap, Július 7.
"Kövess engem"
Olvassátok el a Márk 1:16-20-at. Kiket hívott Jézus tanítványnak, és mi volt a válaszuk?
Ezek a galileai halászok egyszerű, tanulatlan emberek voltak, de Krisztus, a világ világossága tökéletesen képesíteni tudta őket arra a megbízatásra, melyet számukra kiválasztott. A Megváltó nem vetette meg a műveltséget, mert a szellemi kultúra áldás, ha Isten szeretetének irányítása alatt áll, és az Ő szolgálatára szentelik. Mégis mellőzte korának bölcseit, mert azok oly magabiztosak voltak, hogy nem tudtak együttérezni a szenvedő emberiséggel, s így a Názáreti Férfiú munkatársaivá válni. Elvakultságukban méltóságukon alulinak tartották, hogy Krisztus tanítsa őket. Az Úr Jézus keresi az együttműködést azokkal, akik által kegyelme akadálytalanul szétáradhat. Az első lecke, amit mindenkinek meg kell tanulnia, aki Istennel együtt akar munkálkodni, az, hogy ne önmagában bízzék, így készülhet fel a Krisztus jellemében való részesülésre. Ezt nem lehet tanulással elnyerni a legmagasabb szintű iskolákban sem. Ez a bölcsesség gyümölcse, ami egyedül az isteni Tanítótól származik. {DA 249.4}
Gondolkodj el azon, hogy ezek az emberek miért hagytak ottazonnal (Márk 1:16-20) mindent, és miért követték Jézust.
Mielőtt arra kérte volna a tanítványokat, hogy hagyják el hálóikat és halászbárkáikat, Jézus biztosította őket: Isten gondoskodik szükségleteikről. Péter hajójának felhasználását az evangéliumi munkában busásan visszafizette. Ő, aki "gazdag mindenekhez, akik őt segítségül hívják" (Róm 10:12), mondotta: "Adjatok, néktek is adatik; jó mércéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet" (Lk 6:38). Isten ilyen mértékben jutalmazta a tanítvány szolgálatát. Minden áldozatot, melyet az Ő szolgálatában hoznak, "az Ő kegyelmének felséges gazdagsága" (Ef 2:7) szerint fog megjutalmazni. {DA 249.1}
Hétfő, Július 8
Egy felejthetetlen istentisztelet
Olvassuk el a Márk 1:21-28-at. Milyen felejthetetlen élmény történt a kapernaumi zsinagógában, és milyen lelki igazságot vehetünk ki ebből a beszámolóból?
Jézus a zsinagógában beszélt alapítandó országáról, küldetéséről, Sátán foglyainak szabadon bocsátásáról. Ekkor szavait szörnyű sikoly szakította félbe. Egy megszállott tört utat Felé az emberek között, és ordított: "Mi dolgunk van nékünk veled, Názáreti Jézus? Azért jöttél-é, hogy elveszíts minket? Tudom, hogy ki vagy te: az Istennek Szentje" (Mk 1:24). {DA 255.2}
Zavar és rémület lett úrrá. Az emberek figyelme elterelődött Krisztusról, senki sem figyelt szavára. Éppen ebből a célból vezette Sátán áldozatát a zsinagógába. Jézus azonban e szavakkal dorgálta meg a démont: "Némulj meg és menj ki ez emberből! És az ördög azt a középre vetvén, kiméne belőle, és nem árta néki semmit" (Lk 4:35). {DA 255.3}
Sátán elhomályosította ennek a nyomorult szenvedőnek az elméjét, ám a Megváltó jelenlétében egy fénysugár áthatolt a homályon. Vágy ébredt benne, hogy szabaduljon Sátán hatalmából, de a démon ellenállt Krisztus erejének. Midőn az ember megpróbált Jézushoz fordulni segítségért, a gonosz lélek szavakat adott a szájába, s ő félelemtől gyötörten ordított. A megszállott valamelyest megértette, hogy annak színe előtt áll, Aki megszabadíthatja, de amikor megpróbálta elérni a hatalmas kezet, egy másik akarat visszatartotta, más szavakat juttatott kifejezésre általa. Szörnyű harc folyt Sátán hatalma és saját szabadságvágya között. {DA 255.4}
Aki legyőzte Sátánt a megkísértés pusztájában, újból szemtől szembe került ellenségével. A démon minden erejét latba vetette, hogy hatalmában tartsa áldozatát. Ha most teret veszít, azzal Jézus győz. Úgy tűnt, a megkínzott ember életét veszti az ellenséggel vívott küzdelemben, amely legszebb férfikorát tette tönkre. A Megváltó azonban hatalommal szólt, és megszabadította a foglyot. Az iménti megszállott most boldogan állt a csodálkozó emberek előtt, visszanyerte az önuralom szabadságát. Még a démon is tanúsította a Megváltó isteni hatalmát. {DA 256.1}
A férfi dicsérte Istent a szabadításáért. Az a szem, amelyben oly soká az őrültség tüze szikrázott, most értelmet sugárzott, és hálakönnyekkel telt meg. A nép elnémult a csodálkozástól. Amint újból szóhoz jutottak, így kiáltott egyik a másikának: "Mi ez? Micsoda új tudomány ez, hogy hatalommal parancsol a tisztátalan lelkeknek is, és engedelmeskednek néki?" (Mk 1: 27) {DA 256.2}
Kedd, Július 9.
További szombati szolgálat
Olvassátok el a Márk 1:29-34-et. Hogyan segített Jézus Péter családjának, és milyen lelki tanulságokat vonhatunk le ebből a beszámolóból?
A zsinagógában összegyűltek még egy ideig félő tisztelettel, lenyűgözve álltak, amikor Jézus visszavonult Péter házába egy kicsit pihenni. Ám ide egy másik árnyék vetítődött. Péter feleségének anyja betegen feküdt, magas láztól leverten. Jézus megrótta a betegséget, a szenvedő felkelt, szolgálta a Mestert és tanítványait. {DA 259.1}
Krisztus művének híre gyorsan elterjedt egész Kapernaumban. Az írástudóktól való félelmükben az emberek nem mertek gyógyulásért Hozzá jönni szombaton, de amint a nap eltűnt a látóhatár mögött, nagy mozgolódás támadt. Otthonról, az üzletekből, a piacokról igyekeztek a város lakói a Jézust befogadó szerény hajlék felé. Az ágyon hozott, mankóra támaszkodó, barátaik által támogatott betegek alig bírtak a Megváltó színe elé botladozni. {DA 259.2}
Órák hosszat jöttek-mentek, mert senki nem tudhatta, hogy még másnap is közöttük lesz-e a Gyógyító. Kapernaum addig soha nem látott ilyen napot. A levegőt betöltötte a győzelem hangja, a szabadulás üdvrivalgása. A Megváltó örült, hogy örömet szerezhetett. Amint látta a Hozzá jövők szenvedését, szíve részvéttel telt meg, és örvendezett hatalmának, hogy egészséget és boldogságot adományozhat. {DA 259.3}
Jézus nem szűnt meg munkálkodni, míg az utolsó betegen is nem könnyített. Késő éjszaka volt, mire a sokaság eloszlott, s csönd ülte meg Simon házát. Elmúlt a hosszú, eseményekben gazdag nap, és Jézus pihenésre vágyott. Mialatt azonban a város még az igazak álmát aludta, a Megváltó, fölkelvén, kiméne, és elméne egy puszta helyre és ott imádkozék" (Mk 1:35). {DA 259.4}
Szerda, Július 10.
Jézus szolgálatának titka
Olvassátok el a Márk 1:35-39-et. Milyen fontos tanulságokat vonhatunk le abból, amit Jézus itt tett?
Így teltek Jézus földi életének napjai. Tanítványait gyakran elbocsátotta, hogy hazalátogassanak és pihenjenek, de minden olyan erőfeszítésüknek, mellyel Őt el akarták vonni munkájától, szelíden ellenállt. Egész nap keményen dolgozott, tanította a tudatlant, gyógyította a beteget, visszaadta a vak látását, enni adott a sokaságnak, s este, vagy kora reggel kiment a hegyek szentélyébe, hogy érintkezésbe lépjen Atyjával. Gyakran az egész éjszakát imában, elmélkedve töltötte, s hajnalban újra munkálkodni kezdett az emberekért. {DA 259.5}
Olvassuk el a Lukács 6:1-12-t. Mit tanít ez Júdás imaéletéről?
Senkinek az életében nem volt annyi munka, olyan felelősség, mint a Jézuséban, mégis hányszor találjuk Őt imában! Milyen folytonos kapcsolatban állt Istennel! Földi életének történetében újra és újra ilyen feljegyzéseket találunk: "Kora reggel pedig, még szürkületkor, fölkelvén, kiméne, és elméne egy puszta helyre és ott imádkozék" (Mk 1:35). "Nagy sokaság gyűle egybe, hogy őt hallgassák, és hogy általa meggyógyuljanak az ő betegségeikből. De ő félrevonula a pusztába, és imádkozék" (Lk 5:15-16). "És lőn azokban a napokban, kiméne a hegyre imádkozni, és az éjszakát az Istenhez való imádkozásban tölté el" (Lk 6:12). {DA 362.3}
Teljesen a mások javára szentelt életében a Megváltó szükségesnek ítélte, hogy visszavonuljon az átmenő utazóforgalomtól, és az Őt nap mint nap követő sokaságtól. El kellett fordulnia a szüntelen tevékenykedéstől, az emberi szükségletekkel való foglalkozástól, hogy nyugalomban, zavartalanul együtt lehessen Atyjával. Egy volt velünk, gyöngeségeink, szükségleteink része, tökéletesen Istentől függött, s az imádság titkos helyén kereste az isteni erőt, hogy felvértezve indulhasson a szolgálatba, a próbákba. A bűn világában Jézus lelki küzdelmeket, kínzásokat szenvedett el. Az Istennel való közösségben letehette a nyomasztó bánat terhét, vigaszra, örömre lelt. {DA 362.4}
Csütörtök, Július 11.
Tudsz-e titkot tartani?
Olvassátok el a Márk 1:40-45-öt. Mit tanít ez nekünk Jézusról és arról, hogyan viszonyult a társadalom peremére szorult emberekhez?
"Jézus megparancsolta a megtisztított leprásnak, hogy ne hozza nyilvánosságra a rajta végzett művét, mondván: "Vigyázz, hogy senkinek ne mondj semmit, hanem menj el, mutasd meg magad a papnak, és áldozz a megtisztulásodért, amit Mózes parancsolt, bizonyságul nekik". Ennek megfelelően az immár boldog ember elment ugyanazokhoz a papokhoz, akik korábban megvizsgálták őt, és akiknek a döntése száműzte őt a családjából és a barátaitól. 2SP 229.3
Örömmel mutatta be áldozatát a papoknak, és magasztalta Jézus nevét, aki visszaadta egészségét. Ez a megcáfolhatatlan tanúságtétel meggyőzte a papokat Jézus isteni hatalmáról, bár még mindig nem voltak hajlandók őt Messiásnak elismerni. A farizeusok azt állították, hogy a tanításai egyenesen ellentétesek Mózes törvényével, és a saját magasztalásukat célozzák; a megtisztított leprásnak adott különleges utasításai, hogy a mózesi törvény szerint hozzon áldozatot a papnak, mégis azt bizonyították az emberek számára, hogy ezek a vádak hamisak. 2SP 229.4
A papok nem fogadhattak el áldozatot egy leprás beteg kezéből, hacsak nem vizsgálták meg előbb alaposan, és nem hirdették ki a népnek, hogy az illető teljesen mentes a fertőző betegségtől, egészséges, és újra egyesülhet családjával és barátaival anélkül, hogy veszélybe sodorná őket. Bármennyire is vonakodott a pap, hogy ezt a csodálatos gyógyulást Jézusnak tulajdonítsa, nem kerülhette el az eset vizsgálatát és eldöntését. A sokaság türelmetlenül várta a vizsgálat eredményét, és amikor kiderült, hogy megszabadult a betegségtől, és visszatérhetett a családjához és a barátaihoz, nagy volt az izgalom. Ilyesmire korábban még nem volt példa. 2SP 230.1
De Jézusnak a megtisztított leprás felé intézett óvatossága ellenére a leprás a nyilvánosság elé tárta az ügyet. Mivel úgy vélte, hogy csak Jézus visszahúzódó szerénysége szabott neki ilyen korlátokat, körbejárt, hogy e nagy gyógyító hatalmas erejét hirdesse. Nem értette, hogy Jézus isteni hatalmának minden egyes újabb megnyilvánulása csak még elszántabbá tette a főpapokat és a véneket arra, hogy elpusztítsák őt. A helyreállított ember nagyon értékesnek érezte az egészség kegyelmét. Az ereiben áramló tiszta vér új és elragadó élénkséggel pezsdítette fel egész lényét. Örült a férfikor teljes életerejének és annak, hogy visszatért a családjához és a társadalomhoz. Lehetetlennek érezte, hogy ne adjon teljes dicsőséget annak az Orvosnak, aki meggyógyította. 2SP 230.2
Az ügy nyilvánossága azonban olyan nagy felfordulást okozott, hogy Jézus kénytelen volt visszavonulni a városon túlra. "És mindenhonnan jöttek hozzá". E csodák nem a magamutogatás érdekében történtek; Krisztus tettei szöges ellentétben álltak a farizeusokéval, akiknek legnagyobb törekvése az emberek dicséretének és becsületének megszerzése volt. Jézus jól tudta, hogy ha a leprás megtisztításának ténye híre megy a világban, a hasonló állapotban lévők sürgetni fogják, hogy ugyanezt a gyógyulást megkapják. Ez azt a kiáltást váltaná ki, hogy az emberek megfertőződnek a lepra undorító betegségével való érintkezés által. Az ellenségei megragadnák az ilyen alkalmat, hogy megvádolják és elítéljék őt. 2SP 231.1
Jézus tudta, hogy a leprások közül, akik őt keresnék, sokan nem érdemlik meg az egészség áldását, és nem is használnák azt Isten tiszteletére és dicsőségére, ha megkapnák. Nem volt bennük sem valódi hit, sem elv, hanem csak erős vágy, hogy megszabaduljanak a rájuk váró biztos végzetből. A Megváltó azt is tudta, hogy ellenségei állandóan arra törekednek, hogy korlátozzák a munkáját és elfordítsák tőle az embereket. Ha a megtisztított leprás esetét erre a célra fel tudták használni, meg is tették. De azzal, hogy a meggyógyított embert arra utasította, hogy mutassa be áldozatát a papnak, ahogyan azt Mózes törvénye előírja, meggyőzte volna őket arról, hogy nem a zsidó törvénykönyv ellen van, ha az elméjük nyitott a meggyőzésre. 2SP 231.2
Július 12., Péntek
További Tanulmányozásra
Ézs 7:21, 22 - És lesz ama napon, hogy kiki egy fejőstehenet tart és két juhot, És lészen, hogy a tej bősége miatt vajat eszik; mert vajat és mézet eszik, valaki csak megmaradott e földön.
Képzeljük el, hogy egy tehén és két juh vajjal és mézzel lát el mindenkit, aki megmaradt az országban! Mivel egy szó szerinti tehén és két juh erre képtelen lenne, egyet kell értenünk abban, hogy ezek olyasvalamit szimbolizálnak, ami nemcsak bőséges tejtermelésre képes, hanem arra is, hogy megőrizze pártfogóinak életét.
Csak egyetlen dolog van, amely három ilyen részből áll (két juh és egy fiatal tehén), amely képes életben tartani a világot, és ez a Biblia - amelyet a Prófécia Lelke bontott ki, a Lélek, amely elvezet minden Igazságra. A két juh, mivel nem fiatal, és két egyforma, magát a Bibliát kell, hogy jelképezze, mind az Ó-, mind az Újszövetséget. A tehén, amely fiatal és nagyobb méretű, nyilvánvalóan valami későbbi eredetű és terjedelmesebb dolgot jelképez, mint maga a Biblia. Ezért nem más, mint a Prófécia örökké élő Szellemének közzétett művei - a Szentírás ihletett értelmezése.
Azok maradnak tehát a földön, amikor Krisztus átveszi jogarát, hogy uralkodjék, akik vajon és mézen élnek, amit csak a Biblia és a Prófécia Lelke adhat. Minden más a modern edomitákkal és moábitákkal együtt pusztul el.
Ugyanebben a szimbolikus próféciában megmutatkozik, hogy Krisztus maga is a Szentírás tanulmányozása által tanulta meg a különbséget a jó és a rossz között:
Ézs 7:14, 15. - Ezért ád jelt néktek az Úr maga: Ímé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek, Ki vajat és mézet eszik, míg megtanulja a gonoszt megvetni, és a jót választani;
Senki sem tagadhatja... hogy ez Krisztus első eljövetelének próféciája. És mivel megvan az a feljegyzés, hogy az Ő étrendje nem tejes vajból és méhmézből állt, nem volt korlátozva, mint Keresztelő Jánosé, továbbá az a tény, hogy semmilyen szó szerinti vaj és méz nem képes arra kényszeríteni senkit, hogy a jót válassza és a rosszat visszautasítsa, mindez azt bizonyítja, hogy a "vaj és méz" Isten Igéjét jelképezi, hogy Krisztus maga is megtanulta a Szentírásból, hogy a jót válassza és a rosszat visszautasítsa.
Itt láthatjuk, hogy az embernek naponta szüksége van a szellemi vajra és mézre, ha fenn akarja tartani a szellemi életét. Vagyis a tegnapi étkezés nem veheti át a mai étkezés helyét - nem, éppúgy nem, mint ahogy Noé ihletett üzenete a maga idejében nem veheti át a mai Királyság ihletett üzenetének helyét.
Csak a mai napra szóló, mennyei üzenet mentheti meg a mai embereket. Ez éppoly valóságos, igaz és logikus, mint az, hogy az élők nem ítélhetők meg a holtak ítéletének üzenetével. Igen, "áldott az a... hűséges és bölcs szolga, akit az Ő Ura a háza fölött uralkodóvá tett, hogy a maga idejében ételt adjon nekik". Máté 24:45, 46.