Szombat Délután - Február 4.
Emlékszöveg:
"Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Avagy mit adhat az ember váltságul az ő lelkéért? - Márk 8:36, 37
"Azt állítjuk, hogy keresztények vagyunk, akik várjuk Urunk második megjelenését a menny felhőiben. Akkor mit kezdjünk az időnkkel, az értelmünkkel, a vagyonunkkal, amelyek nem a mieink, hanem ránk bízzák őket, hogy próbára tegyék becsületességünket? Vigyük őket Jézushoz. Használjuk fel kincseinket az Ő ügyének előmozdítására. Így engedelmeskedünk a felszólításnak: "Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megrontja, és ahol a tolvajok betörnek és ellopják; hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem rontja meg, és ahol a tolvajok nem törnek be, és nem lopnak: mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is." - The Review and Herald, 1901. április 9." (The Review and Herald, 1901). CS 116.5
Vasárnap - Február 5.
Noé Kegyelmet Talál
Olvassátok el az 1Mózes 6:5-14-et. Milyen gyökeres változások következtek be Noé életében az Istennek való engedelmesség következtében? Milyen elveket találhatunk itt magunk számára egy olyan világban, amelyet figyelmeztetni kell a közelgő végzetre?
Az özönvíz előtt élt embereket Isten sok és gazdag ajándékkal áldotta meg. De ők a maguk dicsőségére használták ajándékaikat, és azt átokká tették azáltal, hogy az Ajándékozó helyett az ajándékokat szerették. Az aranyat, ezüstöt, drágaköveket és a jó minőségű faanyagot a saját lakóhelyük építéséhez használták, és egymást túl akarták szárnyalni lakásuk ötletes díszítésében. Csak saját büszke szívük kívánságait igyekeztek kielégíteni, és szórakoztató, bűnös látványokban lelték örömüket. Mivel nem akarták Istent megismerni, csakhamar létezését is tagadták. A természetet imádták a természet Istene helyett. Dicsőítették az emberi lángelmét, imádták kezük munkáit, és arra tanították gyermekeiket, hogy hajoljanak meg a faragott képek előtt. {PP 90.3}
A világ a gyermekkorát élte, de a gonoszság annyira elmélyült és elterjedt, hogy Isten nem tűrhette már tovább, és ezt mondta: "[...] Eltörlöm az embert, akit teremtettem, a földnek színéről" (1Móz 6:7). Kijelentette, hogy Lelke nem fogja örökre éltetni a gonosz emberiséget. Ha bűneikkel tovább szennyezik a világot és gazdag kincseit, eltörli őket a teremtettségből és elpusztítja azokat a dolgokat, amelyekkel oly örömmel áldotta meg őket; elsöpri az állatokat a mezőről és a gazdag élelmet kínáló növényzetet. A gyönyörű földet kietlenné és rommá teszi.{PP 92.1}
Az eluralkodó romlottság közepette Methusélah, Noé és sokan mások megpróbálták ébren tartani az igaz Isten ismeretét, és feltartóztatni az erkölcstelenség áradatát. Százhúsz évvel az özönvíz előtt az Úr szent angyal által kinyilatkoztatta szándékát Noénak. Megparancsolta, hogy építsen bárkát, és építése közben prédikáljon. Hirdesse, hogy Isten vízözönt hoz a földre a gonoszok elpusztítására. Akik elhiszik Isten üzenetét, és bűneiket megbánva, megújulva felkészülnek erre az eseményre, azoknak megbocsát és menedéket ad. Énók is elmondta gyermekeinek, amit Isten mutatott neki az özönvízről. Methusélah és fiai pedig, akik még hallották Noét prédikálni, segítettek a bárka építésében. {PP 92.2}
A Noé mozgalom a bárka építésére rendeltetett, amely egyszerre figyelmeztetett a közelgő özönvízre és menedéket nyújtott az özönvíz elől. Azt a különleges akadályát a botlásnak, amelyet a Sátán akkoriban a tömegek útjába vetett, abból a tényből találta ki, hogy az ember az egész természetben soha sem látott semmi olyat, ami a legcsekélyebb bizonyítékát adta volna annak, hogy valaha is megvalósulhat egy olyan jelenség, mint az eső. Ennek megfelelően, a természetről és annak lehetőségeiről való véges tudásukra támaszkodva, kigúnyolták és megvetették Noé tudományát és a végzetre való figyelmeztetését, és folytatták "az evést és ivást, a házasodást és a házasságkötést mindaddig a napig, amíg Noé be nem ment a bárkába, és nem tudták, amíg az özönvíz el nem jött, és el nem ragadta mindnyájukat". Máté 24:38, 39.
Az emberi tudomány felmagasztalása és az isteni tudomány figyelmen kívül hagyása volt tehát az a különleges csapda, amely az özönvíz előtti embereket elragadta. Sorsuk ünnepélyesen figyelmeztet bennünket, hogy gondosan kerüljük el hibájukat.
Hétfő - Február 6.
Ábrám, a Hűségesek Atyja
Olvassuk el az 1Mózes 12:1-3-at. Hogyan lett "a föld minden családja ... áldott" ennek az ígéretnek és annak elfogadásának eredményeként?
Amikor Isten elhívta Ábrahámot, így szólt "Megáldalak téged [...] és áldás leszesz [... ] és megáldatnak tebenned a föld minden nemzetségei" (1Móz 12:2-3). Ezt a tanítást ismételte meg az Úr a próféták által is. Izraelt közben háború és fogság pusztította, mégis nekik szólt az ígéret: "És a Jákóbnak maradéka olyan lészen a sok nép között, mint az Úrtól való harmat, mint a zápor a fűnek, mely nem emberben reménykedik, és nem bízik embernek fiaiban" (Mik 5:7). A jeruzsálemi templomról az Úr kijelentette Ésaiás által: "Házam imádság házának hivatik minden népek számára" (Ésa 56:7). {DA 27.3}
A Biblia világosan tanítja, és a történelem számtalanszor igazolta, hogy ha valaki figyelmen kívül hagyja Isten törvényeit, az katasztrofális mind önmagára, mind a nemzetére nézve. Ez a tragikus igazság, amely az évszázadok hosszú sodrása során oly végtelenül bebizonyosodott, nemcsak Izrael választott népe, hanem a föld összes nemzete körében is, "a mi intésünkre adatott, akikre a világ vége eljött".
Mivel tehát az Isten parancsaival szembeni engedetlenségnek nemcsak saját magára, hanem a nemzetére is kárt kell okoznia, a keresztény ember kettős felelősséget visel: mindent meg kell tennie, ami tőle telik, hogy megóvja mind a szellemi, mind a világi királyság jólétét és előmozdítsa annak sikerét És hogy biztosítsa, hogy e súlyos, kettős felelősségnek maradéktalanul eleget tegyen, feltétlenül engedelmeskedik az Úr parancsának: "Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené". Márk 12:17. "És én - mondja az Úr az engedelmesnek tett ígéretében - megáldom azokat, akik téged áldanak, és megátkozom azt, aki téged átkoz, és benned lesz áldott a föld minden családja". 1Móz 12:3.
Olvassátok el a Zsidókhoz írt levél 11:8-13-at. Mi itt a számunkra releváns üzenet?
"Sokan képtelenek határozott terveket készíteni a jövőre nézve. Az életük bizonytalan. Nem látják előre a dolgok kimenetelét, és ez gyakran aggodalommal és nyugtalansággal tölti el őket. Ne feledjük, hogy Isten gyermekeinek élete ebben a világban zarándokélet. Nincs bölcsességünk arra, hogy megtervezzük a saját életünket. Nem a mi dolgunk, hogy alakítsuk a jövőnket. "Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívták, hogy menjen ki arra a helyre, amelyet azután örökségül kap, és elment, nem tudván, hová megy" (Zsidók 11:8).
"Krisztus földi életében nem készített magának terveket. Elfogadta Isten terveit, és az Atya napról napra kibontakoztatta terveit. Így kell nekünk is Istenre hagyatkoznunk, hogy életünk az Ő akaratának egyszerű megvalósulása legyen. Amint utunkat Őrá bízzuk, Ő fogja irányítani lépteinket." - A gyógyítás szolgálata, 478, 479 (1905)." 2MCP 734.1
Ézsa 51:1, 2,- “Hallgassatok reám, kik az igazságot követitek, kik az Urat keresitek; tekintsetek a kőszálra, amelyből kivágattattatok, és a kútfő nyílására, amelyből kiásattatok! Tekintsetek Ábrahámra, atyátokra, és Sárára, aki titeket szűlt, hogy egymagát hívtam el őt, és megáldám és megszaporítám őt.”
Ha nem lennénk kiváltságos helyzetben, hogy úgy válasszunk, mint Ábrahám, Isten nem emlékeztetett volna bennünket Ábrahám tapasztalatára. Egyértelműen azt mondja nekünk, hogy ne veszítsük el a bátorságunkat, hanem bízzunk Istenben, mert Ő meg akar áldani és növelni minket, ahogyan megáldotta és növelte őseinket, Ábrahámot és Sárát...
Kedd - Február 7.
Lót Rossz Döntései
Olvassuk el az 1Mózes 13:10-12-t. Milyen racionális tényezők vezethették Lótot arra a döntésre, amit meghozott?
Jóllehet Lót Ábrahámmal való kapcsolatának köszönhette jólétét, mégsem volt hálás jótevője iránt. Az udvariasság azt kívánta volna, hogy engedje át a választást Ábrahámnak, de ő inkább önzően megpróbált előnyhöz jutni. "Felemelé azért Lót az ő szemeit, és látá, hogy a Jordán egész melléke bővizű föld ... mind Czoárig olyan vala az, mint az Úr kertje, mint Egyiptom földe" (1Móz 13:10). Egész Palesztina legtermékenyebb tájéka a Jordán völgye volt. A szemlélőket az elveszett Paradicsomra emlékeztette. Olyan szép és termékeny volt, mint a Nílus öntözte síkságok, amelyeket nemrégiben hagytak el. Gazdag és gyönyörű szép városok is voltak ott, amelyek népes piacaikon jövedelmező kereskedést kínáltak. A világi nyereség ábrándképétől elkápráztatott Lót nem vett tudomást az ott uralkodó erkölcsi és lelki bűnökről. A síkság lakói "[...] nagyon gonoszok és bűnösök valának az Úr előtt" (1Móz 13:13), de erről ő mitsem tudott, vagy ha tudott is, nem tulajdonított neki fontosságot. "És választá Lót magának a Jordán egész mellékét [...] és sátoroz vala Sodomáig" (1Móz 13:11-12). Mennyire nem látta előre önző választása szörnyű következményeit! {PP 133.1}
Ábrahám a dombos vidéket választotta, miután Lót a Szodoma és Gomorra piacaival szomszédos termékeny völgyet választotta. Ott Lót családja elhagyta Isten iskoláját, és belépett az emberek iskolájába. Ábrahám és családja azonban Isten iskolájában maradt, és megtanulták, hogyan lehet a dombok jó hasznot hozni. Ábrahám "nagyon gazdag" lett, Lót viszont nagyon szegény. Ábrahám ugyanis Isten iskolájában a világ legnagyobb üzletemberévé vált a maga korában. Megtanulta, hogyan lehet a semmiből valamit csinálni. Sőt, ő volt a világ legnagyobb hadvezére, mert emlékeztek, hogy néhány emberével legyőzött öt királyt, elvette a zsákmányukat, és visszaadta a javakat a jogos tulajdonosoknak. Mindezt egyetlen katona elvesztése nélkül tette!...
Olvassuk el az 1Mózes 18:20-33-at. Mit mondott Isten Ábrahámnak a földi látogatásának okáról? Mi volt Ábrahám válasza arra a hírre, hogy Isten el akarja pusztítani ezeket a gonosz városokat?
Isten megbecsülte Ábrahámot. Mennyei angyalok látogatták meg őt és beszélgettek vele, mint barát a baráttal. Amikor Sodoma megítélése közeledett, Isten nem titkolta el Ábrahám elől, és a pátriárka közbenjárt Istennél a bűnösökért. Az angyalokkal való találkozása a vendégszeretetnek is szép példája. {PP 138.2}
"Az Úr bizodalmas az őt félőkhöz" (Zsolt 25:14). Ábrahám tisztelte Istent, és az Úr tisztelte őt. Bevonta tanácskozásába, és kinyilatkoztatta neki szándékát. "[...] Eltitkoljam-é én Ábrahámtól, amit tenni akarok?" - mondta az Úr - "[...] Sodomának és Gomorának kiáltása megsokasodott, és mivelhogy az ő bűnök felettébb megnehezedett: alámegyek azért és meglátom, vajon teljességgel a hozzám felhatott kiáltás szerint cselekedtek-é vagy nem? tudni akarom" (1Móz 18:17.20-21). Isten tudta jól, milyen nagy Sodoma vétke, de emberi módon fejezte ki magát, hogy megértsék bánásmódjának igazságos voltát. Mielőtt megbünteti a törvényszegőket, ő maga elmegy, hogy megvizsgálja életüket. Ha még nem lépték át kegyelmének határát, időt ad nekik a megtérésre. {PP 139.1}
Ábrahám vendégszeretete volt az, ami ilyen nagy áldást hozott az otthonába - a három mennyei vendéget, akik megerősítették az örökös ígéretét. És az ő befogadó cselekedete, hogy megmutatta a Mennyei vendégeket, Akik megerősítették az örökös ígéretét. És az ő előzékeny cselekedete, hogy megmutatta nekik a városba vezető utat azzal, hogy egy kis távolságot gyalogolt velük, arra késztette az angyalokat, hogy elmondják neki a Szodomával kapcsolatos szomorú küldetésüket. Egyetlen otthon sem szabad tehát "elfelejtenie, hogy idegeneket fogadjon, mert ezáltal némelyek tudtukon kívül angyalokat láttak vendégül". Zsid 13:2.
Szerda - Február 8.
Csalóból Fejedelem
Olvassátok el az 1Mózes 32:22-31-et. Mi történt itt Jákobbal, és milyen lelki tanulságokat vonhatunk le ebből a történetből Isten kegyelméről, még akkor is, ha rossz döntéseket hozunk?
Jákob megkívánta az elsőszülöttségi jogot, amely a szokás szerint Ézsaué lett volna. Jákob nem arra törekedett, hogy meggazdagodjon, hanem az ezzel járó lelki áldásra, amelyet Ézsau nem becsült nagyra, amíg Jákob így vagy úgy, de sikeresen meg nem szerezte magának. Ha az ember eléggé akarja a szellemi áldásokat a megfelelő cél érdekében, Isten megadja neki azokat.
És annak ellenére, hogy Jákob csalással szerezte meg a megígért áldásokat, a Mennyország mégis szentesíti azt, amit Izsák a földön megkötött - Jákob lett Krisztus ősatyja.
Jákób története mégis azt bizonyítja, hogy Isten nem veti el azokat, akiket bűnre csábítottak, de bűnbánattal visszatértek Istenhez. Jákób alázat, bizalom és hit által győzött ott, ahol a saját erejével küzdve kudarcot vallott. Isten így tanította meg szolgáját arra, hogy csak az ő hatalma és kegyelme adhatja meg neki azt az áldást, amire sóvárog. Így lesz azokkal is, akik az utolsó napokban élnek. Amikor veszély veszi körül őket, és kétségbeesés tölti el lelküket, egyedül a Krisztus érdemei általi engesztelésre támaszkodhatnak. Önmagunktól semmit sem tehetünk. Tehetetlenségünkben és érdemtelenségünkben a megfeszített és feltámadt Megváltó érdemeiben kell bíznunk. Senki sem pusztul el, aki ezt teszi. Az örökkévaló Isten szeme előtt van vétkeink hosszú listája. A nyilvántartás tökéletes. Egyetlen vétkünk sem hiányzik belőle. De ő, aki meghallgatta a régi időkben szolgáinak kiáltását, most is hallja a hittel mondott imát, és megbocsátja törvényszegéseinket. ő ezt megígérte, és ő beváltja ígéretét. {PP 202.4}
“Jaj! mert nagy az a nap annyira, hogy nincs hozzá hasonló; és háborúság ideje az Jákóbon; de megszabadul abból!” Jeremiás 30:7.
Jákob, a mi típusunk, jól tudta, hogy Isten elrendelte a visszatérését Padanárámból a hazába, mégis megremegett, amikor meghallotta, hogy Ézsau négyszáz emberrel úton van, hogy találkozzon vele. Ráadásul arra indították, hogy egész éjjel birkózzon az angyallal. Csak azért győzött, mert nem engedte el az angyalt, amíg meg nem áldotta őt. A végeredmény az lett, hogy másnap Ézsau ahelyett, hogy az egész társaságot elpusztította volna, nagyon kedvesen, csókkal üdvözölte Jákobot, és szívélyesen meghívta őt, hogy térjen haza! Amikor tehát minden magától megoldódott, Jákob világosan látta, hogy egyáltalán nem kellett volna félnie. Milyen bátorító, hogy "mindezek példának okáért történtek velük, és meg vannak írva a mi intésünkre, akikre a világ vége eljött". 1Kor 10:11. Ami megtörtént Jákobbal, az bizonyára velünk is megtörténik, és milyen vigasztaló, hogy mindezt előre tudjuk. Most, ha még soha, akkor most kell látnunk, hogy ahol van típus, ott van ellenpélda is, és ahol nincs típus, ott nincs Igazság.
Olvassuk el az 1Mózes 49:29-33-at. Bár Jákobnak már nem volt birtoka Kánaánban, milyen utasításokat adott fiainak a temetésével kapcsolatban? Ki van még eltemetve abban a barlangban? Mit gondolsz, miért tette Jákob ezt a kérést?
Jákób mindig mély és heves érzésű ember volt. Fiai iránt érzett szeretete erős és gyengéd volt. Hozzájuk intézett áldásában nem találhattak semmiféle részrehajlást vagy neheztelést. Mindnyájuknak megbocsátott és mindvégig szerette őket. Atyai gyengédsége mindig csak bátorító és reménykeltő szavakban fejeződött ki. Isten ereje nyugodott meg rajta, és az isteni ihletés befolyása alatt az igazság kijelentésére kényszerült, még akkor is, ha ezzel fájdalmat okozott is fiainak. {PP 237.1}
Az utolsó áldások elmondása után Jákób megismételte a temetésére vonatkozó rendelkezését: "Én az én népemhez takaríttatom, temessetek engem az én atyáimhoz, ama barlangba, amely a Khitteus Efron mezején van. Abba a barlangba, mely Kanaán földén Mamré átellenében Makpelahnak mezején van, [...] Oda temették el Ábrahámot és Sárát az ő feleségét; oda temették Izsákot és Rebekát az ő feleségét; s oda temettem el Leát is" (1Móz 49:29-31). Így életének utolsó cselekményében is az Isten ígéretében való hitet fejezte ki. {PP 237.2}
Csütörtök - Február 9.
Mózes Egyiptomban
Olvassátok el a Zsidókhoz írt levél 11:24-29-et. Gondolkodjatok el azon, hogy mit hagyott hátra Mózes, és mivel kellett helyette szembenéznie. Próbáld meg az ő helyzetéből szemlélni, mielőtt meghozta volna a döntést. Mit hagyott el, és mit választott azzal, hogy elhagyta?
A fáraó udvarában Mózes a legmagasabb állami és katonai kiképzésben részesült. Az uralkodó úgy határozott, hogy örökbefogadott fiúunokáját teszi meg utódjának a trónon, és az ifjút ennek a magas pozíciónak megfelelő betöltésére nevelték. "És Mózes taníttaték az Egyiptombeliek minden bölcsességére; és hatalmas vala beszédben és cselekedetben" (ApCsel 7:22). Vezetői képessége a hadviselés területén az egyiptomi hadsereg kedveltjévé tette. Általában figyelemre méltó jellemű embernek tartották. Sátán ismét vereséget szenvedett szándéka megvalósításában. Éppen azt a rendeletet, amely a héber fiúgyermekeket halálra ítélte, használta fel Isten népe jövendő vezetőjének a kiképzésére és neveltetésére. {PP 245.1}
Izrael véneivel angyalok közölték, hogy szabadulásuk ideje elközeledett, és hogy Mózes az az ember, akire Isten rábízta ennek a feladatnak az elvégzését. Mózessel is angyalok közölték, hogy Jahve őt választotta ki népe megszabadítására. Mózes, mivel feltételezte, hogy népének fegyveres erővel kell majd kivívnia szabadságát, és így várhatóan neki kell majd a héberek hadseregét az egyiptomiak ellen vezetnie, elfojtotta nevelő anyjához és a fáraóhoz fűződő érzelmeit, nehogy ezek majd megakadályozzák Isten akaratának teljesítésében. {PP 245.2}
Az egyiptomi törvények szerint mindazoknak, akik elfoglalták a fáraók trónját, a papi rendnek is tagjaivá kellett lenniük. Ez azt jelentette, hogy Mózest is - a trón nyilvánvaló örökösét - be kellett avatni a nemzet és az államvallás titkaiba. Beavatása feladatával a papokat bízták meg. Mózest azonban - ámbár lelkes tanítvány volt - semmiképpen sem tudták rávenni arra, hogy részt vegyen a bálványistenek imádásában és szolgálatában. Megfenyegették a királyi korona elvesztésével és figyelmeztették, hogy a hercegnő is ki fogja tagadni, ha továbbra is állhatatosan ragaszkodik a héberek hitéhez. Mózes azonban továbbra is kitartott elhatározása mellett, hogy az egy Istenen, a menny és a föld Teremtőjén kívül senki és semmi mást nem imád és nem tisztel. Sőt vitatkozott és érvelt a papokkal. Rámutatott arra, hogy milyen babonás balgaságot követnek, amikor élettelen tárgyakat, bálványokat részesítenek tiszteletben. Senki sem tudta megcáfolni érveit, vagy megváltoztatni véleményét. Egy ideig eltűrték szilárd magatartását, határozottságát magas rangja miatt, és azért, mert a király és a nép bizalmát élvezte. {PP 245.3}
Emlékeztek arra a történetre, ahogyan elindult, hogy kiszabadítsa őket, noha még nem kapott rá parancsot. Megölt egy egyiptomit, összeveszett az egyik héberrel, majd az életéért menekült. Így történt, hogy Midiánban munkát kapott, pásztor lett, és feleségül vette a munkaadója lányát. A pásztorélet e negyven éve alatt elfelejtette az egyiptomi nyelvet, és vele együtt az egyiptomi műveltséget is. Helyette azonban megtanulta, hogyan kell jól gondozni a juhokat. Ezért elvetette elméjéből a gondolatot, hogy valaha is kiszabadítja Isten népét az egyiptomi rabságból. Ekkor történt, hogy Isten erősnek és rátermettnek látta őt, és megparancsolta neki, hogy menjen vissza Egyiptomba, és hozza ki onnan az Ő nyögő népét. Emlékeztek, hogy Mózes tiltakozott az ötlet ellen, és azzal érvelt, hogy az első próbálkozása kudarcot vallott, akkor még fiatal és jól értesült volt, és hogy életének ezen a késői óráján már nem próbálkozik újra, hogy már a nyelvet sem tudja beszélni. Hosszas beszélgetés után Isten elhárította ellenvetéseit azzal, hogy megígérte, hogy a testvérét, Áront adja neki szóvivőnek, és Mózes végül beleegyezett, hogy visszatérjen Egyiptomba.
Ott pásztorbotjával sok jelet és csodát tett mind az egyiptomiak, mind a héberek előtt. És emlékeztek arra, hogy mi történt a páska-ünnep éjszakáján, az Egyiptomból való távozásuk előtti éjszakán: Mózes az egész országban kihirdette, hogy minden olyan házban, ahol nem találnak vért az ajtófélfán, még azon az éjszakán meg fog halni az elsőszülött minden ilyen házban.
Azok, akik nem engedelmeskedtek az isteni parancsnak, a következő napon szorgalmasan nyögdécseltek és eltemették halottaikat, míg azok, akik engedelmeskedtek a parancsnak, örömmel és rendezetten kivonultak a városokból. Igen, csak azok szabadultak meg a rabszolgaságtól, akik képesek voltak a parancsot elfogadni. Ezért előfeltétel, hogy megtanuljunk parancsot fogadni, ha meg akarjuk kapni Isten pecsétjét a homlokunkra.
Péntek - Február 10.
További tanulmányozásra
Azokban, akiket Isten tervének véghezvitelére választott ki, az emberi gyengeségek is láthatókká váltak. Mégsem voltak sablonos szokásokkal és jellemmel rendelkező emberek, akik elégedetten megmaradtak előbbi állapotukban. Komolyan törekedtek az isteni bölcsesség elnyerésére, és meg akartak tanulni ügyéért munkálkodni. Az apostol azt mondja: "Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki" (Jak 1:5). Isten azonban nem részesíti mennyei világosságban azokat, akik megelégedetten megmaradnak a sötétségben. Azért, hogy megkapjuk Isten segítségét, el kell ismernünk gyengeségünket és elégtelenségünket; elménket azokra a nagy változásokra kell irányítanunk, amelyek bennünk végbe mennek. El kell kezdenünk komolyan és kitartóan imádkozni. El kell vetni magunktól a rossz szokásokat; a győzelmet csak akkor nyerhetjük el, ha határozott erőfeszítéssel igyekszünk tévedéseink kiigazítására és a helyes alapelvekhez való alkalmazkodásra. Sokan azért nem érnek el magas szintet - amelyet pedig elérhetnének - mert Istenre várnak, hogy majd megcselekszi helyettük azt, aminek a megtételéhez elegendő erőt adott nekik. Mindazok, akik alkalmasak tisztségek betöltésére, a legszigorúbb értelmi és erkölcsi fegyelemmel kell nevelődjenek. Isten segítségükre lesz, mert erejét egyesíti az emberi törekvésekkel. {PP 248.2}
Zsolt 4:6- “Igazságnak áldozatával áldozzatok, és bízzatok az Úrban.”
Dávid személyes tapasztalatból ismerte Isten hűségét: Miután mindent megtett, amit Isten szolgálatában meg kellett tennie, biztos volt abban, hogy amikor a medve és az oroszlán eljött, hogy felfalja bárányait, Isten meg fogja őt szabadítani, ha mindent megtesz, hogy megkímélje őket.
Sőt, mivel hitt abban, hogy Isten megígérte neki a királyságot, és mivel felkenték, hogy király legyen Isten népe felett, Dávid nem kételkedett semmiben. Felismerve kötelességét, bátran ment az óriás Góliát után, aki szembeszállt Istennel és az Ő királyságával, és biztos volt abban, hogy az óriás nem árthat neki. Hit által megszabadította népét az óriás hatalmától. Hit által legyőzte az oroszlánt és a medvét, és megmentette a bárányokat. Hit által tudta, hogy Saul nem veheti el az életét, és nem foszthatja meg őt a tróntól.
Nem, sem vadállat, sem ember nem veheti el az életeteket, és nem csalhat meg benneteket az előléptetéstől, ha Isten akaratát teljesítitek, ha tudjátok, hogy Ő, aki Izraelt őrzi, nem alszik és nem szunnyad (Zsolt 121,3.4); hogy Ő mindent tud rólatok, barátaim, a nap és az éjszaka minden pillanatában; hogy még a fejetekről lehulló hajszálakat is tudomásul veszi; hogy bármi történik veletek, az nem más, mint Isten saját akarata a ti javatokra. Azt mondom, ha tudjátok és hiszitek, hogy Ő Isten és testetek és lelketek Őrzője, akkor függetlenül attól, hogy mi történik veletek, boldogok lesztek benne, és Istennek adjátok az elismerést érte, nem zúgolódva, hanem dicsekedve még a megpróbáltatásaitokban és nyomorúságaitokban is.
Ézsa 26:4- “Bízzatok az Úrban örökké, mert az Úrban, Jehovában, örök kőszálunk van.”
Ha teljes szívvel bízol Istenben, és ha a világ az űrbe zuhanna, és összeütközne a csillagokkal, boldogan repülsz majd Istennel együtt.