Tóparti Csodák
5. Lecke, 3. Negyedév Július 27. - Augusztus 2. - 2024
Ossza meg ezt a leckét
Szombat Délután Július 27.
Emlékszöveg:
"De Jézus nem engedé meg néki, hanem monda néki: Eredj haza a tiéidhez, és jelentsd meg nékik, mely nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült rajtad.” Márk 5:19
Hajnalodott a galileai tenger felett. A tanítványok, kimerülten az egész éjszakai eredménytelen munkától, még halászhajóikon voltak a tavon. Jézus odajött, hogy egy csendes órát töltsön el a vízparton. Kora reggel lévén, egy kis nyugalomra vágyott a nap mint nap Őt követő sokaság elől. Ám az emberek hamarosan gyülekezni kezdtek körülötte. A tömeg rohamosan nőtt, s minden oldalról szorongatták Őt. Eközben a tanítványok partot értek. Jézus, hogy mentesüljön a sokaság nyomásától, belépett Péter csónakjába, s megparancsolta neki: egy kicsit húzzon kijjebb a parttól. Így mindenki jobban láthatta és hallhatta Jézust, aki a csónakból tanította a parton álló sokaságot. {DA 244.1}
Micsoda képet szemlélhettek az angyalok! Dicső Parancsnokuk egy halászbárkában ül, amelyet ide-oda himbálnak a nyugtalan hullámok, s hirdeti az üdvösség örömüzenetét az Őt hallgató sokaságnak, amely a víz széléig nyomult! Ő akit a menny tisztelt, a szabad ég alatt ismerteti országának nagy dolgait - közönséges embereknek. Mégsem találhatott volna alkalmasabb helyet munkájához. A tó, a hegyek, az elterülő mezők, a napfényben fürdő föld mind-mind tanításait szemléltették, az emberek elméjébe írattak. Krisztus egyetlen tanítása sem maradt eredménytelen. Az ajkáról elhangzó valamennyi üzenet az örök élet igéjeként érintette az emberek lelkét. {DA 244.2}
Vasárnap, Július 28.
A vihar lecsendesítése
Olvassuk el a Márk 4:35-41-et. Mi történik ebben a történetben, és milyen tanulságokat vonhatunk le belőle arról, hogy kicsoda Jézus?
A vihar megszűnik. A hullámhegyek aláesnek, elcsendesednek. A felhők eltakarodnak, előtűnnek a csillagok. A hajó nyugodt tengeren pihen. Ekkor Jézus tanítványaihoz fordul, és szomorúan megkérdi: "Miért vagytok ily félénkek? Hogy van, hogy nincsen hitetek?" (Mk 4:40) {DA 335.3}
A tanítványok elnémultak. Még Péter sem próbálta kifejezni a szívét összeszorító félelmet. A Jézust kísérő többi hajó ugyanolyan veszélyben volt, mint a tanítványoké. Félelem és kétségbeesés lett úrrá azok utasain is. Jézus parancsa azonban lecsendesítette a zűrzavar színhelyét. A vihar tombolása közel sodorta egymáshoz a hajókat, így mindenki látta a csodát. A rákövetkező csendben elfeledkeztek a félelemről. Az emberek ezt suttogták egymásnak: "Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek néki?" (Mk 4:41) {DA 335.4}
Amikor Jézust felkeltették a viharban, tökéletesen nyugodt volt. Szavaiban, tekintetében nyoma sem volt a félelemnek, mivel szívében nem lakozott félelem. Ám nem a mindenható erő birtokában pihent. Nem mint az "ég, föld s tenger Ura" nyugodott csendben. Ezt a hatalmat letette, és így szólt: "Én semmit sem cselekedhetem magamtól" (Jn 5: 30). Az Atya hatalmában bízott. Jézus hitben pihent - hitt Isten szeretetében, gondviselésében -, a vihart lecsendesítő szó hatalma pedig Isten hatalma volt. {DA 336.1}
Olvassuk el a 104. Zsoltár 1-9-et. Hogyan hasonlítható itt Jahve képe a vihart lecsendesítő Krisztuséhoz?
Istenünk szavára hallgat a menny és a föld, s Ő pontosan tudja, mire van szükségünk. Mi csak rövid távolságot látunk be magunk előtt, de „nincsen oly teremtmény, amely nyilvánvaló nem volna előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szeme előtt, akiről mi beszélünk.” (Zsidókhoz 4:13) Az Úr magasan trónol a föld nyugtalansága fölött. Isteni tekintete előtt nincs titok. Nagy és zavartalan örökkévalóságából rendeli el, amit jónak lát. {8T 272.6}
Az Atya tudta nélkül egyetlen veréb se hull a földre. Sátánt Isten iránti gyűlölete arra vezeti, hogy az állatteremtményeket is pusztítsa. Csak Isten védő gondoskodása óvja meg a madarakat, hogy öröménekükkel vidíthassanak bennünket. A verebekről sem feledkezik meg: „Ne féljetek azért; ti sok verebecskénél drágábbak vagytok.” (Máté 10:31) {8T 273.1}
Hétfő, Július 29.
Meghalljuk-e a suttogást a kiabálás közepette?
Olvassátok el a Márk 5:1-20-at. Mit tanulhatunk a nagy vitáról ebből a csodálatos beszámolóból, és ismét Jézus hatalmáról?
Jézus hatalommal parancsolta a tisztátalan lelkeknek, hogy menjenek ki belőlük. Szavai behatoltak a szerencsétlenek elméjébe. Homályosan felfogták, hogy Az áll előttük, aki megmentheti őket a kínzó démonoktól. A Megváltó lábához borultak, hogy imádják Őt. Amikor beszélni akartak, irgalomért esedezni, a démonok szóltak belőlük, s dühödten kiáltották: "Mi közöm van nékem teveled, Jézus, felséges Istennek Fia? kérlek téged, ne gyötörj engem" (Lk 8:28). {DA 337.3}
Jézus megkérdezte: "Mi a neved?" A válasz így hangzott: "Légió a nevem, mert sokan vagyunk" (Mk 5: 9) A megszállottakat használták föl kapcsolatteremtésre, s kérték Jézust, ne űzze el őket a vidékről. Nem messze, a hegyoldalon nagy disznónyáj legelészett. A démonok azt kérték, hogy ezekbe mehessenek bele, Jézus pedig megengedte nekik. A csorda azonnal megveszett. Őrülten rohantak le a meredeken, és a partnál sem tudtak megállni, belehulltak a tóba, és elpusztultak. {DA 338.1}
Ezenközben a megszállottakban csodás változás ment végbe. Elméjük megvilágosodott, szemük értelmesen csillogott. Az oly rég Sátán képére átalakult arcuk hirtelen szelíddé vált, vérfoltos kezük megnyugodott, s boldog hangon dicsérték Istent szabadulásukért. {DA 338.2}
A disznópásztorok mindent láttak a szikla tetejéről, s elszaladtak, hogy hírül adják a történteket gazdáiknak és a népnek. Az egész lakosság ámulattal és félelemmel csődült ki, hogy lássa Jézust. A két ördöngős a vidék réme volt. Senki sem haladhatott el biztonságban a közelükben, mert démoni haraggal rohantak rá minden utazóra. Most ezek az emberek felöltözötten, világos elmével ültek Jézus lábánál, hallgatták szavait, és dicsőítették Annak nevét, Aki visszaadta egészségüket. A csodálatos jelenetet szemlélő tömeg azonban nem örvendett. A disznók elvesztése jobban foglalkoztatta őket, mint Sátán foglyainak szabadulása. {DA 338.3}
A disznótulajdonosok számára kegyelem volt, hogy ez a veszteség bekövetkezhetett. Lekötötték őket a földi dolgok, és nem törődtek a lelki élet magasabb szintű szükségleteivel. Jézus meg akarta törni az önző közömbösség varázserejét, hogy elfogadhassák kegyelmét. De időleges veszteségük miatti bánkódásuk és felháborodásuk megvakította szemüket a Megváltó kegyelme iránt. {DA 338.4}
A természetfeletti erő megnyilatkozása felébresztette a nép babonás hitét, félelmet szült. Ha ez az Idegen köztük marad, további csapások várhatók. Rossz néven vették az anyagi csapást, s elhatározták, hogy megszabadulnak Tőle. Akik átkísérték Jézust a tavon, elmondták, mi történt előző éjjel, milyen veszélyben voltak a viharban, s hogyan csendesedett le a szél és a tenger. Szavaik azonban hatástalanok maradtak. Az emberek rémülten tolongtak Jézus körül, és könyörögtek, távozzék tőlük. Ő engedett nekik, hajóra szállt, és azonnal elindult a túlsó partra. {DA 339.1}
Gadara lakói élő bizonyítékát kapták Krisztus hatalmának és kegyelmének. Látták a férfiakat, akik visszanyerték értelmüket, de annyira féltek kockáztatni földi érdekeiket, hogy azt, Aki szemük láttára diadalt vett a sötétség fejedelmén, háborgatónak tekintették, a menny ajándékát küszöbükről fordították vissza. Jóllehet, ma nem adódik olyan helyzet, mint a gadaraiaknak, mégis sokan nem hajlandók engedelmeskedni szavának, mert az engedelmességgel föl kellene áldozniuk valamely világi érdeket. Azért, hogy jelenléte ne okozzon anyagi veszteséget, sokan visszautasítják kegyelmét, és elűzik Lelkét. {DA 339.2}
Kedd, Július 30.
Érzelmi Hullámvasúton
Olvassátok el a Márk 5:21-24-et. Milyen tulajdonságok tűnnek ki részben Jairusból?
Ez a zsidó vén nagy bánattal jött Jézushoz, lábához vetette magát, és így kiáltott: "Az én leánykám halálán van; jer, vesd reá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen" (Mk 5:23). {DA 342.2}
Jézus azonnal elindult a főemberrel annak háza felé. Bár a tanítványok már oly sok irgalmas cselekedetét látták, mégis meglepte őket, hogy Jézus hajlandó engedni az öntelt rabbi kérésének. Csatlakoztak Mesterükhöz, az emberek pedig felajzva, várakozón követték őket. {DA 342.3}
Jairus közelebb húzódott a Megváltóhoz, és együtt siettek a főember otthonába. A fizetett siratók és síposok már ott voltak, a levegőt betöltötte lármázásuk. A tömeg, a zűrzavar bántotta Jézus lelkét. Így intette csendre őket: "Mit zavarogtok és sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem alszik." Az emberek méltatlankodva fogadták az Idegen szavait. Látták a gyermeket a halál karmai közt, megvetően nevettek hát Jézuson. Ő megkérte az embereket, hagyják el a házat, Maga mellé vette a leány apját és anyját, valamint három tanítványát, Pétert, Jakabot és Jánost, s bementek a halott szobájába. {DA 343.1}
Jézus az ágyhoz lépett, kezébe vette a gyermek kezét, és lágyan, az otthon meghitt nyelvezetével ejtette ki e szavakat: "Leányka; néked mondom, kelj föl" (Mk 5:41). {DA 343.2}
Olvassa el a Márk 5:25-34-et. Mi szakítja meg a Jairus háza felé tartó haladást?
A főember háza nem volt messze, de Jézus és kísérete lassan haladt, mert a tömeg mindenhonnan szorította őket. A késlekedés nyugtalanította az aggódó apát, Jézus még itt is, ott is megállt, hogy könnyítsen egy szenvedőn, vagy megvigasztaljon egy megtört szívet. {DA 342.4}
Még útban voltak, amikor egy küldönc furakodott Jairushoz a tömegben, és hírül adta, hogy leánya meghalt, ne fárassza többé fölöslegesen a Mestert. E szavakat Jézus is meghallotta. "Ne félj; - mondotta - csak higgy, és megtartatik" (Lk 8:50). {DA 342.5}
Szerda, Július 31.
Elutasítás és Elfogadás
Olvassuk el a Márk 6:1-6-ot. Miért utasították el Jézus szülővárosának lakói?
"Krisztus megalázó élete tanulságul szolgáljon mindazoknak, akik mások fölé akarják magukat emelni. Bár jellemén nem volt a bűn szennye, mégis leereszkedett, hogy bukott emberi természetünket összekapcsolja istenségével..... CTr 232.2
"Krisztus alázattal kezdte meg hatalmas munkáját, hogy kiemelje a bukott fajt a bűn romlottságából, visszaszerezve őket isteni ereje által, amelyet összekötött emberi mivoltával. Elhaladva a nagyvárosok és a tanulás és a feltételezett bölcsesség híres helyei mellett, Názáret szerény és homályos falujában rendezkedett be. Életének nagy részét ezen a helyen töltötte, ahonnan - általános vélekedés szerint - semmi jó nem származhat. Azon az úton, amelyet a szegényeknek, az elhanyagoltaknak, a szenvedőknek és a szomorkodóknak kell járniuk, Ő a földön járt, magára véve mindazt a szenvedést, amelyet a szenvedőknek el kell viselniük..... Családját nem a tanulás, a gazdagság vagy a pozíció különböztette meg. Sok éven át ácsként dolgozott a szakmájában. CTr 232.3
"A zsidók büszkén dicsekedtek azzal, hogy Krisztus királyként fog eljönni, hogy legyőzze ellenségeit, és haragjában eltiporja a pogányokat. De az az alázatos, alázatos élet, amelyet Megváltónk élt, és amelynek be kellett volna építenie Őt a nép szívébe, és bizalmat kellett volna adnia nekik küldetése iránt, megbántotta és csalódást okozott a zsidóknak, és mindannyian tudjuk, milyen bánásmódban részesült tőlük..... CTr 232.4
"Krisztus nem azzal magasztalta fel az embereket, hogy a büszkeségüket szolgálta. Megalázta magát, és engedelmes lett a halálig, sőt a kereszthalálig. Ha az emberi büszkeséget nem alázza meg és nem győzi le, ha a makacs szívet nem teszi gyengéddé Krisztus Lelke, nem lehetséges, hogy isteni hasonlatosságát ránk nyomja. Ő, az alázatos Názáreti, megvetéssel öntötte volna le a világ gőgjét, mert Ő a mennyei udvarok parancsnoka volt. De Ő alázatban jött a mi világunkba, hogy megmutassa, hogy nem a gazdagságot, a pozíciót, a hatalmat vagy a tiszteletreméltó címeket tiszteli és becsüli a mennyei világegyetem, hanem azokat, akik követik Krisztust, és az Ő kegyelmének ereje által jellemük erénye által bármilyen szolgálati pozíciót tiszteletreméltóvá tesznek. CTr 232.5
"Egyetlen emberi lénynek sincs jogosultsága arra, hogy büszkeséggel emelje fel magát. "Mert így szól a magas és magasztos, aki az örökkévalóságban lakozik, akinek neve Szent: "Én lakom a magasban és szent helyen, azzal is, aki megalázkodó és alázatos lelkű, hogy az alázatosok lelkét felüdítsem, és a megalázottak szívét felüdítsem."" - 81. levél, 1896. CTr 232.6
Olvassa el a Márk 6:7-30-at. Hogyan áll szemben a tizenkét apostol küldetése Keresztelő János lefejezésével?
Amikor Jézus kiküldte a tizenkettőt, "megparancsolta nekik, mondván: Ne menjetek a pogányok útjára, és a samáriaiak bármelyik városába ne menjetek be, hanem menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz". RH 1903. január 6., 1903. 12
Krisztus világosan utasította a tanítványokat, hogy ne menjenek "a pogányok útjára", amíg előbb nem tettek bizonyságot a zsidóknak. Ha a zsidók nem voltak hajlandók meghallgatni őket, akkor új területre kellett menniük. Az előttük álló munka fontos volt. Eljött az idő, hogy az igazság világosságát elvigyék a zsidó nemzethez és az egész világhoz. De ha a kiküldöttek először a szamaritánusok és a pogányok között dolgoztak volna, akkor a zsidók előtt bezárultak volna a bejárat kapui. Ezután a tanítványok azt a megbízatást kapták, hogy menjenek el az egész világra, és tanítsanak minden nemzetet. RH 1903. január 6., 1903. 13
Maga Krisztus egész szolgálata során a zsidó népnek adta az első lehetőséget, hogy őt mint Megváltót befogadja. A zsidóknak jutott az a megtiszteltetés, hogy Krisztus ajkáról hallhatták először a megváltás üzenetét. Az Úr Jézus különleges és nagyon csodálatos evangéliumot adott a zsidóknak. Úgy tekintett rájuk, mint elveszett juhokra, akiket ő, mint pásztoruk, azért jött, hogy megkeresse és megmentse őket, hogy összegyűjtse őket a bűn és a tévedés mellékösvényeiről és országútjairól, és visszahozza őket a nyájába. RH 1903. január 6. 14
Az apostolok munkája világosan meg volt határozva: "Amint mentek, hirdessétek, mondván: Közel van a mennyek országa. Gyógyítsátok meg a betegeket, tisztítsátok meg a leprásokat, támasszátok fel a halottakat, űzzétek ki az ördögöket; ingyen kaptatok, ingyen adjatok. Ne legyen se arany, se ezüst, se réz a tarisznyátokban, se útravaló, se két kabát, se cipő, se bot; mert a munkás méltó az ő eledelére. És akármelyik városba vagy községbe mentek, kérdezzétek meg, hogy ki méltó arra; és ott maradjatok, amíg el nem mentek onnan. És ha házba mentek, köszöntsétek azt. És ha méltó a ház, békességetek szálljon reá; ha pedig nem méltó, békességetek térjen vissza hozzátok. És aki nem fogad be titeket, és nem hallgatja meg szavaitokat, amikor kimegyek abból a házból vagy városból, rázzátok le lábatok porát. Bizony mondom nektek: Szodoma és Gomora földje tűrhetőbb lesz az ítélet napján, mint az a város." RH 1903. január 6., 1903. 15
Csütörtök, Augusztus 1.
Másféle Messiás
Olvassuk a Márk 6:34-52-t. Mi volt az a probléma, amellyel Jézus és tanítványai szembesültek, és hogyan oldották meg?
"Amikor pedig már messze járt a nap, odamentek hozzá a tanítványai, és ezt mondták: "Ez egy puszta hely, és már messze járt az idő; küldd el őket, hogy menjenek a környező vidékre, a falvakba, és vegyenek maguknak kenyeret, mert nincs mit enniük. Ő pedig felelvén, monda nékik: Adjatok nékik enni. Meglepődve és csodálkozva mondják neki: "Elmenjünk-e, vegyünk kétszáz fillér kenyeret, és adjunk nekik enni? Ő pedig monda nékik: Hány kenyeretek van? menjetek és nézzétek meg. És mikor megtudták, mondják: Öt és két hal. És megparancsolá nékik, hogy ültessenek le mindnyájan társaságban a zöld fűre. És leültek sorban, százanként és ötvenenként. És mikor vette az öt kenyeret és a két halat, felnézett az égre, megáldotta, és megtörte a kenyereket, és odaadta tanítványainak, hogy tegyék eléjük; a két halat pedig mindnyájuk között szétosztotta. És mindnyájan ettek, és jóllaktak. És felszedtek tizenkét kosarat, tele a darabokkal és a halakkal". ST 1897. augusztus 12., par. 4
"Aki a békét és a boldogságot biztosító útra tanította az embereket, ugyanúgy gondolt az időleges szükségleteikre, mint a lelki szükségleteikre. A kenyerek csodája megmutatja nekünk, hogy Isten bánásmódja népével tele van jósággal és igazsággal. Az emberek fáradtak és kimerültek voltak. Sokan már órák óta álltak. Olyan intenzíven foglalkoztak Krisztus szavaival, hogy egyszer sem gondoltak arra, hogy leüljenek, és a tömeg olyan nagy volt, hogy fennállt a veszélye annak, hogy egymást tapossák. Jézus lehetőséget akart adni nekik a pihenésre, és meghagyta nekik, hogy üljenek le. Leülhettek és nyugodtan megpihenhettek, mert sok fű volt a helyen. Krisztus úgy intézkedett, hogy minden szükséges pihenést megadjon nekik. Ó, milyen kevesen értik Jézus együttérzését és szeretetét!" ST 1897. augusztus 12., par. 5
Péntek, Augusztus 2.
További Tanulmányozásra
"Voltak helyek, ahol Krisztus nem tudott munkálkodni. [Lásd] Márk 6:1-6. Krisztus kettesével küldte el tanítványait, és megparancsolta, hogy semmit se vigyenek magukkal útravalóul. Azok pedig kimentek és prédikálták, hogy az emberek térjenek meg, és ördögöket űztek ki, és sok beteget megkentek olajjal, és meggyógyították őket. De azoknak, akiknek a házait felkeresték, arra kellett hagyatkozniuk, hogy adjanak nekik ennivalót és kényelmes pihenési lehetőséget. 15LtMs, Lt 45, 1900, 45. par. 47
"Ez az intézmények felépítése a nép táplálására nem Isten által kigondolt terv volt. Amikor az evangélium hirdetésével gyülekezeteket emeltek, a tagoknak nem volt szabad ezt a személyes munkát meghatalmazás útján végezniük, és nem volt szabad a betegek közelébe menniük, meglátogatni őket, és szeretetüket és gondoskodásukat az Úr vagyona iránt azáltal kifejezni, hogy szolgálnak nekik, és nem volt szabad rájuk pazarolni az Úr kincstárából származó eszközöket. 15LtMs, 45. Lt, 1900, 45. bek. 48
"A gyülekezetnek bizonyos bölcs férfiakat és nőket kellene választania, hogy gondoskodjanak a szegényekről, és aztán jelentést tegyenek és tanácsot adjanak, hogy mit kell tenni. Nem szabad őket arra bátorítani, hogy azt higgyék, hogy az evés, ivás és alvás egy számukra biztosított helyen ingyenesen megtörténhet, mintha egy kimeríthetetlen alap állna rendelkezésükre. Isten embereit kell kinevezni, a belátás, a bölcsesség és a gondoskodás embereit, hogy először Isten szentjeinek, a hit házanépének szükségleteiről gondoskodjanak. Az Úr megparancsolja, hogy az Ő parancsolattartó népének először segélyt kell kapnia, és utána minden esetet meg kell vizsgálni, és nem szabad arra tanítani őket, hogy ingyen vagy majdnem ingyen kell nekik munkát végezni. 15LtMs, Lt 45, 1900, 45. par. 49
"Sokan addig függenek, amíg van mire támaszkodniuk, és Isten jobban tudja a rövidlátó halandóknál, hogy mi a legjobb az általa teremtett teremtmények számára. Nem akarja, hogy a törvényszegők és az emberiség legrosszabb fajtája feleméssze azt a jövedelmet, amelyet arra rendelt, hogy eltartsa azokat, akiktől megtagadják a munkát, mert megtartják Isten törvényét. Az özvegyeket és árvákat, akik a Magasságos szentjei, nem szabad kihagyni, és az ő csekélyke jövedelmüket sem szabad hozzájárulásként elvenni azok támogatására, akik, ha megfelelően viselkednének, eltarthatnák magukat." A "Magasságos" nem engedi meg, hogy az özvegyeket és árvákat elfelejtsék. 15LtMs, 45. Lt, 1900, 45. bek. 50