„Fődolog pedig azokra nézve, amiket mondunk, az, hogy olyan főpapunk van, aki a mennyei Felség királyi székének jobbjára üle,” Zsid 8:1
„Fődolog pedig azokra nézve, amiket mondunk, az, hogy olyan főpapunk van, aki a mennyei Felség királyi székének jobbjára üle, Mint a szent helynek és amaz igazi sátornak szolgája, amelyet az Úr és nem ember épített.” Zsid 8:1-2. „Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk.” Zsid 9:24 Valóban, „így pedig csak egyszer jelent meg az időknek végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. És miképpen elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet:” (Zsid 9:26, 27) a szentély tisztítása. (Dán 8:14).
Nyilvánvaló tehát, hogy az ítéletnek meg kell kezdődnie, és a szenthelyet meg kell tisztítani, nem a halálra kijelölt személyek határidejének letelte előtt, hanem azt követően. Mivel az ítélkezés összhangban van a mennyországi könyvekben található feljegyzésekkel, ezért a méltatlannak talált személyek nevét, akik „mennyegzői ruha” nélkül vannak törölik a könyvekből. Így tisztul meg a szentély. Ennek az ítélkezési és tisztító munkának a kezdetéről szólva az angyal ezt mondta Dánielnek: „Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután megtisztul a szenthely.” Dan. 8:14. KJV
A Zsidók 1 szerint milyen messzire visszafele tudjuk azonosítani a Kereszténységet?
Ez a szentírás felfedi, hogy Krisztus nemcsak a Megváltónk, hanem a Teremtőnk is; hogy nemcsak a mi világunkat teremtette, hanem az összes többi világot is; és hogy Ő egy az Atyával. Ez az oka annak, hogy „monda (az Atya) Isten (a Fiának): Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra.” – 1Móz 1:26. És miközben a Kivonulási Mozgalom folyamatban volt, „...mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, amely követi vala őket, e kőszikla pedig a Krisztus volt.” 1 Kor. 10:4.
Nyilvánvaló tehát, hogy mióta az a személyiség, Akit ma Krisztusnak neveznek, Isten népével volt már a történelem hajnalától, úgy az Ó mint az Új szövetségi időkben, a kereszténység a földön azonosítja Magát a teremtés kezdetétől.
Vajon Jézus a Közbenjárónk csak a mi világunkat képviseli Isten előtt?
„Isten szeretett Fiának müve, hogy elvállalta, hogy az Ő isteni személyében összeköti a teremtményt az Örökkévalóval, a Természetfölöttivel, a végest a Végtelennel. Olyan tárgy ez, amellyel egész életünkben foglalkoztathatjuk gondolatainkat. Krisztusnak ez a műve megerősítette ártatlanságukban és hűségükben a többi világok teremtett lényeit, úgyszintén megmenti világunk elveszettjeit, pusztulóit. Útat nyitott az engedetleneknek is, hogy visszatérhessenek Istenhez, míg ugyanezen cselekedetével őrséget állított a tiszták és makulátlanok védelmére, nehogy azok is beszennyeződjenek”. Üzenet az Ifjúságnak, 253.3 oldal.
„Nagyobb öröm tölt el bennünket, hogy vannak el nem bukott világok, melyek hálával, tisztelettel és dicsőítéssel adóznak Krisztusnak a megváltás nagyszerű tervéért, Ádám utódjainak megmentéséért és jellemük tisztaságáért. A kéz, amely a Sátán kísértéseiből előidézett romlásból az emberiséget felemelte, ugyanaz a kéz, amely megőrizte a többi világok lakóit a bűntől. A végtelenség mindenik világa a legteljesebb mértékben elfogadja és osztja az Atya és Fiú gondviselését, és ez a. gondoskodás szüntelenül kiteljed az elbukott emberiségre. Krisztus közbenjár az emberekért és az Ő közbenjárása őrzi a láthatatlan világokat is. Vajon ezek a témák nem eléggé jelentősek és magasztosak ahhoz, hogy foglalkoztassák gondolatainkat és kiváltsák hálánkat és imádatunkat Isten iránt? Üzenet az Ifjúságnak, 254.1 oldal.
Megkapták az izraeliták, amit egy királyban kerestek?
Az ókori Izrael azt akarta, hogy az ország legmagasabb embere legyen a királyuk, és meg is kapták. De elpusztultak volna, ha nem a pirospozsgású és szerény Dávid lett volna az, aki megszabadította őket a filiszteusok seregétől és óriásuktól.
A keresztények körében közönséges gyakorlat, hogy bálványokat készítsenek emberekből. Ezt még más felekezet vezetősége is elismeri. Egy bizonyos lelkész a „Vallás az Életben” című műsorban azt mondta rádióhallgatóságának, hogy egy napon megállt egy benzinkútnál, hogy újratöltse a tankját. A kiszolgáló arra gondolt, hogy a lelkész hangja ismerősen cseng, és megkérdezte: „Te vagy az az ember, akit minden reggel hallgatok a rádióban?” Amint a kiszolgáló meghallotta, hogy a lelkész igent mond, határozottan visszavágott: „Csalódott vagyok benned; Azt hittem, egy körülbelül 1,80 cm magas, legalább 90 kg súlyú prédikátort hallgatok, de most látom, hogy csak egy kicsit csenevész vagy. Ez a gyakorlat jellemző a keresztényekre.
Hogyan írja le Isten magát az Ésaiás 59-ben, és milyen különleges munkát végez az egyházért?
16. vers, első rész „És látá, hogy nincsen senki, és álmélkodott, hogy nincsen közbenjáró.” Isten „döbbent” volt. Mózes és Áron „ megálla a megholtak között és élők között.” 4 Móz. 16:48. Isten Illést használta a Kármel-hegyen. 1Királyok 18. Az itt bemutatott válsághelyzetben Isten nem talál embert (Ezék 22:30), ezért Ő maga lép közbe.
Ésaiás 59:16-18 „ És látá, hogy nincsen senki, és álmélkodott, hogy nincsen közbenjáró; ezért karja segít néki, és igazsága gyámolítja őt. És felölté az igazságot, mint páncélt, és a szabadítás sisakja van fején; felölté a bosszúállás ruháit, mint köpenyt, és búsulással vevé magát körül, mint egy palásttal. A cselekedetek szerint fog megfizetni: haraggal ellenségeinek, büntetéssel szorongatóinak, büntetéssel fizet a szigeteknek.” Isten magára ölti a saját tulajdonságait, és előrelép, hogy helyreállítsa a dolgokat. Ha lett volna ember, Isten hagyta volna, hogy az ember végezze el a munkát, de mivel nem volt, Ő maga végzi el. Ez felfedi Isten egyik működési elvét. Egy embert vagy nemzetet fog felhasználni, hogy segítsen megjavítani vagy megbüntetni egy másikat. Amikor ezt nem lehet megtenni, Isten közbelép. Míg Isten egyeseken bosszút áll, másokhoz üdvösséggel jön. 20. vers: „És eljő Sionnak a megváltó.” Ez nem Krisztusnak a második felhőkben való eljövetelére vonatkozik, mert az a próbaidő zárása előtt történik. Nem bosszút állni jön az istentelenek felett a világban, hanem a gyülekezetbe. És amikor eljön, elvégzi a Malakiás 3:1-3-ban említett munkát.
Ésaiás 59:19. „És félik napnyugottól fogva az Úrnak nevét, és naptámadattól az ő dicsőségét.” Isten ezt példaként fogja bemutatni a nemzeteknek, akárcsak Sodomával és Gomorával. 19. vers, utolsó rész: „Amikor eljő, mint egy sebes folyóvíz, amelyet az Úr szele hajt.” János a Jelenések 12:15-ben utal erre az eseményre. „És bocsáta a kígyó az ő szájából az asszony után özönvizet, mint egy folyó vizet, hogy azt a folyóvízzel elragadtassa.” KJV. Az itt említett asszony Isten gyülekezete (Hetednapi Adventista), „amely megtartja Isten parancsolatait, és rendelkezik Jézus Krisztus bizonyságtételével”. Az „özönvíz” nem a kékvasárnap törvénye, vagy valami a múltbeli üldözés. A kék törvénynek más a beállítása, és a Jelenések 13. fejezete úgy írja le, mint a fenevad bélyegének érvényre juttatását szolgáló üldöztető hatalom.
Az „özönvíz” ugyanaz, mint a „víz”, ami (az egyházban) meg nem tért embereket jelent, akiket a Sátán arra használ fel, hogy a gyülekezetet nagyon csendesen elhurcolják, hogy senkinek ne legyen gyanúja a nagy csalásról. Ily módon megpróbálja megtéveszteni a kiválasztottakat (144.000), ha lehetséges. Lehetetlen lévén, maga Krisztus lép közbe és szabadítja meg népét (azokat, akik sóhajtoznak és nyögnek a gyülekezet minden utálatosságáért), majd példát mutat a többieknek.
Jelenések 12:16: „De segítségül lőn a föld az asszonynak, és megnyitá a föld az ő száját, és elnyelé a folyóvizet, amelyet a sárkány az ő szájából bocsátott.” A jelentés az, hogy meghalnak, a földbe temetve, mint a 4 Móz. 16,32 „ És megnyitá a föld az ő száját, és elnyelé őket és az ő háznépeiket: és minden embert, akik Kórééi valának, és minden jószágukat.” Így „az Úr Lelke zászlót emel ellene”. Ésaiás 59:19, KJV utolsó rész. Ez beteljesíti a Máté 13:29, 30-at: „ Hagyjátok, hogy együtt nőjjön mind a kettő az aratásig.” A szétválás jelzi az aratás kezdetét, amely a harmadik angyal üzenetének hangos kiáltása. Jelenések 18:1. Isten Lelke kiárad népére (azokra, akik megmenekülnek a pusztulástól), és az ígéret az, hogy soha nem távozik el tőlük. Ésaiás 59:21: „És én ő velök ily szövetséget szerzek, szól az Úr: lelkem, amely rajtad nyugoszik, és beszédeim, amelyeket szádba adtam, el nem távoznak szádból, és magodnak szájából, és magod magvának szájából, így szól az Úr, mostantól mind örökké!” Olvasd el „Ézsaiás, az Evangélium Próféta” 3. Kötet 43–49. oldalát.
Hány papsági szakasz létezik?
Ahogyan az egyháznak három szakasza vagy felosztása volt, (1) az Éva által képviselt időszak, (2) a Hágár által képviselt időszak; és (3) a Sára által képviselt időszak...
Hasonlóképpen az igaz papságnak három szakasza van. Tudod, hogy a zsidó egyház idején a papság a lévita papság volt, és még nem létezett, mielőtt Izrael elhagyta Egyiptomot, és ma sem ez az igazi papság. A lévita papság előtt Melkisédek volt, akinek nem volt sem apja, sem anyja, a napjainak sem kezdete, sem vége, és ő volt a Magasságos Isten papja, Sálem királya, a béke királya. Ábrahám neki fizette a tizedet.
Ezután a papság három szakasza így sorakozik fel: (1) Ádámtól és Évától Izrael idejéig tartó időszakban Melkisédekkel rendelkezünk; (2) a keresztény korszakig megvan a lévita papság; és (3) a keresztény időszakban magának Krisztusnak a papsága van...
Milyen típusú a mi Urunk papi munkája, és mikor tisztul meg a mennyei szentély?
Hogy az igazi szentély, amelynek a földi sátor a példaképe volt, Isten temploma a mennyben, amelyről Pál beszél a Zsidók 8-ban és tovább, és amelynek az Úr Jézus, mint nagy főpapunk szolgája; és hogy Urunk papi munkája az előbbi korszak zsidó papi munkájának az ellenképe; hogy ez a mennyei szentély az, amelyet meg kell tisztítani Dániel 8:14, 2300 napjának végén; a tisztítása, mint a típusnál is, ítéleti munka, amely Krisztus főpapkénti belépésével kezdődik a mennyei szentélyben végzett szolgálatának ítéleti szakaszában, amelyet a szentély megtisztításának földi szolgálata az engesztelés napján árnyékolt be. Ez az ítéletalkotás a mennyei szentélyben 1844-ben kezdődött. Befejezése zárja az emberi próbaidőt.
A Krisztusra mutató áldozati szolgálat ideje elmúlt, az emberek tekintete a világ bűneiért hozott igazi áldozat felé fordult. A földi papság megszűnt, Jézushoz járulunk, az új szövetség közbenjárójához "és a meghintésnek véréhez, amely jobban beszél, mint az Ábel vére" (Zsid 12:24). "Még nem nyílt meg a szentély útja, fennállván még az első sátor. [...] Krisztus pedig megjelenvén, mint a jövendő javaknak főpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált sátoron keresztül, [...] az ő tulajdon vére által ment be egyszer mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve" (Zsid 9: 8-12). Jézus Élete, 166.1 oldal.
Isten hajdan Izráelt választotta ki, hogy általa kinyilvánítsa jellemét az emberiségnek, és hogy a világ üdvforrásává váljék. Rájuk bízta beszédének és akaratának kinyilatkoztatását. Már Izráel történelmének kezdetén ködös homályba veszett az istenismeret, a világ népeinek sok bűnös szokása miatt. Egykor ismerték Őt, de „nem mint Istent dicsőítették, sem néki hálákat nem adtak; hanem okoskodásaikban hiábavalókká lettek és az ő balgatag szívök megsötétedett.” (Rm. 1:21) Isten azonban nagy kegyelme folytán nem vetett véget életüknek, hanem alkalmat akart nekik adni, hogy kiválasztott népe által Vele újból megismerkedjenek. Az áldozati szertartások rendszere Krisztust mutatta be és magasztalta fel minden nép előtt, hogy akik Reá tekintenek, életet nyerjenek. Krisztus volt a zsidó szertartások alapzata. Az előrevetített jelképek rendszere tömören az egész evangéliumot foglalta magában; szemléltetés volt, amelyben a megváltás ígéretei egyesültek. Apostolok Története, 14.1 oldal.